PÉCS A Szabad Pécs írta meg azt elsőként, hogy Pécs csődben, de legalábbis csődközeli helyzetben lehet. Páva Zsolt pécsi polgármester végül azt elismerte lapunknak, hogy nincs jó helyzetben a város, és beszélt a költségvetési hiányról is.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Aztán a teljes pécsi ellenzék elmondta erről a véleményét, pölö ITT vagy ITT vagy ITT vagy éppen ITT, sőt még performansz is volt. Bár aztán ők mondtak mást is.

Gyanítjuk, hogy sokan közülük egyrészt szerették a számháborút (persze, ki nem), illetve, hogy a városi cégek adósságát is beleszámolták néhányan. Ami egyrészt jogos, nyilván, másrészt jogilag azért nem teljesen patent. Nem csak azért, mert az egyik önkormányzat, a másik meg önkormányzati cég, hanem, mert az egyik hiány, azaz a múlt évben megrendelt és leszállított szolgáltatás, amelyről számla is készült, csak fizetni nem tudtak még. A másik meg hitel, amit ilyen-olyan célra felvettek, aztán majd vissza kell valamikor fizetni. Abba ne menjünk bele, hogy kellett-e, olyan feltételek mellett, vagy egyáltalán hitelt felvenni, és, mondjuk, nem pályázati pénzt megszerezni, aztán azt jól beletolni az adott kigondolt projektbe (lásd még pölö buszbeszerzés vagy a nemzet vőjéhez köthető közvilágítási projekt), mert ez más kérdés. A lényeg itt és most az, hogy a hitel egy meghatározott célra felvett kölcsön, amit meghatározott célokra kell majd meghatározott ütemben visszafizetni, a hiány pedig olyan összeg, amit ki kellett volna már fizetni régen, de tavaly mindenképpen. A lényeg itt, hogy a ki nem fiztett cégk és emberek mögött családok vannak, illetve hogy az ő türelmükre és megértésükre is aspirálnak azok, akik nem fizetnek.

A Szabad Pécs tehát elsőként megírta, hogy csődközeli a helyzet Pécsett, ezen felbuzdulva néhány fiatal civil aktivista a május végi zárszámadás elfogadásakor játék papírpénzt dobált a képviselők nyakába a városháza közgyűlési termének karzatáról. Nem is akármilyet, Mészáros- és Páva-bankókat. (Nemrég egyébként másféle álpénzek is készültek.)

Mi azt írtuk, hogy Pécs költségvetési hiánya kb. 5 milliárd forint, habár azóta újabb 2 milliárdos lyukat kellett befoltozni a költségvetésben. Állítólag ez utóbbi pénz jó része vissza fog majd jönni, merthogy nyertes, így megvalósítandó pályázati projektekre felvett előleg tulajdonképpen, vagy leaglábbis egy része mindenképpen. Az viszont igaz, hogy az 5 milliárdos hiány is úgy jött ki egy, a munkánkat segítő pénzügyi szakember szerint, hogy 7 milliárdot kellene igazából kifizetni, de van a városnak kb. 2 milliárdnyi behajtani valója is.

Mindenesetre már korábban is, a témában írt első cikkünk megjelenése után is, de Páva Zsolt Szabad Pécsnek adott nyilatkozata után elindult az ellenzéki nyilatkozat-gőzhenger. És olyan volt kissé, mintha egymásra licitálnának a pártok, hogy ki tud nagyobbat mondani. Az olvasók egy része emiatt úgy megzavarodhat mint vasorrú bába a mágneses viharban. Ezért gondoltuk azt, hogy érdemes lenne grafikont/diagrammot készíteni, mert az a legjobb, ha számok közt kell látványosan rendet tenni – márpedig most ezt kell tenni. Szóval kigondoltuk, hogy oszlopdiagrammon mutatjuk be Pécs költségvetési hiányát, illetve, hogy kik szerint, mennyi is az. Mindeközben, mondjuk, a polgármester is adott egy újabb nyilatkozatot a témában, ami megnyugtólag is hathat, már annak, akinek erre van füle, de amit elkedztünk, nem hagytuk félbe, illetve gondoltunk azokra is, akik elképzelhetőenk tartják, például még azt is, hogy ha nőt is egy város adóbevétele, attól még llehet annak olyan költségvetési hiánya, ami nem túl megnyugtató, és amit kezelni kell.

A kis diagrammunkhoz senkit, egy pártot sem akartunk már felhívni, merthogy megtették már tétjeiket. Aztán, végigpörgetve az előzményeket feltűnt, hogy az MSZP és a DK eddig nem beszélt konkrét összegről. Őket emiatt mégis meg kellett keresnünk. A Magyar Kétfarkú Kutya Pártba pedig pár napja botlottunk, amikor új, folyóval súlyosbított Pécset ígértek a választóknak, és már akkor kifaggattuk őket. Azt mondták, 10 milliárd a hiány, de egyet (értsd: egymilliárdot) ők úgyis ellopnak, ha hatalomra kerülnek, így a 11 milliárd a jó szám szerintük igazából.

Kunszt Márta azt írta kérdésünkre, hogy a polgármester, Páva Zsolt 5 milliárdos állítása nagyjából helytálló, de ehhez kb. a pogányi repteret is hozzá kell adni, aminek remélt eladásával, illetve annak összegével befoltozták fejben a tavalyi költségvetési hiányt az idén tavasszal, s ami kb. 2,5 milliárdos áron van tervezve. Vagyis 7.5 milliárdot írhatunk.

Gulyás Emil (MSZP) szerint viszont nagyon nehéz megtippelni a valós számot, mivel van egyrészt a város költségvetési hiánya, ami 4-6 milliárd forint lehet (mi ezért a 6 milliárddal számoltunk a diagrammkészítés során az MSZP-nél), de mellette ott vannak a városi cégek adósságai is, illetve a pályázatokra felvett hitelek. Utóbbiakkal egyébkánt szerinte az is a baj, hogy ha a pályázatokból eltervezett projektek költségvetése dráguln, márpedig drágul, az további hiányt vagy adósságot fog termelni.

Szóval tessék böngészni a mi szép kis grafikonunkat. A lényeg rajta van!

 

KategóriákMETÁL