Lovasi András interjút adott a 24.hu-nak. A mostani plakátkampány szerinte a chemtrail-konteók szintjén van és csak reméli, hogy Magyarországon nem jön el a putyini bekeményítés.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az 50 éves Lovasi András (aki esetleg nem figyelt oda az elmúlt 25-30 évben: Kispál és a Borz, Kiscsillag) egy ideje már Budapesten él feleségével, a színésznő Földes Eszterrel, de azért nem csak a múltja köti Pécshez. Életművének része már az orfűi Fishing on Orfű is, ami az egyik legnépszerűbb fesztivállá nőtte ki magát az országban. Lovasi június 20-án volt 50 éves, 30 éve alakult meg a Kispál. Novemberben jubileumi koncertet ad a Papp László Arénában Budapesten.

 

Itt van néhány érdekes mondat az interjúból:

 

Az arénás koncert például nem a szülinapra lesz kiélezve. A kerek szám inkább csak egy apropó, aminek ürügyén megpróbáljuk színpadra állítani az elmúlt évtizedek zenei termését. 

 

Támogasd a Szabad Pécs működését!

A szülinapozás egy lehetőség arra, hogy ne csak az én, hanem a közönség fejében is összeálljon az a 30 év, amit eddig zenéléssel töltöttem.

 

Részünkről is beleférne, hogy ne csak magunkat találjuk ki újra, hanem az egész popzenét is, igazán ráférne szegényre. De minden érkező generáció a saját hangját akarja hallani a popzenében, szerintem már az is furcsa, hogy a hazai popelőadók derékhada jócskán elmúlt 30.

 

A popzene egyre inkább tolódik el a színház felé, ahol minden pillanat ki van találva. A közönségben viszont megvan az igény a spontán pillanatokra. Ebből következik, hogy mesterségesen megteremtett spontán pillanatokat látnak az emberek.

 

Nem tervezzük, hogy nagyobb legyen a fesztivál (a Fising on Orfű, N.F.), mert ahhoz olyan változásokat kellene eszközölni, amihez sem kedvünk, sem az anyagi erőforrásunk nincs meg. Inkább abba az irányba mozdulhatunk, hogy kissé színesebbé tegyük a programot, és Kapolcs vagy az Ördögkatlan mintájára a falut is jobban bevonjuk a szervezésbe.

 

Még nem igazán sikerült kitalálnom, hogyan jó élni Pesten. De legalább közben Pécs is megváltozott annyira, hogy már ott sem érzem annyira jól magam.

 

…a magyar popzenében a 30-as, 40-es évektől kezdve létrejött egy szövegközpontú zenei hagyomány, ami változó formában a mai napig ível. Az mondjuk nem esne rosszul, ha ebbe a sorba egyszer bekerülnének az én szövegeim is, Bércesi Robié vagy akár a Szabó Benedeké.

 

Nem tudom, ki az a Habony Árpád, de az tuti, hogy a PR-iskolákban tanítani fogják a nevét. Persze nincs új a nap alatt. A hadakat egyben kell tartani, ezért lebutítják az üzenetet, hogy mindenki értse, ki a barát és ki az ellenség. De azért ennél egy picit szofisztikáltabb világmagyarázatokat kellene összerakni, mert ez már tényleg a chemtrail-konteók szintje.

 

Amúgy érdekes időszakot élünk ebből a szempontból, mert a nettó kultúrára fordított pénzben sokkal jobban állunk, mint bármikor az elmúlt évtizedekben. Látszik, hogy ez a piac is elkezdett torzulni, mert olyan pénzek mozognak benne, amelyek nem a valós keresletet mutatják. Sok zenekar bőven a valódi piaci értéke fölött kérhet gázsikat manapság.

 

a folytatásra többféle forgatókönyv létezik, és nem tudjuk, melyik lép életbe. Ez leginkább attól függ, hogy Magyarország mennyire tud az EU erőterében maradni. Ha ugyanis az orosz modellt nézzük, azt látjuk, hogy Putyin hatalomra kerülése után 6-8 évvel Szentpétervár és Moszkva a legpezsgőbb kulturális életű városok közé tartoztak. Ma ez már egyáltalán nincs így, és nem véletlenül.

 

A Petőfi Rádió és egyéb felületek birtoklásával már most is azok a popzenék kerültek előtérbe, amiknek nincs bajuk a fennálló renddel, inkább pozitív üzenetet sugároznak. Lehet, hogy ennyivel megelégszik a hatalom, és azért a kevésbé pozitív zenekarok is elzöröghetnek majd a háttérben. De akadhat majd egy-két olyan is, akit látványosan félretesznek. 

KategóriákMETÁL