Persze az sem zárható ki, hogy környékbeli szorgos kezek segítették vissza a képeken látható járdadarabot az eredeti helyére.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A helyi politika jobbító szándékát csak azért zárom ki, mert senki sem adta át ünnepélyes keretek között a megjavított verziót. Pedig a javulás szembetűnő.
Néhány hete – a több baranyai falunak mattot adó vihar után – fotóztam a Kürt utcában ezt a darab járdát. Nem dokumentálok mindent, ami a lábam alá kerül, de a sétálás azért nem csak a kétfarkúak fantáziáját mozgatja meg. De ez már nekik is no-go zóna, pedig belvároson kívül is van látnivaló bőven. Ahogy ez a darab bitumen(?) is, amit a Jakabhegyi út és Ifjúság útja irányából lezúduló menetrend szerinti víztömeg mozdított ki a helyéről.
Csakhogy, a Pató Pál-i életbölcsesség ezúttal is igazolást nyert, és közben még a termodinamika második főtétele is cáfolódott! A rend magától állt helyre, illetve mégiscsak egy felsőbb hatalom járhatott közbe – minden politikai haszonszerzés reménye nélkül. Járulékos veszteségek vannak, úgy tűnik a bal alsó részen sajnos helyrehozhatatlanul megrepedt a tereptárgy. 🙁

KategóriákPOP