A hőségriadónak vége, az egyelőre forró szél szép lassan hűl le és hűti le a levegőt is. Most majd a zivatarok meg a jégeső miatt aggódhatunk picit.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország más részeihez hasonlóan Dél-Dunántúlra, Baranya, Tolna és Somogy megyére is másodfokú figyelmeztetést adott a heves zivatarok, felhőszakadás miatt. A napi középhőmérséklet nemsokára 30 fok alá csökken, az enyhülésig legalább a szél segít elviselni a hőséget.
Az OMSZ közlése szerint főként északon és az Alföldön, majd estétől délnyugat, nyugat felől már egyre többfelé várhatók zivatarok. Késő délutántól heves zivatarok is kialakulhatnak, melyek környezetében felhőszakadás (lokálisan 25-30, egyes körzetekben akár 40-45 milliméternél is több csapadékkal), jégeső (2 centiméter körüli jégátmérővel), és 80 kilométer/órát meghaladó széllökés is előfordulhat.
És ennek ideje is volt, nem tudósítottunk volna szívesen egy D-Fens féle összeomlást Joel Schumacher filmjéből. Viszont itt a remek alkalom, hogy újranézzük a Michael Douglas, Robert Duvall és Barbara Hershey főszereplésével készült filmet a kispolgár William “D-Fens”‘ Foster begolyózásáról. Azóta sem készült alkotás, mely jobban érzékeltette volna, hogyan kezelné valójában a lelkünk sötétebbik fele a kánikulában araszolást az autóutakon.
A film bemutatásakor vegyes fogadtatásra talált kéretlen őszintesége és durvasága miatt, de mint az lenni szokott, utóbb már kult státuszba emelkedett. Nemcsak Michael Douglas értékelte a legkedvesebb szerepének, apja, Kirk is a fia legjobb munkájának titulálta D-Fens karakterének eljátszását.

19? Lapot!