Ha világbajnokságot rendeznek egyszer a hányszor jelentsünk be egyetlen gyárépítést rövid idő alatt, akkor Pécs esélyes lesz a leendő repülőgépgyárával dobogós helyre. Pláne, ha diszkvalifikálnak olyan országokat, mondjuk, mint Észak-Korea. 

A cikk a hirdetés után folytatódik



Repülőgépgyár épülhet Pécsett hamarosan, értesült a Szabad Pécs, ezt lapunk július 24-én írta meg. Azt is elmondtuk akkor, hogy egy magyar tulajdonú, kecskeméti székhelyű vállalkozás, a Magnus Aircraft Zrt. nyitná meg az új termelőüzemet, s hogy e cégről nem túlzás azt állítani, hogy a világsiker küszöbén áll. Sőt, nem csak repülőgépgyárról lehet szó,hanem akár egy, ahhoz kapcsolódó pilótaképző akadémia megépüléséről is a jövőben. Ezeket az információkat akkor a céggel is egyeztetve írtuk meg, az országban elsőként.

Majd, a pécsi sajtó kb. kétharmadának szándékos kihagyása mellett augusztus 9-én bejelentette a cég vezetője, és a négyből két pécsi országgyűlési képviselő, hogy megveszi a cég az egyre egyértelműbben nekik kiírt pályázat útján árult telket. Meghívót három médium két (!) újságírója kapott, és nyilván mindehhez, hogy ez létrejöjön kellett az is, hogy a sajtótájékoztatón részt vevők ehhez az egészhez asszisztáljanak, reméljük, tapsolni azért nem tapsoltak hozzá.

Ma viszont (augusztus 24-én délután) Budapesten pörögnek fel az események, Szijjártó Péter külügyminiszter, és a két előbb említett országgyűlési képviselő egyike, Csizi Péter ülnek le, és tájékoztatják a sajtót arról, hogy repülőgépgyár épül Pécsett. Szombaton pedig (augusztus 26-án) le is teszik a repülőgyár alapkövét, ami szintén sajtónyilvános esemény, s amelyen végre már az önkormányzat egyik embere, itt éppen Páva Zsolt pécsi polgármester is részt vesz, vehet. Ha újságírói értesülésből írt cikket nem számoljuk, akkor is három sajtótájékoztató vagy sajtóesemény volt/lesz két és fél hét alatt. OK, ez tényleg fontos Pécsett, jó kis munkahelyek jöhetnek létre, első körben száz is, majd még legalább enyi, talán több is, és a cég tényleg komoly sikereket is elérhet akár világszerte. Szóval Hajrá Pécs!

KategóriákMETÁL