Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték a pécsi trafikrablót pénteken. Sokkal érdekesebb azonban az, miként fogták el.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Tudomásul vette a trafikrablással gyanúsított Sz. Barnabás és kirendelt ügyvédje, Fekecs Gyula is pénteken délután azt, hogy a Pécsi Járásbíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a 32 éves pécsi férfit.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított június 7. és augusztus 14. között négy pécsi dohányboltot rabolt ki, mint utóbb kiderült, játékfegyverrel. A férfi a halmazati szabályok miatt öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A bíróság indoklása szerint a jelentős tárgyi súlyú bűncselekményre figyelemmel alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított megszökne, elrejtőzne, jelenléte az eljárási cselekményeknél nem lenne biztosítható.
Rádásul, szól a bíróság indoklása: mivel ?a gyanúsított magát bűncselekmények elkövetéséből tartotta fenn, így megalapozottan feltehető az is, hogy életvitele miatt szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el?.
Megírtuk: a korábban teherautósofőrként és buszvezetőként is dolgozó, ma már gyakorlatilag fedél nélküli, saját bevallása szerint drogproblémákkal is küszködő férfi nem látott más megoldást helyzete jobbítására mint dohányboltok kifosztása. Az elgondolásból négy rablásból álló sorozatos bűncselekmény lett, aminek vetett véget szerdán este a rendőrség, amikor elfogták a feltételezett tettest, aki azonban ?részletes, feltáró jellegű beismerő vallomást tett?.
Tudták, hogy eltérhetnek a személyleírások
Azt egyértelműen elmondta lapunk kérdésére a csütörtöki sajtótájékoztatón Fellegi Norbert ezredes, a baranyai bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes, hogy a férfi egyedüli elkövető volt, a különböző személyleírások – például az igencsak eltérő magasságról szóló vallomások – nem példa nélküliek, hiszen a szemtanúk, vagyis a dohánybolti eladók sokkhatás alatt álltak, ilyenkor pedig nem mindig és nem mindenki tud egyértelmű személyleírást adni, vagy igazán jól belőni pl. a valós magasságot.
A rendőrségi sajtótájékoztatón elmondták azt is, hogy csapdába csalták a rendőrök a feltételezett elkövetőt, aki abba belesétált, mert éppen egy, a Tüzér utcában található diszkontáruház parkolójában lévő dohányboltot akart kirabolni. Arra a kérdésünkre azonban nem válaszoltak a rendőrök, hogyan kapták el, csalták lépre az elkövetőt, mondván védeni kell a módszereiket.
Kimatekozták, hogy mikor és hol
Lapunk nem hivatalos, de megbízható forrásból azonban értesült az esetről. Úgy tudjuk, hogy igazából néhány egyszerű következtetésnek köszönhették az elfogást. Azután már ugyanis, hogy tudták, a rablások közt mennyi idő telt el, illetve hogy egy-egy adott rablásból mekkora zsákmány származott, nagyjából be lehetett lőni, hogy mikor fogy el a férfi pénze, mikor lesz szüksége ismét pénzre. Miután pedig a négy eset három helyszínen történt, s ezek viszonylagosan közel is vannak egymáshoz, sejtették, hogy a férfi ezek közelében, vagy nagyjábóli metszéspontjában élhet vagy időzhet sokat, ha hajléktalan. Azt is sejtették, hogy a következő célpont egy olyan trafik lesz, amely szintén ezen a környéken van, és az adott időszakban, így az elfogás éjszakáján is figyelték a szóba jöhető trafikokat. Azt már lapunk jegyzi meg, hogy a környéken csupán már két trafikot nem raboltak ki, mindkettő egy-egy diszkontáruház parkolójába van telepítve.
Beöltözött már, majd vissza-, aztán futni kezdett
Legalábbis így tudjuk! A módszert leírtuk, a helyszínt is (korábban, tévesen az ALDI parkolóját írtuk, de valójában az attól nem messze lévő LIDL parkolója volt). Azt is leírtuk még szerdán este, hogy a férfit a Huszár utcában fogták el, amely egy kis összekötő utca a Szigeti út és az Athinay út közt, s hogy a férfi mostanság az egyik, volt Magasház mellett lévő négyemeletes épületben lakott, albérletben.
Felmerülhet kérdésként, hogy ebben az esetben, ha a LIDL Tüzér utcai parkolójában vették észre, hogyan lehetséges, hogy a Huszár utcában fogták el. A válasz egyszerű: elfutott, és odáig jutott. Érdekesebb részlet az, a szintén nem hivatalos értesülésünk, hogy a férfi egyszerűbb ruhában érkezett a helyszínre, majd ott öltözött át/be, és ez már meg is történt, amikor gyanús lett neki valami. Ezért aztán állítólag visszaöltözött, és úgy próbált elmenni a helyszínről, ám akkorra már láttak mindent a rendőrök, úgyhogy le akarták tartóztatni, így futásnak eredt, a Huszár utcáig jutott.
Valami ilyesmi maszkot és kapucnis pulóvert húzott az éruház parkolójában is, hiba volt

19? Lapot!