Nem, nem az irányító testületről, a csődről vagy a holland buszokról, hanem a Zsolnay vs. Ledina ügyről. A beszélgetés így is meglesz, mert a Ledinától is készülnek rá sokan.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Szerdán (szeptember 6-án) este hattól kezdődik ugyanis a Pécs nyílt város nevet kapott programsorozat újabb civil fóruma a pécsi Corso Hotelben (7626 Pécs, Koller utca 8.), amelynek mostani témája a Zsolnay-ügy lesz.

 

A nyár közepe óta szervezett programra meghívták Páva Zsolt polgármestert, Csizi Péter országgyűlési képviselőt és Aszódi Zoltánt, a Ledina Kerámia új tulajdonosát is, de ők lemondták a részvételt, Csizi Péter éppen tegnap, hosszú hetek hallgatása után. Páva Zsolt már másnap, azaz még a nyár közepén, egyéb elfoglaltságaira hivatkozva. Aszódi viszont előbb igent mondott, majd jelezte, hogy sajnos éppen külföldön lesz.

 

Ugyanakkor a Ledina Kerámia tulajdonosa jelezte, hogy nincs ellenére, ha a dolgozói részt vesznek a fórumon, semmilyen retorzió nem fogja őket emiatt érni, így többen ott lesznek, ahogyan a Zsolnay jelenlegi dolgozói közül is.

 

És ott lesz Bachar Najari és Cséplő Petra, a Zsolnay-gyár többségi részvénypakettjét tulajdonló társaság tulajdonosa és igazgatóságának elnöke is. Szóval még így is, a politikusok részvétele nélkül is izgalmasnak ígérkezik az este. Persze, nem kizárt, hogy a politikusok mégiscsak megbíznak maguk helyett valakit a részvétellel. Például az új pécsi irányító-tanácsadó testületnek van még három másik tagja is: Hoppál Péter kulturális államtitkár, illetve Pécs két alpolgármestere, Decsi István és Őri László. Nyilván, ha tudnak, eljönnek, hiszen Pécs közelmúltjának egyik legfontosabb ügyéről lesz szó.

 

Moderátor: Barabás Béla újságíró (Pécsi Stop) és Babos Attila újságíró (Szabad Pécs)

KategóriákMETÁL