Legalább négy országon átívelő, izgalmas, elképesztő korrupciós ügy sejlik fel a pécsi városi buszpark 2015-ös megújítása mögött. Az akkor Hollandiából hazánkba beszállított, majd Pécsett forgalomba állított 115 használt Volvo-busz beszerzése miatt egy holland város, Breda ügyészsége kezdett nyomozni a Szabad Pécs értesülése szerint. Lapunk úgy tudja, az ügyben baranyai közszereplők is érintettek lehetnek. A hollandok jogsegélykérelme miatt a Polt Péter vezette magyar ügyészség is elrendelte, vagy kénytelen volt elrendelni a nyomozást. A magyar hatóságok 2016 novembere óta nyomoznak, egyelőre még nincs gyanúsítottja az ügynek.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Nem kizárt, hogy a nagy pécsi Volvo-buszbeszerzés a baranyai megyeszékhely utóbbi húsz évének egyik legsúlyosabb korrupciós ügye lehet. Ahhoz azonban, hogy pontosabban meg lehessen érteni a történteket, szükségesnek láttuk, hogy az előzményekről is írjunk.

A történtek már a tekintetben is rendkívülinek mondhatók, hogy egy idegen ország, Hollandia egyik ügyészsége – no és a németalföldiek jól működő bankbiztonsági rendszere – kellett ahhoz, hogy egyáltalán ügyről beszélhessünk.

A Szabad Pécs a hollandiai buszbeszerzéssel kapcsolatosan az elmúlt két hónapban  számos beszélgetést folytatott az ügyet ismerő emberekkel. Kétrészes cikksorozatunk első részében elsősorban a beszerzés előkészítésével, a buszpark szükségszerű  megújításához vezető előzményekkel foglalkozunk. Elmondjuk, a beszerzéssel kapcsolatosan mekkora lehet a korrupciós összeg, valamint hol tart jelenleg a nyomozás. Következő cikkünkben pedig azt írjuk majd le, hogyan és miért lett büntetőügy a pécsi buszpark megújítását célzó közbeszerzésből.

AZ ELŐZMÉNYEK

Lépéskényszer

Pécs egyik önkormányzati szolgáltató cége, a közösségi közlekedés szervezésével és biztosításával megbízott Tüke Busz Zrt. 2014. év végére lépéskényszerbe került. Az a buszpark ugyanis, amellyel ebben az időben a társaság kiszolgálta a pécsi helyi járatú közösségi közlekedést, nem a Tüke Busz tulajdona volt. Az ekkoriban is a városban futó, Ikarusokból és Mercedesekből álló buszflotta eredetileg a pécsi önkormányzat által helyi közösségi közlekedés bonyolításával megbízott önkormányzati cég, a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. járműparkja volt.

Egymás után következtek a gyanús ügyek

Csakhogy egy másik korrupció-gyanús ügy – a pécsi buszok kiszervezése, majd visszabérlése – miatt a PK Zrt. felszámolás alá került, több száz millió forintos adóhiány, és az emiatt kivetett adóbírság miatt. 2011. év elején  ugyanis 440 milliós adóhiányt állapított meg a NAV Baranya Megyei Adóigazgatósága a buszkiszervezési ügylet miatt. Minderre még jelentős adóbírságot pakoltak, s késedelmi pótlék is szerepelt az adóhatósági határozatban, a PK-nak így összesen 775 millió forintot kellet volna a NAV felé kifizetnie.

Az hab a tortán, hogy a buszok kiszervezését levezénylő, 2008-ban Pécsre érkező külső szakmai befektetőre amiatt volt nagy szüksége a városnak, mert a PK Zrt. pazarló módon működött: nem egy, nem két jólfizető álláshelyet az önkormányzat akkori vezetésének sleppjéből kaptak meg páran (van, ami nem változik), ráadásul nem si feltétlenül hozott igazi hasznot a munkájuk.

És azért is volt szükség a külső segítségre 2008-ra, mert volt egy harmadik ? időben a legkorábbi – pécsi buszos korrupció-gyanús ügy is. Ez volt a vadonatúj Mercedes-buszok beszerzése a 2000-es évek elején. A Mercedes-flotta beszerzéséhezkapcsolódó szerződsés a PK Zrt.-re rettentő magas kötelező költségeket, így pl. a buszok kötelező gyári szervizelését.

Ezen az sem segített, hogy akkoriban még legalább volt némi normatív állami támogatás a vidéki buszközlekedés finanszírozására, de arányait tekintve már akkor sem volt igazságos az állami dotáció, semmilyen összevetésben sem (megtett út, járatok száma, utasok száma stb.) a budapesti közösségi közlekedés állami finanszírozásához viszonyítva.

A Mercedes-beszerzéssel Pécs és a PK akkori vezetése előnytelen feltételeket vállalt, 2008-ra oda jutottak, hogy szinte messiásként vártak egy befektetőt. A PK Zrt. gyakorlatilag a tönk szélén állt, a buszok kerekeit/gumiabroncsait például eladták egy cégnek, amelytől visszabérelték.

Az utolsó pillanatban jött a ?megmentő?

Ezért is örültek meg annak, hogy 2008 nyarán-őszén külső szakmai befektető jelentkezett be Pécsre, a Hungarian Bus Zrt., illetve annak cége, a Mecsekbusz Kft. Végül 2008 végén vették át az irányítást a PK Zrt.-ben. Az ország legjobb közösségi közlekedésének megszervezését ígérték, s hogy Pécsből közösségi közlekedési mintavárost faragnak. Nem ez következett be azonban, hanem a teljes akkori pécsi buszpark eladása. Majd ugyanazon buszoknak az azonnali visszabérlése 2009. január elsejével. A bérleti összeg első éves (előre fizetendő) összege megfelelt a Mecsekbusz által a buszokért (papíron) kifizetett teljes vételárnak. A szerződés szerint a következő években is ezt az elképesztő összeget fizette volna a PK Zrt. a szakmai befektető PK Busrent nevű cégének igaz, a Busrentben a PK Zrt.-nek is adtak kisebbségi tulajdoni részesedést).

Más lett volna a leányzó fekvése

Nyilván más lett volna a helyzet, ha akkor, viszonylag rövid időn belül le tudják cserélni a teljes buszparkot vadonatúj, modern járműflottára, merthogy állítólag erre a konstrukcióra találták ki a hatalmas, évi kétmilliárdos bérleti díjat. Erre azonban különböző okokból végül nem került sor. Azt sem állítjuk, hogy ebben a pécsi önkormányzatnak nem volt akár meghatározó felelőssége.

Fontos az összefüggés

A holland buszbeszerzéssel összefüggésben ez a korábbi ügy azért kifejezetten érdekes és fontos, mert a buszok kiszervezése, majd visszabérlése, illetve az ügy napvilágra kerülése következtében romlott meg a viszony a városvezetés, valamint a PK Zrt. szakmai külső befektetője, illetve a PK Zrt. vezérigazgatója között. Utóbbit, a néhai Keczer Lászlót a PK Zrt.-be a kezdetben magát 49,5 százalékos tulajdoni aránnyal bevásárló Mecsekbusz Kft. nevezhette ki a pécsi cég élére. A PK Zrt. részvényeinek értékesítése után a menedzsmentjog, illetve a vezérigazgató jelölésének joga a Mecsekbuszt illette ugyanis.

Új önkormányzati cég lett a Tüke Busz

A viszony tehát elmérgesedett, pontosabban hideggé vált. Ezt követően, 2010 novemberében jutottak arra Páva Zsolték, hogy lépnek, s egy teljesen új, 100 százalékos pécsi önkormányzati tulajdonban álló buszos céget alapítanak. (A pécsi buszkiszervezési botrányt a sajtó 2010 tavaszán robbantotta ki.)

A pécsi közgyűlés 2010 novemberében megalapította a jelenleg is szolgáltató, ma már a pécsi önkormányzattal közszolgáltatási szerződésben álló Tüke Busz Zrt.-t. (Azóta már nem 100 százalékos a pécsi önkormányzati tulajdonosi arány a cégben, mert szükség volt időközben a likviditás biztosítása érdekében egy külső állami partner bevonása, de ez tényleg a legkisebbik gond ebben a történetben.)

A városházán kezdte

A Tüke Buszt az alapításkor a pécsi városháza címére jegyezték be, egyetlen tagja volt, a cég vezetője, a gazdasági-pénzügyi területről érkező Maruzs Erik. Ő akkor a pécsi közvélemény előtt sem volt ismert szereplő. Túl sok időt nem töltött a poszton, 2012 tavaszán már nem ő a cég vezetője. Később más városi feladatokat bíztak rá, egy időben volt a pécsi temetkezési vállalat vezetője is.

Maruzs Erik székébe később Árki Sándor ült be. Árki korábban a Magyar Közút baranyai vezetője volt. Mielőtt a Tüke Busz vezetői posztját elvállalta, előtte már kipróbálta magát közösségi közlekedési cég, méghozzá éppen a PK Zrt. vezetőjeként. Árki a Mecsekbusz által a PK Zrt. élére kinevezett néhai Keczer László helyére ült be 2011 júniusától. Az ős-PK Zrt.-s Bata Lászlót nevezték ki első körben, de ő betegség miatt hamar lemondott a posztról. Mindez azt követően történt, hogy az országosan elhíresült pécsi vízműfoglaláshoz hasonló módon és külsőségek közepette Páva Zsolték 2011 márciusában, kidobóemberek segítségével elfoglalták a PK Zrt. székházát is.

Az intézkedés után felmentették a posztjáról Keczer Lászlót, s kinevezték Batát, majd Árkit. Már a PK Zrt. vezérigazgatói székében ülve köt Árki Sándor a Tüke Busszal buszhasználatra vonatkozó bérleti szerződést. Erre azért volt szükség, mert addigra a politikai akarat megszületett arra, hogy a korábban a ?fel kell készülni egy olyan helyzetre is, ha a tárgyalások nem járnak eredménnyel és a közlekedés ellátása veszélybe kerülne?-magyarázattal megalapított Tüke Busz vegye át a helyét a PK Zrt.-nek Pécsett.

Szándékot tett követett

Az elhatározást tett követte: 2012 áprilisától a Tüke Busz Zrt. az új pécsi közösségi közlekedési cég. Tehát a pécsi önkormányzat a PK helyett a Tükét bízza meg a kötelező önkormányzati feladat, a helyi közösségi közlekedés  biztosításának átvállalásával. A Tükének azonban abban a pillanatban – s még sokáig aztán – nincsen egy-két darabnál több saját busza. Kénytelen ezért a régi szolgáltatótól, a PK Zrt.-től bérbe venni annak buszait.

Ugyanazokkal jártak továbbra is

Magyarul, a pécsi utasok fizikailag teljesen ugyanazokkal a buszokkal jártak ezt követően is, mint annak előtte, s akkor még ugyanazon járatokkal, ugyanazon útvonalakon. Számukra látszólag csak a buszos cég neve változott. Ugyanakkor ekkortól olyan buszokkal végzi a megbízott cég a pécsi buszközlekedés szervezését, amelyek már papíron sincsnek a tulajdonában, s amelyeket a több száz milliós adóhiány és -bírság miatt megindult felszámolási eljárásban elviekben akármikor eladhatnak, elárverezhetnek. Vagy akár felbonthatják a bérleti szerződést is. Utóbbit ráadásul ugyanis a piaci árnál jóval alacsonyabb áron kötötte meg Árki Sándor, PK Zrt-vezérigazgatói minőségében a Tükével.

A piaci árról azért lehet laikusként is fogalmunk, mert a nagyjából ekkortájt, a buszok kiszervezése miatt, Páva Zsolt feljelentése nyomán indult büntetőperben, a Pécsi Törvényszéken megidéztek egy kirendelt igazságügyi szakértő megállapította a buszok valós, piaci bérleti díjának nagyságát.

Olcsón bérelték a járműveket

Árki Sándor ennél a szakértői díjnáél jóval olcsóbban adta bérbe a buszokat a Tüke Busznak. Annak a cégnek, amelynek e bérleti szerződést követően nem sokkal ő maga ül át a vezérigazgatói székébe. Érdekes kérdéskör, ha ezt nem tette volna, s emiatt nincs üzlet, a Tüke hogyan, milyen buszparkkal és mennyiért tudja ellátni a pécsi közlekedés szervezését. És vajon milyen megítélés alá esik egy olyan PK-cégvezetői döntés, amelynek a következménye, hogy a PK Zrt. helyett egyértelműen a Tüke Busz járt jól?

Szükségállapot

A pécsi önkormányzat és a Tüke Busz számára egyértelművé vált, hogy saját buszparkot kell szereznie. Forrásaink szerint ugyanis számoltak olyan forgatókönyvvel is, hogy a PK Zrt. lefoglalt buszait az adóhatóság árverésre bocsájtja, amely után gyakorlatilag egyik napról a másikra eltűnhetnek Pécsről a buszok, és leállhat a közösségi közlekedés, ha nem ők lesznek a liciteljárás nyertesei. Erre a licitre azonban végül nem került sor, kibekkelték addig, amíg megjött az új használt buszflotta.

Azt tudni lehetett, hogy a Tüke Busznak a fentiek miatt legalább 110-120 buszra lesz szüksége. Csakhogy ekkora egységes flottát bizonyosan új csak gyári megrendelésként lehet szerezni. Egy ilyen beszerzés azonban egyrészt nagyságrendekkel nagyobb összeget igényel, másrészt a kötelező közbeszerzés minimális idejét, majd az azt követő minimális gyártási időt számolva egy-másfél éves folyamatot jelentett volna a közbeszerzés kiírásától számítva.

A másik, nem kis szerencsét igénylő lehetőség, ha akad valahol a világban egy nem teljesen leharcolt, idehaza még vállalható áron forgalomba állítható használt buszflotta. Végül Pécsre került használt holland Volvók emellett annak az elvi pécsi elvárásnak is megfeleltek, hogy egységes buszpark érkezzen, mert azzal az üzemeltetési és szervizelési költségek alacsonyabb áron tarthatók.

A Szabad Pécs úgy tudja, több legyet is üthettek volna egy csapásra. A háttérben folytak ugyanis tárgyalások hazai és külföldi buszgyártókkal is arról, hogy Pécsre települjenek. A beruházásért ?cserébe? elvárták volna a gyártók, hogy a pécsi közlekedési cég az új buszokat tőlük szerezze be, de végül egyik tárgyalás sme hozott eredményt, előttünk ismeretlen okból.

A BUSZBESZERZÉS

Úgy tudjuk, a Tüke Busznál ki volt az adva a bizonytalanság miatt napról napra égetőbb kérdéssé váló buszbeszerzés miatt, hogy figyeljék a piacot, nézzék, hol vannak eladó buszflották, de a holland használt Volvo-buszokra egy, másik vidéki városban dolgozó magyar közlekedési szakember hívta fel a figyelmét a Tüke vezetőinek, 2014 novemberében.

Elővárosi járatokban közlekedtek

A hollandiai Breda városa, és még több másik környező holland település ugyanis éppen ennek az esztendőnek, 2014-nek a végén kívánta lecserélni az e települések közti közúti közösségi közlekedést biztosító flottája cseréjét. A Volvo 7700-ás sorozatából álló járműpark autóbuszai tehát alapvetően elővárosi közlekedésben szolgáltak – ezért voltak például háromajtósok a csuklósok is a szokásos négyajtós kivitel helyett.

Aranykártyások

Az viszont mindenképpen mellettük szólt, hogy úgynevezett gyári aranykártyások voltak. Ez azt jelenti, hogy a holland buszközlekedési vállalat újonnan vásárolta meg a gyártó kinti képviselőjétől, a Volvo Hollandiától, s mindvégig a Volvo szervizelte az eladásra kínált buszokat, kizárólag gyári szervizben szerelték és tartották karban őket, stb. Az aranykártyaprogram egyik legfontosabb része, hogy amikor a bredaiak úgy döntenek, hogy lecserélik a buszparkot, s ismét a Volvót választják, s ismét új járműveket vásárolnak, a gyártó helyi képviselete az előre meghatározott áron beszámítja a régi, használt autóbuszokat az új járművek vételárába.

A hollandok a tervezett beszerzés miatt ekkor már tudták, hogy 2014 decemberének végéig futnak náluk ezek a buszok, így elkezdték már keresni az új tulajdonost, aki azt követően akár azonnal viheti őket, ha van pénze. A Volvo hollandiai képviselete információink szerint közvetlenül is árulta a járműveket, plusz megkeresett olyan országok Volvo viszonteladóit, ahol arra számítottak, hogy a buszokat megvásárolhatják. A hollandiai Volvo 7700 típusú buszok átlagosan 7 évesek voltak, s 300-500 ezer közötti kilométert futottak.

Örültek a hírnek, nem kicsit

A Szabad Pécs értesülése szerint a vidéki közlekedési szakember jelzését örömmel fogadták a Tüke Busznál. Úgy tudjuk, ezt követően a Volvo magyarországi képviselőjével, a Volvo Hungária Zrt. egyik munkatársával is felvették a kapcsolatot. Sőt, azt követően tárgyaltak is a magyarországi viszonteladóval, s megkapták a buszoknak a darabra és típusra szóló ajánlati árait.

Később a Volvo Hungária egyik képviselője konkrétan írásban is megküldte ezt az ajánlati árat. Az a levél olyan irányárakat tartalmazott, amelyek a használt Volvo-buszok hollandiai átvételéről szóltak. Úgy tudjuk, beszéltek arról is, hogy akár a Volvo Magyarország is behozhatná a Tüke Buszhoz a flottát, és akkor ő gondoskodna a buszok kiállításáról. Információink szerint a Volvo Hungária vállalta volna azt is, hogy ő maga szállítja be a buszokat Magyarországra, lefesti, szervizeli, a forgalomba helyezéséről gondoskodik, utastéri klímákat szerel be mindegyik járműbe.

Ennek kapcsán hangzott el az, hogy nagyságendekkel olcsóbban is megvehető a holland flotta, hazahozatallal, mintha a levélben lévő hollandiai átvételre vonatkozó konkrét számokból indulunk ki. Ráadásul Pécsre szállítással együtt, a fenti műszaki többletszolgáltatások elvégzésével.

Tudták/Kiszámolták/A jövőbe láttak

2014 decemberében Pécsett rendkívüli közgyűlési ülést tartottak. Az akkori pécsi alpolgármester, Girán János a Tüke Busszal kapcsolatban a közgyűlési jegyzőkönyv tanúsága szerint arról tájékoztatta a képviselőket, hogy ők tudnak egy buszflottáról Európában, amelyet jó lenne megszerezni. A beszerzéshez azonban hitelt kell felvenni, a pécsi buszos cégnek ugyanis arra sem lett volna saját erőből pénze, hogy néhány buszt megvásároljon.

Mindenesetre már ekkor, a 2014. december 10-i ülésen elhangzik az Girán János pécsi alpolgármester szájából, hogy a buszflotta megszerzéséhez 3,5 milliárd forintos hitelt kell felvenni.

A 3,5 milliárdos összeget először tehát Girán János alpolgármester mondja ki, csak pár héttel, sőt pár nappal azt követően, hogy a Tüke Buszhoz befutnak a buszok darabonkénti áráról szóló összegek, majd elhangzik a flotta megszerzésére és behozatalára vonatkozó körülbelüli vállalási ár is.

Egy rendkívüli közgyűlés 

Később, az egyetemi oktatói karrierjére hivatkozva lemond a pécsi alpolgámesteri címről Girán János. A városban tartja magát a pletyka, hogy valójában valamelyik nagy botrányos ügyhöz lehet köze a távozásának: vagy a holland buszokéhoz, vagy a Zsolnay-gyáréhoz.

Indokoltnak látták a vételt 

A 2014 decemberi rendkívüli ülésen a Tüke Busz gazdasági vezetője, Baracsi László is ott ül. Amellett érvel, nyilván a cég álláspontját képviselve, hogy a jelenleginél fiatalabb buszpark megszerzése azért is jó lehetőség lenne, mert azzal hosszabb távon a fenntartási-üzemeltetési költségek csökkentése okán akár százmilliókat tudnak spórolni. Több száz milliót említ, de az ellenzék, elsősorban Kővári János (ÖPE) nem teljesen elégedett a válaszokkal, mondván, nem láttak pontos számításokat, nem látszik, mégis mire alapozhatják a megtérülést és mennyi idő alatt.

Azt nem tudjuk, hogy mi alapján mondták be már 2014 decemberében a 3,5 milliárdos összeget, mert az előzőekben elküldött árakat felszorozva ennél azért jóval, százmilliókkal alacsonyabb szám jött ki, bármilyen alkulehetőséget még egyáltalán nem is számolva.

A szükség azonban nagy úr lehet: egy kicsivel több mint egy hónap múlva, 2015. január 29-én megjelenik egy nyílt közbeszerzési eljárás, amelyről ugyan csak úgy süt, hogy azt a hollandiai flottára írták ki (például elegendő a háromajtós kivitel, a buszok száma, és azon túl a szóló-csuklós aránya/megoszlása is kötött, még ha van ráhagyás is: 75 szóló (plusz 5 százalék) és a 38 darab csuklós (plusz 35 százalék) szerepel a közbeszerzési kiírásban.

A pályázatok leadási határideje is igen feszes, 18 nap mindösszesen, 2015. febrár 17-én már lejár a benyújtási határidő.

Egyből egy lett a végén

A közbeszerzést végül, egyedüli jelentkezőként egy hollandiai cég nyeri, a Bus?&?Coach Trade BV. Ők azzal a hollandiai Volvo-buszflottával pályáznak, amelyet az előző év végén a pécsiek, mondhatni, kinéztek maguknak. A  Bus?&?Coach Trade BV, végül a pécsiek fizetési nehézségei miatt hónapokkal később, de a bredai Volvo-flottát szállítja le a pécsi önkormányzati közlekedési cégnek.

A 3,5 milliárd stimmel, a 125 busz nem

A szerződéses ár nagyjából 3,5 milliárd forintnak megfelelő euró, a zaltbommeli Bus?&?Coach Trade BV 10 993 010 euróért szállíthatja az adásvételi szerződés szerint a 115 hollandiai használt-autóbuszt.

Tehát a 2014 decemberében elhangzott árért, 3,5 milliárd forintért érkeznek Pécsre a buszok, ugyanakkor a 125 darabos flotta helyett csupán 115 busz jön.

Időközben ugyanis a Dél Alföldi Közlekedési Központ ugyanebből a flottából megszerzi a tíz legjobb állapotú, legjobban felszerelt csuklós buszt. Ők végül nagyjából 440 milliót fizetnek a buszokért, azok felújításáért és hazahozataláért, forgalomba állításáért. Vagyis per darab érzékelhetően drágábban veszik a saját buszaikat, mint a pécsi flotta csuklósainak könyv szerinti vételára, de ebben  a pécsinél komolyabb, magasabb műszaki tartalmat jelentő, teljeskörű felújítás is benne van, s alapra is eleve a legjobb állapotú buszokat válogatták ki. A mínusz tíz busz több száz millió mínuszt is jelent elviekben ugyanis.

Nagyobb talány azonban, hogy miért nem pályázott végül a nyílt közbeszerzésre a buszok beszállítójaként a Volvo Hungária, avagy az eredeti eladó, a hollandiai Volvo. A pécsi önkormányzat vagy valamelyik cége nem tud egy az egyben a piacon közvetlenül ilyen összegért vásárolni, mindenképpen közbeszerzésre van szükség,  de azt tudjuk, hogy már előtte folytattak tárgyalásokat, leveleztek, tehát a Volvo-cégek tudhatták, hogy lesz pályázati kiírás.

Nos, információink szerint ez azért lehetett így, mert eddigre már a végül a közbeszerzési pályázaton egyedül induló, és azt megnyerő hollandiai cégnek opciós foglalása lehetett a hollandiai Volvo-flottára.

Ez megmagyarázhatja, miért nem indulhattak a fent említett cégek: ilyen esetben ugyanis mások nem rendelkeztek szabadon a járművek felett az opciós vételi jog időtartama alatt.

Életszerű is, hogy a Bus?&?Coach-nál értesültek a pécsiek tervéről, s a kinézett Volvo-buszokról, akár még a közbeszerzés kiírása előtt. A holland közvetítő cégnek ugyanis egy korábbi ügylet miatt volt üzleti kapcsolata a Tüke Busszal: 20 hollandiai buszt hoztak beszállítóként Pécsre, amik bérleti konstrukcióban futottak a baranyai megyeszékhelyen. Azok közül végül 13 darab járművet a pécsiek meg is vettek a Bus?&?Coach-tól.

A bérleti szerződésükben szerepelt is, hogy ha lesz pénzük, és az üzemeltetési tapasztalatok is  rendben lesznek, akkor megveszik a buszokat, a bérleti díj beszámításával. Információink szerint a két bérleti szerződés közül végül csak az egyiket számolta be a későbbi vételárba a társaság, de, hogy miért nem tudta a Tüke Busz érvényesíteni ezt a rendelkezést, arról nincsen információnk.

A Bus?&?Coach Trade BV tehát a pályázat nyertese, a kontraktusban közvetítő-szervező cégként vesz részt. Neki utalja el a 3,5 milliárdos összeget a hitel finanszírozására kiírt pályázat nyertese, a K&H Bank. A Bus?&?Coach ebből egyenlíti ki a Volvo-flotta vételárát, fizeti ki azt a pécsi céget, amely darabonkénti 1300 eurós áron vállalja a buszok ?lábon való? Pécsre hozatalát, pécsi tükés buszsofőrök kiutaztatásával, az út közben esetlegesen felmerülő műszaki problémák orvoslásával.

Eből a 3,5 milliárdból biztosítják a buszok műszaki átvizsgálását, elhúzható ablakok beépítését, valamint – az illetékköltségen kívül – a magyarországi forgalomba helyezés költségeit.

De, hogy miképpen sülhet ki a fentiekből az elmúlt évtizedek valószínűleg egyik legnagyobb pécsi korrupciós ügye?

A hollandiai Breda város ügyészsége 2016 ősze előtt megkereste a magyar hatóságokat azzal, hogy egy, több országot is érintő, náluk kibukott, de magyarországi központú korrupciós ügyben kérik a magyar hatóságok segítségét.

Az ügyről az azóta már megszüntetett Népszabadság, és annak pécsi tudósítója, Ungár Tamás számolt be elsőként a magyar sajtóban.

A Népszabadság a cikkben azt írta, hogy

?Úgy tudjuk – és ezt a Tüke kérdésünkre nem cáfolta ?: a szólóbuszokat 18 ezer 770, a csuklósokat 19 ezer 550 euróval drágábban vették meg, mint amennyiért a Volvo Hungária Kft. által jelzett holland cégnél kínálták. Összességében 700 millió forinttal olcsóbb lett volna, ha a Volvo magyarországi cége által ajánlott hollandiai eladótól vásárolja meg a Tüke a buszokat. Igaz, a levélbeli ajánlat nem tartalmazta a flotta beszállításának költségét és a buszok a Tüke által igényelt kisebb átalakításának árát, ám ha ezeket is beleszámítjuk, a különbség akkor is jelentős?.

Kétféle számsor

A számokról a Szabad Pécs is úgy tudja, hogy megfelelnek a valóságnak. Ugyanis végül a buszokat darabonként 111 550 (csuklós) illetve 88 270 (szóló) euróért vásárolták meg.  Miközben az általunk is megismert első, konkrét ajánlat szerint a Volvo hollandiai képviseleténél a buszok irányára 67 000 (szóló)  és 89 000 (csuklós) euró volt. A legmagasabb felszereltségű csuklósokat pedig 93 000 eurós áron hirdették meg. Utóbbiakból azonban nem sok volt, és a nagy részét a Dél Alföldi Közlekedési Központ vitte el a pécsiek orra elől.

A különbség fontos

Márpedig ez darabonként 21 270 euró többlet a szólóbuszok tekintetében (77 darab) /1 637 790 euró/. Valamint 22 550 eurós többlet darabonként a csuklós buszok (38 darab) /856 900 euró/ tekintetében.

Ha így nézzük, stimmel a Népszabadság által kiszámolt 700 milliós hibádzó összeg, sőt meghaladhatja a 750 milliós határt is.

Már akkor ennyi, ha valóban elhisszük, hogy valaki úgy vásárol meg 115 speciális, használt járművet, hogy nem próbál meg alkudni. Nem életszerű. Amennyit sikerül az eredeti eladónál alkudnia a közvetítő cégnek az általunk is megismert kínálati árakból, elviekben azzal az összeggel nő ez a 700 millió forintos különbség. A hazaszállítás díja már csökkenti ezt a hasznot, ahogyan az ablakcsere ára is, és a forgalomba helyezés költsége is. Az általunk megkérdezett szakemberek szerint ez az összeg akár 140-200 millió körüli összeg is lehet piaci áron.

Azt nem tudjuk, hogy pontosan mennyiért vette meg a holland közvetítő cég a buszokat a hollandiai eredeti eladótól, de az biztos, hogy a Volvo-beszerzés miatt indult nyomozásban nagyjából 930 millió forintot, 3 millió eurót keresnek.

Az ugyanis már a pécsi Volvo-botrány kapcsán ismert tény, hogy Szakács László, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese kérdést intézett ebben az ügyben Polt Péterhez. A főügyész pedig arról tájékoztatta a baranyai politikust, hogy 2016 novemberében elrendelték a Volvo-buszflotta beszerzésével kapcsolatos nyomozást.

A nyomozást végző Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság azt írta lapunknak a héten, hogy a befolyással üzérkedés bűntett elkövetésének gyanúja miatt elrendelt büntetőeljárás jelenleg is folyamatban van. A nyomozás érdekeire tekintettel azonban az eljárás jelenlegi szakaszában bővebb felvilágosítást nem tudnak adni.

A Baranya Megyei Főügyészség a napokan az alábbi választ küldte lapunk érdeklődésére:

?A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon folyik a nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés büntette miatt mely nyomozást a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség felügyeli.
Az ügyben  gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor. Az okozott vagyoni hátrány pontosan nem állapítható még meg (szakértői vélemények alakíthatják a pontos összeget) KB. 3  millió euró (900-1000 millió forint )
Az eljárás során több jogsegélykérelem elküldésére került sor többek között holland illetve szerb igazságügyi hatóságok felé.
Ezek egy része 2017 márciusában került elküldésre melyre a válaszok tavalyi év végén érkeztek meg.
A több ezer oldalas irat fordítása folyamatban van holland nyelvről.
A szerb hatóságoktól a válasz mindezidáig nem érkezett meg.
Az eljárás során tanúkihallgatásokra, lefoglalásokra került sor. Szakértői vélemények beszerzése van folyamatban.?

A nyomozás tehát folyik, csak nem halad rohamtempóban, gyanúsított egyelőre még nincs. A hatóságok egymilliárd forint értékű eurót keresnek, tisztán közpénzt, és valójában ennél is többet, hiszen a teljes összeget egy külső kölcsönből, a K&H Bank által folyósított hitelből finanszírozták.

Cikksorozatunk következő részében a pénz útját követjük majd nyomon.

?A cikk a Transparency International Magyarország Alapítvány oknyomozó újságírói mentorprogramjának keretében készült.?

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

KategóriákMETÁL