Egyhetes filmfesztivál kezdődött ma Komlón, és bár akadnak izgalmas vetítések, sokaknak nehéz lesz megnézni őket.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Ha valaki kritikus, arra könnyen rásütik, hogy mindenen fanyalog. Pedig a szándék jobbító, még ha ez a szervezőknek nem is egyértelmű. Na de miről is van szó?

Adott egy jó kezdeményezés, jelen esetben a ma kezdődő komlói Hétdomb Filmfesztivál. Bár a városban évek óta nincs mozi, a vetítést megoldják a színházban. A versenyre sokan neveztek, a rövidfilmek egymás után pörgetik majd le a közönségnek. Hogy az kikből áll majd, jó kérdés.

A vetítések ugyanis minden nap délelőtt 11 órától kezdődnek, amikor a kicsik óvodában, a kicsit nagyobbak iskolában, a felnőttek pedig a munkahelyükön vannak. Pedig lenne számos kisfilm, amire tényleg kíváncsi lenne az ember, de egyszerre senki nem tud két helyen lenni.

Így, bármennyire is vonzó és színvonalas a program, sokan le fognak maradni róla – önhibájukon kívül. A délutáni/kora esti fő filmek pedig, ugyan valóban nevezhetőek a magyar filmipar remekeinek, bármikor és bárkinek elérhetők egyetlen kattintással az interneten.

Persze, nem kizárt, hogy az újdonság ereje, a mozizás hangulata, és a díjmentes belépési lehetőség megmozgatja azért majd a komlóiakat, de úgy tudjuk, a 17 órai megnyitón sem kellett kitenni a telt hát táblát.

 

RÉSZLETES PROGRAM:

2017.szeptember 18. – hétfő

11:00 Az élet ára- a Weiss Manfréd család története 1.-2. 47’59” (dok. film)
12:00 A súgó (barlang, barlangász) 18’34” ismeretterj.
12:30-13:50 SZÜNET
13.50  Megérteni. Elfogadni. Segíteni. / A U T I Z M U S
14:00 Magunk vagyunk (szociális film a támogatott Lakhatás körül) 22?12? dokumentum
14:25 Amíg a kolomp szól (Csíkborzsova és a csökkenő tehénállomány…) – dokumentumfilm
15:20 Nemzetidegenek (’56-os mártír élete, halála után kutat a családtag) – dokumentumfilm
15:50 A demokrácia nem egy pillanat (rendszerváltáskor?) 4? animáció 
15:55 Smaller than the sky (egy anya autóbalesetben elveszti lányát, férjét?) 5?45? international
16:00 Szamár-sziget szellemkatonái (könyv trailer) 3?08? egyéb
16:05 Itthon Vagy Otthon (magyarok Írországban, az okok) 32?28? international  
16:40 Randevúk (férfi-nő kapcsolat) 21?04? kis-játékfilm 
17:00 Hét Domb Filmfesztivál – MEGNYITÓ
18:00 CSINIBABA – zenés vígjáték (1997) 100?

2017. szeptember 19. – kedd

11.00 Élmények (b)irodalma – Fűzfa Balázs és az élményközpontú irodalomtanítás 58?16? ismeretterj. 
12.00 Méhlegelők (Magyarország méhhordási területeinek bemutatása) 35? ismeretterj. 
12.35 Hogyan készül: A méz 4?21? egyéb 
12.40 – 14.00 SZÜNET 
14.00 Őrvényben (a szerbiai magyar kisebbség a menekülése a délszláv háborúból) 55?27? dokumentum 
15.00 Rövidhullám – 56 – (?56-os falusi jelenet egy párról) 9?40? kis-játékfilm 
15.10 Rostás Pál feltámadása (1800-as években élt hős magyar huszárra emlékeznek szlovéniában) 25?37? ismeretterj. 
15.40 Re-volucio – mi is az az ?56? (Bornai Tibor zeneszerző emlékezik ?56-ról) 4?57? egyéb 
15.45 Sortűz Berzencén (az ?56 előtti megtorlásokról?) 39?51? ismeretterj. 
16.30 A hűség ára (az elhurcolt kárpátaljai lelkipásztorokról) 53?20? dokumentum 
17.25 A rajongó (az enyhe fokú autista és a szerelem, az élet) 27?30? dokumentum 
18.00 EGRI CSILLAGOK – történelmi film Gárdonyi Géza könyve nyomán (1968) 155?

2017. szeptember 20. – szerda

11.00 Egy kupac kufli – Sose együnk gombát reggelire (gyermek rajzfilm) 7? animáció 
11.08 A kojot és a sápadtarcú (tanulságos mese) 7?55? animáció Véradás (K.H.) 11.00-13.00
11.20 Ének a fák tetejéből (Vaszi Levente –csángó magyar és a ?Felszállott a páva?) 50?07? dokumentum 
12.15 Egér (rajzfilm a 12 éves Egerszegi Krisztina úszóbajnokról) 7?13? animáció 
12.25 – 14.00 SZÜNET 
14.00 Shipyard Sculptor (Stanislav Bavcevic a horvátországi hajógyári szobrász)-feliratos 29?57? international 
14.30 Bársonyfüggöny (kisfilm a házaló ügynökről) 29?23? kis-játékfilm 
15.00 Lili is currently offline (a 16 éves Lili a neten próbál kapcsolatot létesíteni) 25?49? kis-játékfilm 
15.30 Teadélután (matinéfilm a drog körül) 19?50? kis-játékfilm 
15.45 Maradj te mindig láthatatlan…(A mecseki láthatatlanok története) 55? dokumentum 
16.40 #Help (fiatal egyetemista lány története) 20?34? kis-játékfilm 
17.00 Kötél a mélyben (Bettelheim Bernát – orvos, hittérítő Okinava szigetén ) 50?07? dokumentum 
17.52 A rossz idő (László Noémi megzenésített versének animációja) 1?43? animáció 
17.54 Mimik (pantomimesek a parkban) 4? animáció 
17.58 Zete Karácsonya (a székelyföldi kislegény gondol egyet?) 1?38? animáció 
18.00 VUK – magyar rajzfilm (1981) 78? 

2017. szeptember 21. – csütörtök

11.00 Addio 1943 (egy balatoni hajó története) 52?23? dokumentum 
12.00 Sokoon (Haya élete a férfi társadalomban) – feliratos 17?25? international 
12.20 1. rész: Az ősnemes Kállayak a 11-19. században, 2. rész: Szabolcs Megye Oltalma: A Kállói Végvár 10?32? animáció 
12.30 Örökkön örökké (alapérzés Pilinszky János versében) egyéb
12:35 
Kijárat (film az internetfüggőségről) egyéb
12:40 – 14.00
 SZÜNET 
14.00 Gyermekfilm díjátadó ünnepség – Hét Domb Filmfesztivál filmes díjazottainak és kíséretének
15.05 Semmelweis arca (a híres magyar orvos halála körüli kérdések megvilágítása) 15?14? ismeretterj. 
15.15 Emlékezz Rám (apa-fia kapcsolat?) 22?41? kis-játékfilm 
15.40 Vernon Wells ausztrál színész bevezetője a 2017-es Rusty Revolver c. filmhez 
16.00 Rusty Revolver – amerikai játékfilm (2017) – feliratos
16:25 Emberek és egerek (Recsk, igaz történet) 24?12? kis-játékfilm
16:55 Rákosi Mátyás száműzetésben 52? dokumentum  
18.00 A TANÚ – magyar filmszatíra Pelikán elvtárssal (1969) 103?

2017. szeptember 22. – péntek

11.00 A sárga csikó nyomában (a kolozsvári filmgyártás története) 50?08? ismeretterj. 
11.55 NO MAN’S LAND (a horvát – boszniai harc egy humorosabb jelenet)-feliratos 14?50? international 
12.10 Most már alig vagyunk (magyarországi falu mindennapjai) 16?08? dokumentum 
12.30 – 14.00 SZÜNET
14.00 Kamerás emberek (két vajdasági magyar a filmgyártás úttörője) 50?01? ismeretterj. KH. Deák Zsuzsa terem 
14.55 Kötelék (kapcsolatokhoz ragaszkodunk, művészi megközelítés) 10?09? animáció 
15.05 Ősz táj magyar ecsettel (a táj őszi színei, erdő, állat, ember) 25?29? ismeretterj. 
15.35 Szürkület (apa-fia kapcsolat, munka külföldön) 21?48? kis-játékfilm 
16.00 A szendiszűcs (egy tehetséges művész, akit a mai világ eltaszít magától) 37?13? dokumentum 
16.40 Summa cum laude (érettségire készülnek a Mozgásjavító fiatalok) 17?12? kis-játékfilm 
17.00 Basta (a muszlim nő története fiával, az árusítással) 14?19? international 
17.15 Paint Me in the Opera House (misztikus játékfilm) 12?07? international 
17.30 Ternovszky Béla – rendező bevesztője a Macskafogó vetítése előtt 
18.00 MACSKAFOGÓ – rajzfilm (1986) 96? 

2017. szeptember 23. – szombat

11.00 Hét Domb Filmfesztivál – DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉG 
13.00-14.30 SZÜNET 
14.30 James Dear John (a manchesteri rocbanda számára készült klip) 4?15? animáció 
14.35 Ha nem segít a Mindenható (az 56 éves pécsi zárszerelő mindenkinek segít, neki szinte senki?) 45?32? dokumentum 
15.20 Donkey Xote (vígjáték egy ejtőernyősről, aki távol landol a célpontjától) 23.38 kis-játékfilm 
15.45 Rófusz Ferenc – kiselőadása az Oscar-dijas ?A légy? alkotásról 
16.15 A légy (Oscar-díjas rajzfilm – 1981) 3?04? 
16.20 Füzér vára télen 2?22? egyéb 
16.23 Budapesmód – dalszöveges videoklip 3?07? egyéb 
16.27 A levél (egy lány újra éli emlékeit) 2?49? egyéb 
16.30 Szagos Hörigekkók – Eper (videoklip a gyerekzenekar Eper című számra) 2?05? egyéb 
16.33 Nellys Lucky Number – Lanidiga (az Elengedlek számhoz klip) 3?29? egyéb 
16.37 A WWF Magyarország Tiszatarjánban (az egyesület egy jobb világért dolgozik?) 18?08? ismeretterj. 
17.00 Teadélután (fiatalok drogügyletbe keverednek) 13?50? kis-játékfilm 
17.15 A very private place (élethelyzetek a nyilvános toalettben) – feliratos 13?54? international 
17.30 Kevin Williams ?rendező bevezetője a Blood Type 2017-es filmhez 
18.00 BLOOD TYPE ?amerikai játékfilm – feliratos 78? 

2017. szeptember 24. – vasárnap

Hét Domb Filmfesztivál – záró matiné
10.00 LÚDAS MATYI – magyar rajzfilm, rendezte: Dargay Attila(1979) 70?

Kísérő programok:

– Total Art animációs interaktív kiállítás és foglalkozás korra és nemre való tekintet nélkül hétfőtől szombatig 10-16 óráig a Közösségek Házában.

KategóriákPOP