Orbán úgy tűnik Szegedről már lemondott, de a Fidesz-kongresszuson a Fidesz pécsi győzelméről beszélt, ha jól értettük. Sőt még fotózkodott is Vári Attilával. Hamarosan pedig az is kiderül, valóban eljön-e Pécsre is október elején, ahogyan azt rebesgették. Polgármesteri programról viszont még nem tudunk, és interjút sem ad a Szabad Pécsnek a jelölt úr, pedig megígérte. Habár a vitára sem vállalkozott.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Tisztújító kongresszust tartott Budapesten vasárnap a Fidesz. Nem volt meglepetés az első ember posztján: Orbán Viktor kihívó nélkül lett ismét elnök. Magyarország miniszterelnöke beszéde túl sok újat nem hozott, csak a szokásos szlogeneket sorolta, de egy önkormányzati választás előtt két héttel a kormányzó pártszövetség nagyobbik pártja elnökének beszéde nyilvánvalóan érdekes abból a szempontból, hogy mit mond egy térségről vagy városról.
És ebben valóban volt néhány mondat, ami a térségben, Pécsett és Baranyában is érdekes lehet.
Beszélt ugyanis a közelgő fejlesztésekről, főleg a közlekedési infrastruktúráról, egyebek mellett a Budapest–Belgrád-vasútvonalról, vagy a visegrádi országokat érintő úthálózatról, de más városokkal kapcsolatban együtt, párban említette Pécset és Miskolcot is, amely városoknak fényes jövőt jósolt.
Meglátjuk majd, ezt hogyan is érti. Úgy, hogy az ő polgármesterjelöltjük lesz a befutó szerinte és többséget is tudnak majd szerezni a pécsi közgyűlésben, avagy valami miatt Pécsnek mindettől függetlenül szép jövőt jósol.
Szegedről viszont azt mondta, hogy
„Már csak a szegedieket várjuk, nem értjük, miért akarnak kimaradni a fejlődésből, és miért akarnak migránsvárossá válni.”
Aztán a kormányzati fenyegetések és a mi pénzünkkel való zsarolások egyre növekvő számára is rátette egy lapáttal Szegeddel kapcsolatban. Pedig már egy legalább kismértékben normálisan működő demokráciában a minimum az lenne, hogy felmerül ilyenkor a kormányfő lemondása, vagy megreng a pozíciója, ade minimum elindul egy erről szóló vita, mértékadó helyeken és erős formában, pl. egy rendes köztelevízió rendes főműsoridős vitaműsoraiban.
Orbán ugyanis valami olyasmit mondott, hogy ha lesz kötelező áttelepítési kvóta (ami amúgy nincs most napirenden), akkor ők bizony Szegedre telepítenék a “migránsokat”. Sípszó….Sípszó
És ugyanezt “xxxxx” tudom mondani az Igen Tisztelt Pártelnök Elvtársnak Úrnak amiatt, amit a Népszabadságról mondott. Amit azt követően zártak be, hogy a mai kongresszuson mellette ülő Rogán Antal elhíresült helikopterezését megírta a lap. Egy tíz évvel ezelőtti Népszabadság lapszám cikkeinek a beszédbe való citálásakor ugyanis azt bírta mondani, hogy
„Tudjátok, az egy újság volt.”
A kongresszuson jelen volt Vári Attila is, akinek a Facebook-oldalára felkerült egy fotó vasárnap este a következő szöveggel
“Közös fotózáson vehettem rész miniszterelnök úrral, amely remek alkalom volt arra, hogy pécsi témák is terítékre kerüljenek és néhány mondatot váltsunk a jövőbeni együttműködésről. Egyben köszönöm miniszterelnök úrnak a mai kongresszuson a beszédében elmondott biztatását is.“

Ehhez pedig, a miniszterelnökkel közös fotóhoz, természetesen, gratulálunk.
Két hét van vissza, de polgármesterjelölti program még nincs
Vári Attilával a Szabad Pécs szeretett volna polgármesterjelölti interjút készíteni. Vári ugyanakkor még csak nem is válaszolt a megkeresésünkre, pedig jó néhány napja elküldtük neki. Sőt, aztán újabb levélben, és ennek is több napja már, a kérdéseinkkel együtt küldött megkeresésre sem jelzett vissza. A kérdéseket előre elküldtünk neki ugyanis, hogy könnyebb dolga legyen (és igent mondjon a felkérésre). Igaz, előtte a polgármesterjelölti vitára sem reagált, amiből értettünk. Viszont úgy bő két hónapja a szemünkbe nézve azt mondta Vári Attila, hogy néhány hét múlva ad nekünk interjút. Akkor még azt reméltük, hogy egy profi sportolói múlttal rendelkező embernek, egy olimpiai bajnok szavának hihetünk. Többek közt azt is szerettük volna megkérdezni tőle, hogy miért nincs még meg a polgármesterjelölti programja (immáron csupán) két héttel a választás előtt.
Hamarosan az is kiderül, nyilván, hogy valóban eljön-e Pécsre is október elején Orbán Viktor, ahogyan azt rebesgették, hogy támogassa a jelöltjüket.

19? Lapot!