Politikai nagyüzem volt az elmúlt héten, mégis úgy gondoltuk, inkább egy összefoglalót adunk róla, hogy jól induljon a hét.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az MSZP nagyon aktív volt, két alkalommal is észrevétették magukat a múlt héten pécsi ügyekkel kapcsolatban, mindkétszer Szakács László országgyűlési képviselő. Pécsi sajtótájékoztatóján kedden Hoppál Péterről és Csizi Péterről beszélt. Szerinte a két Péter erőlködik, szeretnék megszerezni a hatalmat Pécsen, más fideszesek emiatt szégyenkeznek ugyan, de csöndben vannak.

Pintér Sándor belügyért kérdezte Pécsről. Ki vezeti Pécset? Mennyi adósságot vállaltak át 2014-ben? Ugyanis Szakács szerint legalább három számot lehetett hallani az elmúlt hetekben.

Pogácsás Tibor államtitkár válaszolt a miniszter helyett Szakácsnak. Utóbbi szerint a Belügyminisztérium nem tud arról, hogy Páva Zsoltot gyámság alá helyezték. Az átvállalt államadóság pedig 46 milliárd volt. Szakács úgy vélte, Pécs kezét elengedte a kormány, majd ismét elmondta, hogy Páva Zsoltot felszólították arra, hogy mondjon le.

Két nap múlva a Fidesz megkezdte Pécs végkiárusítását címmel adott ki, és juttatott el lapunkhoz is sajtóközleményt az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese.

Szegedi modellt ajánlanak Pécsnek

Szerinte a Fidesz gyámság alá helyezte a pécsi városvezetést, a pécsi ügyekről már Budapesten döntenek. A gyenge és súlytalan fideszes városvezetés csődhelyzetbe vitte Pécset, most pedig megkezdték a város vagyonának végkiárusítását. Pécs szerinte rossz úton jár, Pécsnek úgy kellene fejlődnie, mint Szeged városának Botka László vezetésével, ahol prosperál a gazdaság és pezsgő kulturális élet zajlik. A szegedi modell 2018-tól nem csak Pécs, hanem az egész ország számára megvalósulhat a Botka-kormány vezetésével – közölte.

Az ÖPE is eladná a repteret

Az ÖPE is megszólalt a repülőtér esetleges eladása kapcsán a hét második felében. Kővári János elnök közlemény szerint ők támogatják a reptér értékesítését.

A kialakult helyzetben ugyanis nyilvánvalóan meg kell keresni és meglépni azokat a lehetőségeket, amelyek segíthetnek a megoldásban, fogalmazott. A Pécs-Pogány repülőteret üzemeltető cég évek óta megoldatlan kiadási tétel a város költségvetésében, ezért az Összefogás Pécsért Egyesület támogatja a reptér eladását, ugyanakkor a tárgyalások során mindenképpen törekedni kell arra, hogy a turisztikai célú, polgári repülés lehetősége továbbra is adott legyen, amely nagyon fontos városunk szempontjából, akárcsak az igényét már jelző Pécsi Tudományegyetem miatt is.

Tetszik nekik a civil program is

Az ÖPE alelnöke, Vozár Pál is kiadott a múlt héten egy közleményt: a helyi közösségekre, helyi civilekre építeni kell, hangoztatták. Üdvözlik a most nyilvánosságra került hírt, miszerint a helyi civil szervezetek jövő évtől 750 millió forintos pénzügyi támogatási keretre pályázhatnak, közösségi terek, intézmények kialakítására, fejlesztésére.

A Jobbik feljelentést tesz

A felhalmozott vízdíjtartozások miatt, ismeretlen tettes ellen – ezt Fogarasi Gábor és Gyimesi Gábor, a Jobbik kér pécsi városházi képviselője, és egyben parlamenti képviselőjelöltjei jelentették be. A szeptemberi rendkívüli közgyűlési ülésen döntöttek ugyanis arról, hogy az önkormányzat a bérlakások 65 milliós összértékű, több év alatt felhalmozott vízdíjtartozását megtéríti a Tettye Forrásház Zrt.-nek. A Jobbik azt szeretné tudni,  hogyan is keletkezett a hátralék, miért nem hajtották be. A Jobbik a pécsi lakásrendeletet is módosíttatná.

KategóriákMETÁL