Szeptember 16-án, a pécsi nemzetiben történt mindez az Állami Népi Együttes előadása előtt.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Két jelenlévő is ugyanúgy számolt be az eseményekről, az alábbiakban egyikük Szabad Pécsnek eljuttatott beszámoláját közöljük.

“Volt a Nemzeti Színházban az Állami Népi Együttes előadása. 19-kor kezdődött volna, de 19.05-kor kiállt a színpadra a Pécsi Balett vezetője, Vincze Balázs és mondott pár szót a határon túli magyarokról és a tánctalálkozó kapcsolatáról.

Hogy, hogy nem, ott volt egy öltönyös úriember, aki egy határon túli magyarokkal foglalkozó alapítvány vezetője volt és szintén örömködött egy sort, hogy milyen jó, hogy egyszerre van a két rendezvény a városban (valamilyen tanácskozásuk volt).

Ez a káprázatos felvezető viszont nem öncélú volt, hanem felvezette az est sztárját, Dr. Hoppál Péter államtitkár urat, aki 15 percben mondott pár keresetlen szót, a délszláv háborúról 1992-től kezdve, Pécs újabb elnyert díjáról (a legjobb európai desztináció), és annak is örült, hogy az Unesco listájára került a Gandhi gimnázium. De ez az egész csak felvezetésként szolgált ahhoz, hogy elkezdje méltatni a 2010 óta elért fantasztikus kulturális eredményeket és mindent, amit a kormány tett Pécsért.

A közönség egy része fogta a fejét és utána hangos köhögéssel igyekezett tudtára adni, hogy elég volt a propagandából. Kétszer közbe is tapsoltak, hátha akkor abbahagyja, de nem hagyta. Végül befejeződött a különszám, csak a lezáró “Éljen Orbán, éljen a párt!” skandálás maradt el.

Sajnos voltak olyanok, akik teljesen félrevágták, mi folyik itt: egy nagymama a hátunk mögött azt magyarázta az unokájának, hogy itt provokáció zajlik, mert a határon túli magyarok említése sokaknak szálka a szemében.

Mi pedig megerőszakolva éreztük magunkat és nagyon sajnáltuk, hogy nem mentünk inkább a karneválra.”

Lapunknak a másik szem- és fültanú azt mondta, a végén néhányan még ki is fütyülték a kampányoló államtitkárt.

KategóriákMETÁL