Nagyjából Orbán Vikor miniszterelnök bejelentésével egyidőben kaptuk meg a pécsi városházától a Tüke Busz közleményét, amely áprilisra, az iskolai nyitás segítése miatt olcsó buszbérleteket ígér.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Igaz, a kormányfő éppen arról beszélt, hogy hétfőtől csak az alsósok mennek iskolába, a felsősöknek nem lesz jelenléti oktatás, márpedig az egészen biztos, hogy az alsósok körében a felsősökkel összevetve jóval magasabb arányban lehetnek azok, akik nem busszal, vagy nem a helyi közösségi közlekedést igénybe véve közlekednek. Sőt, talán még többen lehetnek majd most a nem-buszozók, mivel olyanok is választhatnak “alternatív” megoldást, akik eddig busszal vitték (engedték el) a gyereküket iskolába. Nyilván azoknak, akiknek továbbra is ez a legegyszerűbb, egyetlen, vagy egyedül megfizethető módja az iskolába jutásnak, ez a bejelentés fontos és sokat jelent.

Érdekesség, hogy a tükés bejelentést megelőzte egy fideszes képviselői javaslat, Csizmadia Péter, a Fidesz pécsi városházi frakcióvezetője vetetette fel, hogy ne kelljen teljes havi bérletet venniük a szülőknek. S mint azt újabb posztjában írta, Péterffy Attila pécsi polgármester jelezte neki, hogy ezt megfontolták és elfogadták.

Fél hónapra kevesebb mint fél áron a tanulóbérlet áprilisban

Révbe ért a több mint másfél hete zajló munka, amelynek eredményeként Pécs segíti a nyitást az iskolás gyermeket nevelő családoknak. Az április 19-étől újra induló általános iskolákra tekintettel az áprilisi bérletek péntektől kevesebb mint fél áron vásárolhatók meg Pécsett. 

A kormány döntésének megfelelően április 19-én újraindul a jelenléti oktatás az általános iskolák alsó tagozatán. Mivel eddig digitális oktatás zajlott, sok család még nem vásárolta meg iskoláskorú gyermekeinek a tanulóbérletet.

Azért, hogy a bérlettel még nem rendelkező családoknak ne kelljen a havi bérletek teljes árát megfizetni, és így ne kerüljenek méltánytalan helyzetbe, a Tüke Busz Zrt. a pécsi önkormányzat kérésére már az iskolák újraindítására vonatkozó kormánydöntés bejelentését követően megkezdte egy különleges, csak 2021. áprilisában elérhető bérletkonstrukció kidolgozását.

Ez alapján 2021. április 16. napjától a 2021 április havi tanulóbérletek 2.000,- Ft kedvezménnyel, 3900,- forint helyett 1900,- forintért válthatók meg a Tüke Busz Zrt. alábbi három bérletpénztárában:”

KategóriákMETÁL