Páva Zsolt pécsi polgármester(?) már a saját maga által jegyzett, két nap múlva kötelezően szavazásra bocsátandó előterjesztésről sem volt képes nyilatkozni egy SAJTÓTÁJÉKOZTATÓN. Annak okát és értelmét szerettük volna megtudni.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Ráadásul témába vágó sajtótájékoztató volt, az ország egyik legjobb, TOP3-ban lévő zenekara, a Pannon Filharmonikusok Zenekar (PFZ) évadnyitó sajtótájékoztatója volt.
A résztvevők kb. egy órán át beszéltek arról, hogy milyen szép és jó évadra készülnek, milyen koncerteket és vendégelőadókat szerveztek le, és Páva Zsolt pécsi polgármester is azt mondta kb., hogy milyen büszke a PFZ-re.
Arról viszont egy árva szó el nem hangzott, hogy két nap múlva, most csütörtökön, az előrehozott, így rendkívüli pécsi közgyűlésen szavazásra bocsátanak egy olyan előterjesztést, amellyel a PFZ-t beolvasztanák a ZSÖK-be, a Zsolnay Örökségkezelőbe – méghozzá kötelezően kell erről szavazni, lévén a napirendben szerepel, és rendkívüli közgyűlés lesz most csütörtökön.
A PFZ-ről szóló előterjesztésről tényszerűen és véleményben is írtunk. Azt is megírtuk, hogy az előterjesztést Páva Zsolt pécsi polgármester jegyzi. Vagyis, ha Páváék nem szavaznak maguk ellen (ilyen még nem fordult elő), vagy nem marad el égszakadás-földindulás miatt a csütörtöki rendkívüli közgyűlés, akkor bizony a Pannon Filharmonikusokat beolvasztják a Zsolnay Örökségkezelőbe.
Egy kérdés szólt erről a sajtótájékoztatón, nem mi tettük fel, hanem volt kollégánk, Mészáros B. Endre a Dunántúli Napló újságírója. Az iránt érdeklődött, hogy ez érinti-e a zenekar sorsát vagy támogatását. Horváth Zsolt, a PFZ vezetője azt mondta erre, hogy egy korábbi több oldalú, benne a várossal, minisztériummal megkötött szerződés szerint a PFZ működési finanszírozása megoldott, előre, szerződés szerint 2025-ig.
Emiatt kérdeztük azt az előterjesztő pécsi polgármestertől(?), hogy akkor ennek az előterjesztésnek mi az értelme és célja. Habár a 130-150 ezres(?) város polgármestere egy, a témába vágó sajtótájékoztatón ült, és az ő neve szerepelt előterjesztőként a két nap múlva tárgyalandó napirenden, nem volt képes válaszolni. De nem csak ezért érdekes ez, hanem mert az ország egyik legkomolyabb művészeti-zenei műhelyéről beszélünk, amelyben a vezetőkkel együtt mintegy 135 pécsi művész dolgozik.
?Kérem, ezzel a kérdéssel forduljon a városházi sajtómunkatárshoz?
A polgármester ennyit mondott.
Nem mellékesen jegyezzük meg, hogy a pécsi önkormányzat (mint már írtuk is, és több velünk készült interjúban el is mondtuk) hónapok óta nem válaszol a nekünk feltett kérdésekre. Erről nyilvánvalóan tud Pécs polgármestere is, a válasz tehát cinikus is, nem csak – hogy mi még, annak eldöntését önökre bízzuk. Mindenesetre valószínűleg hasonló választ kaptunk volna, ha a tervezett adóemelésről kérdezzük meg esetleg azt, hogy tényleg a városlakóknak és itt működő cégeknek kell-e kifizetniük most az önkormányzatnak benyújott számlát, nem azoknak-e, akik ?a bajt megcsinálták?.
A legfontosabb ügyekben egyébként közérdekű adatigényléssel éltünk és fogunk is élni, illetve akként tekinthetünk a sajtó eddig feltett kérdéseire is.
És, hogy amúgy mennyire is lehetett számítani arra a kérdésre, amit feltettünk? Hát, nem kicsit! Horváth Zsolt például külön készült a kérdésre, látványosan elő is húzott egy papírt a zakója zsebéből, és felolvasta, mondván, ez egy nagyon komoly ügy, s minden szónak súlya van ebben a helyzetben. (A teljes válasz megtekinthető videónkon.)
Ebben a videóban a kamasz zenekarról is szó lesz
Lapunk a zenekarvezetőnek azt a kérdést is feltette, hogy az előzőekben felvázolt programokat nem érzik-e veszélyben, nem gondolják-e, hogy nem fognak tudni mindent, megvalósítani. Szivárognak már olyan hírek ugyanis Budapestről, a Nemzeti Filharmónia környékéről, hogy akár el is maradhatnak programok, esetleg le kell mondaniuk vendégelőadókat, és talán a menedzsmentet is érintheti a változás. Horváth Zsolt azt mondta, hogy erről nincs információja.
A másik ügyben, a papírról felolvasott szövegben Horváth Zsolt azt mondta, hogy előzetesen egyeztettek már a város vezetőivel és Hoppál Péter kulturális államtitkárral is. Aszerint október közepéig fogják majd kidolgozni a PFZ-t érintő további feltételeket, azzal a kikötéssel, hogy a döntési jogkör továbbra is a pécsi városvezetésnél maradjon.
Itt látható, ahogyan Páva Zsolt válaszol a Szabad Pécsnek
Lapunk mindenesetre úgy tudja, nem elképzelhetetlen az a forgatókönyv, hogy a pár éve még kb. 30 milliós éves költségvetéssel működő, mára milliárdos céggé fejlesztett Nemzeti Filharmónia (Filharmónia Magyarország NKft.) bekebelezhet szimfonikus zenekarokat. Ezzel azonban pl. a PFZ (mivel akár ők lehetnek az egyik első ilyen szimfonikus zenekar) jelenlegi formájában lényegében meg fog szűnni, annak értékeivel együtt.
Mindenesetre drukkolunk a PFZ-nek, nem csak azért, mert valóban jónak tűnik az a program, amit összeraktak. A tervek szerint utazni fognak Londonba, ott is fellépnek, ahogyan szerepelni fognak a térség legjelentősebb, immáron 47. alkalommal megrendezendő barokk fesztiválján. Háromkoncertes minisorozattal áldoznak a közelmúltban elhunyt zseniális művész, a PFZ mentora, Kocsis Zoltán emléke és munkássága előtt, több más kiemelt koncertet is adnak. Újragondolták a fiatalokat célzó, egy évet pihent Segítség, komolyzene! Sorozatot, s rezidens vendég előadójuk, az osztrák Benjamin Schmid sem csak szeptember 30-án lép majd Pécsett. Vele egyénként újabb, Csajkovszkíj-művet feldolgozó felvételt is készítenek majd. Az E.ON pedig egy kifejezetten komoly támogatói szerződés keretében segíti a PFZ Energiaáramlás elnevezésű programsorozatát. Nem utolsó sorban pedig decemberben Pécsett lesz egy karmesterverseny, amelyre megint csak nagyon kell készülnie a PFZ-nek, hiszen nagyon pontos és koncentrált játékot igényel majd, ráadásul nem könnyű zeneműveket kell majd a karmester-tehetségeknek feldolgozniuk.
Szóval, mindezek miatt is lehet drukkolni, meg annak is, hogy a PFZ továbbra is maradjon az a szakmai műhely, ami miatt a zenekar az ország élvonalába kerülő, nemzetközileg is jegyzett filharmonikus zenekar lehet.

19? Lapot!