Nyilvánosságra hozta az MVM Paks II. Zrt. 2014 és 2016 között kötött beszállítói szerződéseit a Közérdekvédelmi Központ. A szervezet tervei szerint minden további megszerzett dokumentumot közzétesz a 4000 milliárd forintos beruházással kapcsolatban.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A Közérdekvédelmi Központ nevét, hangzása, csengése alapján akár az 1984-ből vagy a Fahrenheit 451-ből is kölcsönözhették volna, vagyis nem tűnik túl biztatónak, de azt valójában, leírt céljai szerint éppenhogy a demokratikus intézmények és állampolgári alapjogok védelme miatt alapította két ellenzéki politikus. A Paks II. ügyen kiadott szerdai sajtóközleményüket az alábbiakban szó szerint közöljük.
A Közérdekvédelmi Központ letölthető formában közzétette honlapján az MVM Paks II. Zrt. 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban kötött szolgáltatási és beszerzési szerződéseit, mivel azok továbbra sem elérhetőek mindenki számára az atomerőmű bővítéséért felelős állami vállalat oldalán. A szervezet álláspontja szerint a paksi bővítéssel kapcsolatos összes szerződést teljeskörűen nyilvánossá kellene tenni. A beruházásra szánt 4000 milliárd forintnyi közpénz elköltése ugyanis évek óta átláthatatlanul folyik, miközben a lakosságnak és a gazdasági szereplőknek joga lenne tudni a részleteket, hiszen adóforintjaikkal ők fizetik a számlát, és ők fogják viselni az atomerőműbővítés hosszú távú környezeti és gazdasági következményeit is.
A közzétett 255 dokumentum annak az adatkérésnek az eredménye, amit Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője és a Közérdekvédelmi Központ alapítója indított még 2014-ben. A szerződéseket csak hosszas egyezkedést követően, két és fél év elteltével adta ki a kormányzat, nem kereshető formában. A kormányzat továbbra is adós az MVM Paks II. Zrt. és az orosz fővállalkozó által kötött úgynevezett EPC-szerződéssel (ami az erőmű tervezésének részleteit és a beruházás következő tíz évének feladatait tartalmazza), valamint az üzemeltetési-karbantartási szerződéssel is. A kormány az orosz-magyar szerződés titkossági klauzuláira hivatkozva nem hajlandó átadni az adatokat, ezért Jávor Benedek júliusban pert indított ezekért a dokumentumokért is pert indított.
A publikált több ezer oldalnyi dokumentumcsomag széleskörű megbízásállományt tartalmaz, a szakértői megbízásoktól kezdve, infrastrukturális megrendeléseken és ingatlanbérléseken át egészen a gépjárműtisztításig. Nettó összértékük körülbelül 21 milliárd forint, a határozatlan idejű vagy egyéb olyan szerződéseket leszámítva, amelyek végösszege nem megállapítható.
A szerződéscsomag egyik legfontosabb tanulsága, hogy az MVM Paks II. Zrt. jelentős összeget, közel 1 milliárd forintot szánt a két új atomerőmű blokk építésének kommunikációjára, illetve a bővítés társadalmi elfogadottságának monitoringozására a 2014 és 2016 közötti időszakban. A pénz döntő része többnyire kormánybarát cégeknek jutott, a csomag legnagyobb kommunikációs szerződésést Simicska Lajos érdekeltsége, az I.M.G. Inter Media Group Kft. kötötte alig egy évvel a G-nap előtt. Más médiatermékekhez képest nagyot nyertek a bővítés népszerűsítésén Széles Gábor érdekeltségei is. A Századvég Politikai Iskola Alapítvány közvéleménykutatási megbízást kapott, és mint a szerződésekből kiderül, már a 2014-2016 közötti időszakban is jelentős összegeket költött az MVM Paks II. Zrt. arra, hogy az atomerőműbővítést népszerűsítő interaktív kamion járja az országot és a fesztiválokat.

19? Lapot!