Két foltos hiénát szerzett be a pécsi állatkert. Nem ez volt a cél, de így már az Oroszlánkirály című egészestés rajzfilm minden “főszereplőjét” meg lehet tekinteni Pécsett.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A nevető-ugató hangot adó hiéna bár inkább kutyára hasonlít, s persze ő is ragadozó, valójában macskaféle. Sőt, harapásereje alapján akár ő is lehetne az állatok királya. Pécsett most két ppéldányt is meg lehet csodálni a legnagyobb testű hiénafajtából, a foltos hiénából. A pécsi zoo a szegedivel üzletelt, így lett a kilencvenes évek után ismét hiéna a Mecseken, de foltos, a legismertebb fajtája ennek a különleges állatnak csak mostantól, csütörtöktől látható. A zebrák mellett, a szurikáták közelében keressék őket, a pécsi zoo egész évben nyitva tart, csak január elsején van egy nap szünet. Sőt, már most mondjuk, hogy karácsonykor van kifejezetten apás-gyerekes programjuk is.

19? Lapot!