Eltűnt Mohácsról az egykori Dr. Marek József Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola névadójának mellszobra. 

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az előbb más intézménybe beolvadt, majd képzéseit is elvesztő iskola régi épületében méltó módon éledhet fel Marek József szellemisége, ugyanis egy biológiai oktató- és kutatóközpont kialakítását kezdték meg az elmúlt hónapokban.

Csakhogy az építkezés közben az őrzött területről lába kélt Marek József mellszobrának. Ezért azt kérik, akinek bármi információja van a szobor hollétéről, az jelentkezzen, és 500.000 forinttal jutalmazzák a nyomravezetőt. Ami még annak is megéri, akinél a szobor van: már ha eladási szándékkal, és nem érzelmi okokból orozta el a szobrot.

A matek: a bronz kilójáért ezer forintot adnak általában, ez a 40-50 kg-s torzó esetében nem lehet több tehát 50.000 forintnál. Ráadásul a telepek még darabolva sem veszik át a bronzot, hiszen igazolniuk kell nekik is az eredetet és a származást. 

Marek József a 20. század egyik legkiemelkedőbb állatorvosa volt, nemcsak hazai, de nemzetközi szinten jegyezték munkásságát, ismerték el műveit. Főként az állatorvosi belgyógyászat területén ért el elévülhetetlen, ma is meghatározó eredményeket. Több szobor (köztük a földművelésügyi minisztérium Kossuth téri épületének árkádsorában), utca, emlékérem őrzi emlékét: jó lenne, ha a mohácsi büszt is épségben előkerülne!

KategóriákPOP