Alkoss csodát! – ez a szlogenje a még a hétvégéig tartó 4. DesignPécsnek. A legnagyobb csoda számunkra az az összefogás volt, amellyel ez a programsorozat megvalósult. Van orszégos pécsi siker is.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Azt gondolja, hogy a dizájn valami úri hóbort? Hogy csak a nagyon tehetősek engedhetik meg magunknak, hogy ilyesmivel foglalkozzanak? Vagy csak őket érinti? Hogy ön esetleg csak csak bekukucskálhat egy ilyen világba, ha már egyszer van olyan rendezvénysorozat a közelben, amilyne a DesignPécs?

Na, ebbő az valóban igaz, hogy DesignPécs tényleg van, sőt dübörög, és még a hétvégén is tart, Pécs belvárosának számos pontján, és hogy azokat is várják, akik csak érdeklődnek egy számukra szinte teljesen ismeretlen téma iránt.

A dizájnról azonban az is igaz, hogy éppenhogy a leghétköznapibb dolog, a legtöbb emnbert érinti, sőt ki sem kerülheti, hiszen oly sok minden kreatív munka beletartozik a tervezéstől az alkotásig. Mindenütt jelen van, körülvesz. Csak vannak, akik ezt az átlagnál jobban, igényesebben, vagy extrábban teszik. A jó hír viszont az, hogy ilyen emberekből nem kevés él Pécsett és környékén is, akik egy bő héten át az idén is meg tudják mutatni magukat a DesignPécsen, immáron a negyedik, október 8-ig tartó dizájnseregszemlén. A pécsi esemény az idén is a budapesti DesignHét része. 

Az első vidéki dizájnhét Pécsett indult el négy éve. A pécsi rendezvény szervezői a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, a PTE Művészeti Kara, a Kreatív Ipari Klaszter voltak, de több heliy, a kreatív iparhoz tartozó vállalkozás is kivette a részét a munkából. Az eseményeknek idén 22 helyszín adott otthont.

Az egyik legizgalmasabb helyszín az idén a volt Terranovában berendezett Designfolyosó, és a Főtér borbárban látható Dél-Dunántúli Gazdaság címlapkiállítás. A gazdasági újság kiadója a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, ráadásul idén az alapítás jubileumi 20. évét ünneplik.

Azt Rabb Szabolcs, a PBKIK titkára jelentette be az egy hete tartott megnyitón, hogy a jövőre megtartandó ötödik DesignPéccsel szintet szeretnének lépni, s nemzetközi kreatív ipari rendezvényt rendeznek majd Pécsett.

A pécsi és a budapesti dizájnhét védnöke is a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. Az intézmény elnöke, Łuszcz Viktor a Szabad Pécs kérdésére azt mondta a megnyitó után, hogy Pécs kifejezetten alkalmas város arra, itt minden együtt van ahhoz, az itt élő kreatív alkotókkal, a kamarával és a tudásbázist adó tudományegyetemmel, hogy ne csak kulturális, hanem dizájn központ is lehessen.

A Design Pécs még hátralévő programjai ITT olvashatók. A záróparti például szombaton este, a Széchenyi téren, a Bazárban lesz.

Pécsi díjazott az országos szemlén

Mindeközben elindult a fővárosban is a DesignHét, ahol pénteken est étadták az idei dizájndíjakat. Idén a Design Management Díjat a Szilvio Kft. – HAMERLI / 1861 Kesztyűmanufaktúra nyerte el. Az átgondolt design stratégia nem csupán a termékek szintjén jelenik meg, hanem a teljes márkát végigkíséri. A pécsi Zsolnay Negyedben található látványmanufaktúra arculatával, online és offline megjelenéseiben következetesen használja a designban rejlő versenypotenciált.

KategóriákPOP