Két kapucnis férfi szállt fel az egyik pécsi helyi járatú buszra, akik állítólag mindennemű figyelmeztetés nélkül, egyetlen szó nélkül megkéseltek egy fiatalembert. A buszon pánik is kitört. Az eset rendkívül különös, mert végül senki sem értesítette sem a rendőrséget, sem a mentőket. Sőt, a Tüke Busznál sem tudtak róla. FRISSÍTVE!

A cikk a hirdetés után folytatódik



Frssítve 17.15

Hofekker Ferenc, a Tüke Busz mellett működő országos független szakszervezet elnöke a Szabad Pécsnek azt mondta, hogy sikerült beszélnie az érintett sofőrrel, de ő azt mondta neki, hogy az utasok nem tájékoztatták arról, hogy késelés vagy bámi másféle erőszakos cselekmény történt volna. Még korábban, a Bőrgyár megállójánál valóban szólt neki egy utas, egy idősebbb hölgy, hogy véres a padló, de sem ő, sem később senki más nem beszélt késelésről vagy erőszakról – máskülönben azonnal leállította volna a buszt, és hívta volna a hatóságokat, ahogyan az ilyenkor szükséges. Ehelyett még akkor, a Bőrgyár-megállóból extra takarítás miatt szólt be a központba. Ő úgy emlékszik egyébként, hogy a vér miatt reklamáló utas szerint egy hajléktalan férfi vérezte össze a járművet. 

 

Korábban írtuk

 

 

 

?Tiszta vér volt minden a busz egy részén, néhány kisebb tócsa, és a vérbe belejáró cipők lábnyoma látszott, enek egy részét fotóztam le már az esetet követően? – nyilatkozta a Szabad Pécsnek az egyik olvasónk.

 

A nyilatkozathoz névtelenséget kérő fiatalember az Árkádnál szállt fel a Kertváros felé tartó 3-as járatra, hétfőn reggel negyed kilenc körül. Mint mondta, nagyon sokan utaztak a buszon, ő barátnőjével a jármű hátsó részén tartózkodott, beszélgettek, nem hallott semmit, nem is figyelt fel az eseményekre. Aztán később arra már igen, hogy a Várkonyi utcánál, nagyjából reggel fél kilenc körül szinte mindenki leszállt, méghozzá pánikszerűen. Ők a következő megállóig, a Csontváry utcáig utaztak, de amíg már odaértek, szólt neki egy utastársa, egy idősebb hölcs, hogy két kapucnis fiatalember szállt fel két megállóval előbb, aki szó nélkül egy, a buszon álldogáló, magányosan  utazó fiatalemberhez léptek, megkéselték, majd a következő megállónál leszálltak – a támadók és a sértett is, és az eset miatt még nagyon sokan.

Akik maradtak, azok viszont nem tudták, hogy elindul a busz a megállóból, ezért mire felocsúdtak a 3-ast már a Csontváry utcai megállóba kormányozta be a történtekből nyilvánvalóan addig semmit sem látó és halló sofőr. Ő azért volt mérges, hogy csak most szóltak neki, mert ilyen esetben nem tudott azonnal segítséget hívni.

 

Ami viszont nagyon furcsa, hogy a sérülthöz senki sem hívot mentőt ? illetve valószínűleg – mert valamelyest az az életszerűbb – nem engedte, hogy segítséget kérjenek neki. És rendőrségi bejelentést sem tett senki. A Szabad Pécs ugyanis a történetet hallva azonnal megkereste hétfőn délután a pécsi rendőrséget és a mentőket is, de egyik szervezetnél sem hallottak az esetről. A mentők ma Pécsett nem láttak el senkit szúrt sebbel, a rendőrök pedig azt írták, hogy ?a megkeresésben foglalt esettel összefüggésben válaszadásunk időpontjáig a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra bejelentés vagy feljelentés nem érkezett?.

 

Sőt, még a buszos cég vezetője, Gerencsér Gyula, sem a sofőrökkel igen jó viszonyban lévő szakszervezeti vezető, Hofekker Ferenc sem hallott mindezidáig a történtekről. Úgy tudjuk, az érintett újabb beszerzésű, zöld színűre felmatricázott csuklós buszon sem voltak kamerák, a több mint 100 buszból álló pécsi flottában ugyanis csak kevés jármű van, amelyen van valójában is működő ipari kamera.

Az esetről azonban amiatt írunk, mert a történtetet ismerő forrást ismerjük, megbízható ember, ráadásul a fotót is elküldte, amelyen a vérnyomok láthatók. Gerencsér Gyula azt mondta, tájékozódik, és ha van az esetről információ a cégnél, visszahív minket, és elmondja. 

Mindemellett, aki többet tud a történtekről, vagy pontosítani szeretné a megjelenteket, kérjük írjon a szabadpecs@szabadpecs.hu címre.

 

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA. A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK 

KategóriákMETÁL