Kálmán Olga műsorában, az Egyenesenben, a hírTV-n. Az ítélet jogerős. Tiszteletben tartja, de nem fogadja el, mindvégig tagadta a bűnösségét.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Azt viszont beismerte, hogy balek volt. Belekerült egy helyzetbe, amiről, állítja, valójában nem tudott, de részese volt, s már nem sikerült kimásznia belőle. Az  Elcoteq termelési igazgatója volt 2010-ben, amikor történt az eset, egy külső céggel szerződött le már polgármesterként, a falu évi 800 ezer forintot kapott, raktározásért. Az ügy azonban 50 milliós értékre elkövetett sikkasztás, de ő nem úgy szerepelt benne, hogy lopott volna, ez fel sem merült, hogy ő ellopott volna telefonokat vagy alkatrészeket. Nem akart senkit megbántani, nem lopott el senkitől semmit, “Balek Béla” volt. Az ítéletet tiszteletben tartja, de elfogadni nem tudja. Mert ő tudja, hogy nem követett el semmit, ugyanakkor a gyerekek előtt, akiknek azt tanítja, hogy miért kell becsületesen élni, hogy hogyan tudják elkerülni a börtönt, a saját példája miatt is.

 

 

 

 

 

Horváth Aladárék fórumáról is beszélt ismét, Nagyjából azt mondta el, amit már a Szabad Pécs által készített interjúban is elmondott. Azt is például, hogy éppen Kálmán Olgához ment beszélgetni, amikor a Roma Parlament esti beszélgetése után megrúgták és leköpték. Akikre egyébként nem haragszik. Átgondolta, hogy hogyan tovább, csinálni kell tovább, számítanak rá sokan. Jelekként és sebekként még ezek ott fognak maradni rajta, vannak hibái, vannak bűnei, ezt tudja, de dolgozni fog tovább a cserdiekért.

 

 A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA. A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK 

KategóriákMETÁL