Sőt, már olvashatók is a pécsi rektori pályázatok az egyetem honlapján.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Hiszen azok nyilvánosak. A friss hírről a PTE az egyetem saját honlapján számolt beIdézzük:

 

?Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot írt ki a Pécsi Tudományegyetem rektori magasabb vezetői tisztségének betöltésére. A Minisztérium a pályázatokat megvizsgálta és megállapította, hogy azok a pályázati kiírásban foglalt feltételeknek megfelelnek. A Minisztérium a pályázati anyagokat az Egyetemnek megküldte, így a PTE rektori tisztségének betöltésére irányuló eljárás egyetemi szakasza elindult. A rektorválasztó szenátusi ülés időpontja: 2017. december 18. (hétfő) 14 óra, helyszíne a Dr. Halasy-Nagy József Aula (Pécs, Rákóczi út 80.). A jelöltek jogosultak a programjukat a szervezeti egységeknél ismertetni, kampányukat egyénileg folytatják. A jelöltek részvételével nyilvános vitafórumra kerül sor, amelynek időpontját a jelöltek közösen határozzák meg, szabályait közösen fogadják el.”

 

Bachmann Bálint azt írta, hogy a PTE, régióban játszott meghatározó szerepe vitathatatlan, a működése mérhető paramétereiből, az elmúlt évek statisztikájából mégis az  olvasható ki, hogy más régiók egyetemeihez képest lemaradásban van a pécsi egyetem, és ez csak részben írható az országos átlagnál kedvezőtlenebb gazdasági környezet számlájára. Bachmann egy modern egyetemet, a jövő Pécsi Tudományegyetemét ígéri.

 

Betlehem József szerint a Pécsi Tudományegyetem, annak ellenére, hogy számos területen progresszív és komoly lépéseket tesz az innováció, kutatásfejlesztés útján, mégsem aknázza ki teljességgel a stratégiai erőforrásaiban rejlő többlet lehetőségeket, és nem kellően proaktívan él a felmerülő esélyekkel. Ő PTE-hez köthető identitástudatot erősítené, illetve a szervezeti kultúra szociális összetartó erejét fokozná, megújítva a közös célokat, mindezeket a fenntartható jövőért tenné.

  

Gábriel Róbert a Pécsi Tudományegyetem előtt álló legfontosabb kihívásokat, és az azokra adható megoldási javaslatokat hat témakör szerint foglalta össze ezek az oktatás, a kutatás, a közösségi szolgáltatás (gyógyítás és művészeti tevékenység), a szervezet, a harmadik (társadalmi) misszió, iletve a külkapcsolatok. Szerinte a felsorolt területek mindegyikében akad változtatni való, egyes területek esetében pedig jelentős átalakítások szükségesek szerinte.

 

Miseta Attila azt emelte ki a pályázata elején, hogy a gyorsan fejlődő körülményekhez történő alkalmazkodásban a hagyományok tisztelete mellett, a világban és hazánkban lezajló oktatási és tudományos trendek követésének és az újításoknak is nagy szerepe van. Elődei számos helyes és jövőbe mutató intézkedést hoztak, melyek folytatása a fejlődés fontos tényezője. Ugyanakkor az egyetemnek alkalmazkodása a felsőoktatás új stratégiájához és a kor kihívásaihoz csak részben sikeres. Nagyobb befolyást szeretne a közvetlen és tágabb környezetre, Pécs városának, a megyének és a régiónak a fejlődésére.

 

A nyilvános pécsi rektori pályázatok INNEN IS elérhetők, de név szerint is közöljük a linkeket: Bachmann Bálint (26 oldal), Betlehem József (152 oldal), Gábriel Róbert (36 oldal) és Miseta Attila (47 oldal). A szokásokhoz képest több hónappal korábbra hozott pécsi rektorválasztásról elsőként számoltunk be, de írtunk róla később ITT, sőt még ITT is.

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA. A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

 

 

 

 

 

KategóriákMETÁL