?Amíg a Fidesz vezeti Magyarországot, nem engedi, hogy beteljesüljön a Soros-terv?  – jelentette ki Kósa Lajos debrecenben hétfőn. A cívisváros volt polgármestere már  a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszterként mondta ezeket azon a sajtótájékoztatón, amelyről lehetett tudni, hogy Sorosról és a civilekről lesz szó.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A sajtótájékotatóról beszámoló Cívishír azt írta, hogy Kósa Lajos szerint elkezdődött Magyarországon azoknak a civil szervezeteknek a szervezése, amelyek részt vesznek az Európai Parlament kötelező betelepítési kvótájának végrehajtásában. ó

Ezt abból szűri le, hogy Soros György Debrecenben 130 millió forinttal támogatja azt az Alternatív Közösségek Egyesülete nevű civil szervezetet, amely szerinte 

 

CSAK LÁTSZÓLAG VÉGEZ CIVIL TEVÉKENYSÉGET, VALÓJÁBAN A MENEKÜLTEK BETELEPÍTÉSÉBEN, INTEGRÁCIÓJÁBAN ÉS CSALÁDEGYESÍTÉSBEN 

 

lesz feladata.

 

Kósa Lajos szerint a szervezet működése átláthatatlan, hiszen a milliárdostól kapott támogatást nem társegyesületeknek adja tovább, hanem úgynevezett csoportoknak, amelyek nem bejegyzett egyesületek, így nem is jogi személyek. Emlékeztetett: Debrecen már kivette a részét a migrációs hullám kezeléséből, és hosszú ideig küzdött azért, hogy végre bezárják a menekülttábort, amely rengeteg problémát okozott az adott városrész lakosainak életében. 

 

?A legkevésbé sem azért zártuk be a menekülttábort, hogy kötelező migrációs betelepítési politikával a Soros-tervnek megfelelően viszontlássuk őket, csak most már széttelepítve a városban, még akkor sem, ha vannak olyan debreceni szerveződések, amelyek ennek az ügynökei szeretnének lenni” – fogalmazott Kósa.

 

 

Papp László, Debrecen polgármestere elmondta: Debrecen határozottan tiltakozik az ellen, hogy civilnek mondott szervezetek karitatív tevékenység mögé bújva segítsék Soros György tervét.

Szerinte ezek politikai szervezetek, ezért civil alapon semmilyen kapcsolatot nem kíván velük fenntartani a város. Hangsúlyozta: Debrecenben nincs szükség ál karitatív szervezetekre, a város költségvetéséből 2,8 milliárd forintot fordítanak szociális tevékenységre.

A polgármester felszólította az Alternatív Közösségek Egyesületét, hogy hagyjon fel ezzel a tevékenységével.

 

A keddi rendkívüli közgyűléssel kapcsolatos kérdéseinkre is válaszoltak ma. Kiderült: 


1. Napirendi pontot a rendkívüli közgyűlést megelőző nap lehet felvetetni a napirendbe.
2. Kiosztásos módszerrel nem lehet önálló előterjesztést benyújtani.
3. Az ülés ideje alatt sem lehet semmilyen előterjesztést benyújtani.

Illetve újra megerősítették, hogy a városvezetésnek nincs szándéka ilyen határozatot előterjeszteni.

 

Megjegyezzük, valóban vannak olyan pályzati programok, ahogyan Pécsett is, amelyek új aktív közösségek megteremtését szolgálják, ezek a csopotok fél-egymilliós támogatást kaphatnak. Illetve van egy másik nagy rész, azok akik maradtak itthon és dolgoznak tovább civilként, s jól jön nekik ninden garas. Márpedig, ha jól rakják össze, akkor ezek a már létező és hasznos civil szervezetek 1-3 milliót is nyerhetnek. Szóval az nem igaz, hogy csak a kis szervezeteket támadják.

KategóriákMETÁL