Gilbert Edit erősen szubjektív és némileg politikus tárcát írt a Szabad Pécs Karácsonyi történetek című sorozatában, aminek különösen örültünk. Fogadják ezt a történetet is szeretettel!
A cikk a hirdetés után folytatódik
Az emberek 99 százaléka nem dolgozik
a két ünnep közt, mondja a telefonba ellenkezést nem tűrően az ajándékküldő cég munkatársa, miután karácsony után nagy nehezen elérem a megadott számon. Rendelése mindenképpen megérkezik a fa alá, állt a hirdetésben, ha még ma megrendeli, az viszont nem, hogy ha mégsem, január 3-a után foglalkoznak újra a problémával. Minthogy a két ünnep közt mindegyik futárszolgálat szabadságon van (így a hang), akárcsak az egész ország.
Gondolom, lenne ellenvetésük. Azok a szerencsések pedig legalább, akikre igaz a címbéli állítás, ezen a különleges státuszú rövid héten: az év várva várt, lebegő időszakában zsibbadtan élvezhetik az ünnep utáni felszabadultságot. Tiszta lakás, kipipált teendők? Vagy mégsem? Szorít az év könyörtelen vége, határideje kifizetéseknek, befizetéseknek, adminisztrációnak, ilyen-olyan teljesítéseknek. A lazának szánt s talán annak is induló nap egy emlékeztetés, bejelentkezés után könnyen fordul éppen a nemszeretem feladat(ok) maratoni végrehajtásába. Az órák, percek súlyosabbak, mint normálisan, mert fenyegetően közeledik a vég, az évé, amin nem léphetsz át vele. A hivatalok sokat várnak tőled, ám nem éppen partnereid a kivitelezésben (ld. fent).
Azt hitted, megúszod, talán mégsem most kérik a halogatott feladatot, az ünnepek alatti másállapotban el is oldódtál tőle, ám aztán elér a rideg üzenet. Még idén? vagyis még ma, mert aztán bezárnak, akiknek el kell küldeni, lehúzzák a rolót ott, ahová be kell adni a munkát, számlát, dokumentációt? Ráadásul megint itt a hétvége is, amivel nemcsak a munka(?)hét ér véget, hanem az év, s ami nem jelenik meg MOST bizonyos helyeken, az végérvényesen elveszett. A hiány ott marad betöltetlenül, kielégítetlenül örökre az univerzumban. Nagy a tét.
Visszatér a karácsony előtti intézkedések mámora. Így élünk ma Magyarországon: ünnepi és karneváli kedvvel fűszerezett ügyintézések dermesztő hangulatában. Éberségünket nem veszíthetjük el, de jobb kedvvel tarthatjuk meg – boltban és a buszon, telefonos tudakozás közben, ha valami váratlanba botlunk. Tavaly december 6-án mikulássapkában vezettek a BKV sofőrjei – talán idén is, de azt nem láttam, mert nem voltam ott. Pécsi buszokon viszont a napokban flashmob-éneklés és zenélés folyt, megrendült, mosolygó – és távolságtartó (talán csak meglepett) arcok kíséretében.
Emlék a múlt hétről: egy pécsi könyvesbolt tetovált karú pénztárosa az ünnepi hajrában, egy fáradt esti szürkületben megnevetteti a percek óta sorban álló, karjukon dobozokkal egyensúlyozó vevőit. Nem működik az elektronikus kapcsolat a központtal, nem fogadja el a gép az ajándékutalványokat, szóval áll az ügyintézés – és a bál, ő pedig rögtönzött standuppal majdnem megénekeltet bennünket, legalábbis ide-oda terelget, mert zavarjuk az áramkört, eljátssza, hogy hol tart a kapcsolatfelvétel, zümmög, pörög, tudósít a helyzet alakulásáról, a kapcsolat elakadásáról: térben érzékelteti, melyik zárt (irodai) ajtón toporog és mely számítógépfalról pattan vissza az impulzus. Mindenki élvezi és hálás a mutatványért, vidáman telnek a percek a sorban.
A félelem, a szűkölés a kiszolgáltatottságtól a rendszerek karmaiban talán oldható. (Jó kérdés, hogy a telefonoskisasszony hűvös és kérlelhetetlen válasza utáni ?további szép napot és nagyon boldog új évet?-kívánása ide tartozik-e.) Mit teszünk, ha mi vagyunk hatalmi helyzetben? Megértéssel, megoldási javaslattal, jóakarattal, (nem bicskanyitogató) humorral áthidalhatjuk a gyomorszorító feszültséget.
Az emberség erejével.
