Páva Zsolt és Hoppál Péter azok közt a fideszesek közt volt, akik annak idején, nagyon helyesen, azt vetették a pécsi közgyűlésben az akkori, többségben lévő szocialista képviselők fejére, hogy nem mernek szembe menni az MSZP országos vezetésével a Pécs fölé magasodó Mecsekre tervezett katonai lokátor ügyében.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Akkor civilek ellenállása és kitartó munkája, küzdelme, a józan és gondolkodó helyi polgárságának felháborodása és elképesztő méretű ellenállása (és azért a helyi nyilvánosság ereje is) kellett ahhoz, hogy végül visszavonulót fújjanak a 3D-s NATO-radar Tubesre telepítése ellen. Ez a második vereség volt az ügyben azt követően, hogy a pécsváradi és hosszúhetényi, illetve pécsi-baranyai civilek és a Greenpeace-aktivisták ellenállása után levonultak a Mecsek legmagasabb csúcsáról, a Zengőről. Előbbi a lakott terület és a vízkészlet védelme, utóbbi elsősorban természetvédelmi kérdések miatt verte ki a biztosítékot. Közben egészen elképesztő ötletek is felmerültek, pölö Szekeres Imre akkori honvédelmi miniszter fejéből kipattant, hogy Vasarely zebráit festenék a Tubesre építendő lokátorra, mert akkor az sokkal jópofább és kedvesebb lesz a pécsieknek.

Páva Zsolték nem csak arra játszottak rá, nagyon helyesen, hogy a pártlogika felülírta a helyiek érdekképviseletét, de szépen felültek erre a civil vonatra is, támogatandó az ügyet, Páva sátrazott a Tubesen, felszólalt eseményeken, megszólaltak az ügyben stb. ezzel utána sikerült is megszereznie a hatalmat a Fidesznek Pécsett. Ahogyan például országosan a Fidesz is egy embernek köszönhette a kétharmados győzelmét: nem, nem Orbán Viktornak, hanem Gyurcsány Ferencnek. Csakúgy mint 1998-ban Bokros Lajosnak. Hiába állították azt, hogy miattuk szavaztak rájuk, valaki ellenében kapták meg a többséget – 2014 már más tészta.

A Tubes-ügy után is, de már előtte is Pécs egyfajta vidéki civil fellegvár volt, ahol a civilek képesek voltak nagyon sok jó ügyért összefogni, de valami ellen fel is lépni, rendszerint az elmebajt súroló ügyek ellen.

Most Páváék a ?migránsok? és ?Soros? ellen hangolnak, amikor pedig még úgy volt, hogy Pécstől egy kilométerre létesítenének Orbánék befogadótábort, akkor azt mondták, nem a pécsiek ügye ez. Akkor nem zavarta őket a ?migránstábor?.

A pécsi Fidesz tehát sokat köszönhet a civileknek és tudhatja is az erejüket. Ha Hoppál Péter mindezt nem is tudja, nem is érzi vagy nem olyan zsigeri módon mint Páva, a pécsi polgármester egészen biztosan tisztában van azzal, hogy amit Orbán Viktorék rájuk erőltettek, annak milyen következménye lehet. Orbán nem érti, ő nem egyetemi városban, urbánus környezetben, aktív, a helyi ügyekbe beleszólni kívánó polgársággal is rendelkező környezetben szocializálódott. A vidéki életnek is számos szépsége és értéke van, de a fentiek egészen biztosan nincsenek a listán, vagy annak elején. Azóta persze Orbánnak tudnia/éreznie kellene ezt is, de nyilván egészen más ügyek és érzések foglalkoztatják.

Mindezek ellenére sem érthető, hogy a nyelvet beszélő, világot látott, kultúráért rajongó, és ismerői szerint az összefüggéseket hamar összerakó, az ügyeket gyorsan átlátó Páva miért nem állt ellen annak, hogy belemenjen egy hazug gyűlöletkampányba. Ezért sem érthető, miért nem tette azt, amit annak idején maga nagyon határozottan követelt a szocialistáktól, nagyon helyesen.

A 9,5 milliárd miatt? Azért önmagában biztosan nem, mert az csak egyetlen esetben lenne visszafizethető: ha a kormány mellé még nagyon sok extra támogatást adna olyan fejlesztésekre, amelyekkel azonnal és sokat lehet spórolni és/vagy Pécsre irányítana nagyon gyorsan egy, de inkább két-három olyan nagy céget, befektetőt, amely azonnal megdobja a város szégyentelenül alacsony iparűzési adóbevételeit. Ez utóbbira tippelünk, de ezt sem értjük meg. Ugyanis van az a határ, amit nem lépünk át tisztességes, józan, értelmes, gondolkodó európai emberekként. Nem lépünk át. A pécsi városházán ülő pécsi fideszesek ezt mind átlépték. A pécsiek ellen léptek, hazug, gyáva és aljas módon, olyan embereket megtámadva, akik eddig csak tettek ezért a városért.  Akármennyi munkahely létesül is, az nem mentség. Szégyelljék magukat!

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

 

KategóriákMETÁL