Vádat emelt a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség az ellen a pécsi férfi ellen, aki 2017 júniusa és 2017 augusztusa között fegyverrel rabolt ki négy pécsi dohányboltot, közölte a Baranya Megyei Főügyészség szerdán.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Mint írják, a vádlott 2017 nyarán rendszeresen fogyasztott alkoholt és kábítószert, munkahelye, jövedelme azonban nem volt, ezért elhatározta, hogy dohányboltokat rabol ki, hogy pénzhez jusson. Ennek érdekében vásárolt egy játékfegyvert és készített egy álarcot.

A férfi 2017. június 7-én a késő esti órákban követte el az első bűncselekményét, amikor Pécsett, az Esztergár Lajos utcai trafikba ment be, arcát a maszkkal eltakarta, a játékfegyverrel pedig megfenyegette az eladót és elvitte a bevételt. Ezt követően a férfi további három dohányboltot rabolt ki, és összesen több, mint félmillió forintot tulajdonított el a négy üzletből. 

A Pécsi Rendőrkapitányság 2017. augusztus 23-án, a késő esti órákban fogta el a férfit, aki ekkor épp egy újabb dohánybolt kirablására készült. A rendőrök őrizetbe vették, és gyanúsítottként kihallgatták az elkövetőt, aki beismerte a rablások elkövetését. A vádlott cselekménye fegyveresen elkövetett rablásnak minősül, amit a törvény öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni.

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

 

KategóriákMETÁL