Nem kirúgták P. Horváth Tamást, hanem közös megegyezéssel távozott, harsogja a pécsi önkormányzat által fenntartott, azaz a pécsi adófizetők pénzéből működő, de emellett jelentős összegű állami hirdetést is bezsebelő PécsMa.hu. A megjegyzés mögött mély cinizmus rejtőzik, avagy a szerző nincsen tisztában a mindennapok valóságával. Ráadásul úgy tesznek, mintha ez az információ nem jelent volna meg a hírt elsőként közlő Átlátszón, illetve a Szabad Pécsen. Ahogyan azt is leírtuk, és P. Horváth sem mondott mást: bizonyítani nem lehet, hogy biztosan volt összefüggés a formailag közös megegyezés, de valójában menesztés és a között, hogy P. Horváth felszólalt egy, Hoppál Péterék célkeresztjébe került pécsi civilek melletti tüntetésen. Ezt a cikket egyébként olyan valaki írja, akit rúgtak ki, miközben formailag közös megegyezésről volt szó, ráadásul olyan valaki, aki megfordult és dolgozot is már több éttermi konyhán is.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Amúgy most már, hogy botrány lett P. Horváth Tamás menesztéséből (amit a PécsMa, magától nem írt volna meg, hanem elhallgatta volna), megtudtuk a menesztés ?valódi okát? is, a lapunkkal történő e-mail váltás óta a független sajtónak nem nyilatkozó Pécsi Református Kollégium-igazgató a PécsMa kedvéért törte meg a csendet, és mondta el azt, amit nekünk nem mondott el, hogy miért is bocsátották el P. Horváth Tamást.

Amellett, hogy elmondta, tiszteli, kiváló írónak és közéleti személyiségnek tartja P. Horváth Tamást, vele azért bontották fel közös megegyezéssel a határozott idejű, s még kb. 8 hónapig élő szerződését, mert a közvetlen felettesei szerint a szakács pozícióban náluk lévő ?Petőfi? rendszeresen nem mosogatott el maga után, ?holott ez is a feladata lett volna?.

Beszéltünk, Horváth Tamással a PécsMa-cikk megjelenése után. Azt mondta a Szabad Pécsnek, hogy vele nem közölték mindezeket, de beosztott szakácsként neki nem is volt feladata a mosogatás, vele főzésre szerződtek, a mosogatás a tudomása szerint a konyhalányok és a mosogatónők feladata volt a református menzáján is. Szóval eddig nem tudott arról, hogy ez lett volna a kényszerű távozásának az oka, vagy hogy munkahelyi konfliktusai lettek volna,

És abban biztosan igaza van, hogy ez a legtöbb nagyforgalmú helyen így is van, külön posztként kezelik ezeket a munkaköröket.

 

Sőt, és ezt már mi tesszük hozzá, az úgynevezett ?feketemosogatóban? (konyhai edények, fazekak, lábosok stb.) és a ?fehérmosogatóban? (étkészletek, levesestálak, evőeszközök) is külön ember szokott dolgozni.

Majd a cikk folytatásában, illetve a nyilatkozatban ledobták a kommunikációs atombombát is:

?hiszen több száz gyermek egészsége az elsődleges egy iskolai menzán?.

 

Ezzel a mondattal önmagában nagyon is egytértünk, a gyerekek egészségénél, az egészséges elelmiszereknél nem sok fontosabb téma van. Ugyanakkor itt arra utalnak, hogy P. Horváth Tamás több száz gyermeknek az egészségét, akár még az életét is kockáztatta az ötgyermekes P. Horváth a felelőtlenségével. Ez egészen megdöbbentő, és aljas is. Gondoljanak csak bele, ha ez így van/volt, akkor nem három hónapnál is tovább, de három napig sem szabadott volna engedni dolgozni. Ehhez képest majdnem egy hónappal a próbaidő lejárta után küldték el.

Aztán megjegyzik még, hogy ?P. Horváthot egyébként éppen Hoppál Péter kulturális államtitkár segítette korábban munkához és a fideszes városvezetés is többször támogatta már?.

Utóbbi a két könyvét jelenti, az első könyvét, a Tündérvárost jelenti, az elsőt tudtunkkal kb. 399 ezer fonttal, dotálták, a másodikra, az Öt toronyra ugyan még nem érkezett meg a támogatás, de az is kapott városi pénzt, 300 ezer forintot. Igaz, ez utóbbit egyelőre még nem utalta el neki tavasz óta az önkormányzat.

 

Ez azonban a legfelháborítóbb egyben legszevilisebb rész. P. Horváth Tamás menesztésével kapcsolatban. Merthogy mi történik? A PécsMa ezek szerint azon az állásponton van, hogy nem árt egy kis szervilizmus. Árnyékot vetettél Hoppál Péter fejére, miközben ő öt éve (kb) segített neked egy munka elnyerésében? Hát, hogyan képzeled ezt? A politikusról sokan úgy sejtik most, hogy ő áll a menesztés mögött. Nyilván nem lehet bizonyítani, és tényleg lehetséges, hogy ez nem igaz. De az egészen bizonyos, hogy az ügyben az eddigi igazgatói nyilatkozatok minimum ellentmondásosak voltak.

 

A PécsMa még azt is felveti, hogy a pécsi önkormányzat ráadásul még több száz ezer forinttal támogatta is Horváth Tamás (nem mellékesen Pécset népszerűsítő) könyveinek elkészültét. Szóval, aki támogatta, azzal szemben nem lehet kritikus? Tényleg? Biztosan nem? Akkor sem, ha közben olyan történik, olyan helyzet alakul ki, amelyben szerinte egy tisztességes polgárnak nicsnen választása? Akkor sem, ha úgy gondolta, a támogatásért a könyvírással fizetett, amire kapta a pénzt? Akkor sem, ha azt a közpénzt, azt nem valaki, valamely politikus adta, mint a sajátját, hanem a rájuk bízott közpénzről döntöttek támogatásként, így még a lojalitás-igény is kifogásolható.

 

 

Mindeközben egy alternatív valóságban

 

 

 

 

 

 

?Miután lejárt a próbaideje, értékelést kértem az élelmezésvezetőtől és a gazdasági vezetőtől is, hiszen ők ismerik a közvetlen beosztottak munkáját. Ők közölték: nem mosta el maga után rendesen az üstöket, nem tartott rendet maga körül, holott alapszabály, hogy a szakácsnak mindent rendbe kell tennie maga után a következő műszakig. Ezek a hétköznapi, unalmas rutinfeladatok elmaradtak. Nem vitatjuk, hogy kisebb forgalmú étteremben megállná a helyét, de az intézményi közétkeztetés más világ, szigorú szabályokat kell betartani – mondta a főigazgató.?

Megjegyezzük, a kisebb forgalmú helyeken szoktak a szakácsok mosogatni is, minél több főre kell főzni, annál inkább lesz ember külön a mosogatásra.

?Arra a kérdésünkre, hogy ha mindent rendben találtak vele szemben, akkor miért ment bele abba, hogy közös megegyezéssel szüntessék meg a munkaviszonyát, azt válaszolta: most zárult le egy évek óta tartó munkaügyi pere, ?nem akartam kitenni a kollégáimat egy pernek, és kevés kártérítést kaptam volna a mostani munkám után?, ?nyugit szerettem volna?, ugyanakkor nem sokkal később már nyilatkozott a baloldali sajtónak esetéről?.

Habár a Szabad Pécs nem baloldali (és nem ellenzéki és nem akármilyen oldali, hanem független) sajtó, mivel ?Petőfi? nekünk nyilatkozott, illetve az Átlátszónak, magunkra ismertünk. Horváth Tamást lapunk a nálunk hamarosan induló karácsonyi történetek miatt csörgette, felkérni arra, hogy írjon nekünk tárcát/novellát. Akkor mondta azt, hogy most egy ideig lesz ideje írni, szóval számíthatunk rá.

A PécsMa-cikk úgy fejeződik be, hogy 

?P. Horváth továbbá komoly vitába keveredett a közösségi oldalon az egyik fideszes képviselővel, mondván, hogy a pécsi írót éppen a fideszes városvezetés támogatta. Mint kiderült, 2014-ben és 2015-ben összesen 900 ezer forinttal támogatták a regényei kiadását, és 2017-ben is megítéltek neki 300 ezer forintot (ez utóbbi összeget még nem folyósították ugyan).?

A legszebb ebben az egészben, hogy tudomásunk szerint Hári Józsefről van szó, aki pécsi fideszes képviselőként ebben a ?vitában? elmondja, hogy ha nem utalták el eddig a részletet (kb május óta), ne aggódjon, mert akkor majd most meg fogja kapni a pénzét.

Hári József jól ismerheti Petőfit, hiszen – emlékeim szerint – a 2000-es évek elején dolgozott is Petőfinek, az akkor még nem képviselő felszolgált a Dante Caféban. Ahogyan később pár hónapig e sorok szerzője is.

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

KategóriákMETÁL