Pénteken teltek be az ajánlóívek, ma pedig le is adta az előválasztásra szóló jelentkezését Szakács László (DK), a pécsi-baranyainak mondható Baranya 2-es választókerületben.
A cikk a hirdetés után folytatódik
– Továbbra is kint leszünk az utcán és gyűjtjük a támogatókat Dobrev Klárának, annak ellenére is, hogy ő a mai napon, elésőként az ellenzéki miniszterelnök-jelölti aspiránsok közül leadta a szükséges minimumnál háromszor több, több, mint 61 ezer aláírást – közölte megkeresésünkre Szakács László, akit a DK jelölt Baranya 2-es választókerületében az ellenzéki előválasztásra.
Mint mondta, pénteken be is teltek az ajánlóívek, amelyekre összesen legfeljebb 1000 aláírást lehetett gyűjteni, miközben nekik, egyéni képviselőjelölteknek 400 érvényes aláírás is elegendő ahhoz, hogy részt vehessenek a szeptember 18-án kezdődő ellenzéki előválasztáson. Az ajánlóíveket ma adta le, a hat ellenzléki párt egy-egy delegáltjából álló helyi előválasztási bizottság tagjainak. Volt néhány érvénytelen aláírás, de így is több, mint 970 érvényes aláírást gyűjtöttek össze, ami biztató jelnek vesz az előválasztásra, persze addig is sok munkájuk van még hátra, hansgsúyozta.
Megírtuk, a Baranya 2-ben, már az első napon bejelentette azt Keresztes László Lóránt (LMP-MSZP-Párbeszéd), hogy összegyűlt a szükséges számú aláírás, pénteken este pedig a Szabad Pécs írta meg, hogy összegyűlt a minimálisan szükséges számú ajánlás a Baranya 1-ben induló Nemes Balázsnak (Momentum).
Szakácsról korábban szintén lapunk írta meg, hogy kihátrált mögüle az MSZP, amit ő akkor a nyilatkozata szerint meglepődéssel és döbbenettel fogadott, majd nem sokkal később bejelentették, hogy Szakács László a DK jelöltje lesz.

19? Lapot!