A pécsi Keresztes László Lóránt pécsi városházi képviselő igencsak előkelő helyen szerepel az LMP országos listáján, a pártból sorban ő az ötödik, aki bejuthat a T. Házba, ha megfelelő számú voksot kap a jövő tavaszi választáson a Szél Bernadettet miniszterelnöknek jelölő LMP.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Keresztes egészen biztosan nem az ötödik lesz a listán, hanem a hatodik, ugyanis ő ?csupán? az LMP ötödik legerősebb politikusa, viszont a párttal választási megállapodást kötött Új Kezdetnek is lesznek jelöltjei, az ő legerősebb emberüket rögtön a közös lista harmadik helyére nevezhetik meg. Mindemellett egyébként Szél Berndadettéknek van egy olyan elképzelése is, egyfajta cipzárszabály a 24.hu értesülései szerint, hogy két azonos nemű jelölt után mindenképpen egy ellenkező neműnek kell következnie a listán, ez viszont Keresztes helyét éppen nem érinti, akár nőt, akár férfit neveznek meg Gémesi Györgyék, hiszen azt egyelőre még nem tudjuk, hogy a pártot alapító és vezető gödöllői polgármestert jelöli-e az Új Kezdet a közös lista 3. helyére.

A listát Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt, társelnök vezeti, őt követi Hadházy Ákos társelnök, országgyűlési képviselő, illetve Ungár Péter elnökségi tag és Schmuck Erzsébet parlamenti frakcóvezetú-helyettes. Ha az UK Gémesit (vagy egy másik férfi poltikust) jelöli, akkor a cipzárszabály szerint helyet cserél Ungár és Schmuck, a hölgy javára.

Keresztes a jelenlegi közvéleménykutatási adatok szerint éppen bejutó helyen lehet az LMP-Uk-lista hatodik helyével.

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

KategóriákMETÁL