?Lesz tető a fejünk fölött? – bizakodtak a múlt év végén egy elhíresült Facebook-bejegyzésükben a pécsi Emberség Erejével Alapítvány vezetői, illetve a civil szervezet Erősödő Civil Közösségek (ECK) programban dolgozó munkatársai. Mint megtudtuk, volt okuk a bizakodásra: valóban lett tető a fejük felett.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Már meg is kezdték az irodájuk kialakítását, felújítását a pécsi belvárosban. Így tehát, úgy tűnik, Pécsett nem hallgatott mindenki a pécsi fiszeszes országgyűlési képviselőkre, helyi önkormányzati képviselőkre és a polgármesterre. Mint ismert ugyanis, ők több fronton is tiltakoztak az általuk csak Soros-kampányközpontnak nevezett civil iroda létesítése ellen. És arra bíztatták a pécsieket, hogy ne adják ki a civileknek az üzletüket. Sőt, egy (amúgy semmilyen jogi következménnyel nem járó) nyilatkozatot is elfogadott a pécsi városházi Fidesz-frakció. Ami ellen aztán nem kis tüntetés lett Pécsett, és születtek egymás után a felháborodott nyilatkozatok.
Az Emberség Erejével Alapítvány munkatársai a korábban kinézett Király utcai ingatlan helyett egy Citrom utcaiban fognak dolgozni. Mindenképppen olyan pécsi irodát kerestek ugyanis, amely a városban mindenki számára megközelíthető, központi helyen van, illetve a más településekről érkezők is könnyedén eljuthatnak hozzájuk.
Már megegyeztek az új főbérlőjükkel, a szerződés elkészült. Az új iroda a korábbi helyszínhez nagyon hasonló alapterületű, sőt talán még szerncsésebb elosztású is. Az irodát egy magánszemély adta ki a részükre, normál piaci áron, az elhelyezkedés miatt valamivel még kedvezőbb feltételek mellett is, mint a másik lett volna. Az ingatlan tulajdonosa olyannyira tudta, hogy mibe csöppen bele ezzel, hogy a bortrány után ő kereste meg a civileket, hogy neki lenne kiadó ingatlanja, ami alkalmas lehet nekik, és ő nem fél kiadni nekik – ebből a megkeresésből lett végül üzletkötés. Az alapítványnál egyébként azt mondták, hogy másik is keresték őket, igyekeztek a nekik legjobb ajánlatot kiválasztani, most pedig már remélik, hogy a jövőben sokkal inkább a konkrét munkájukra tudnak majd koncentrálni, és azzal kapcsolatos hírekről beszámolni.
A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

19? Lapot!