Független újságnak emberemlékezet óta nem adott nyilatkozatot a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor az angol Guardian című lap újságíróinak beszélt ? talán azért, mert a futballról kérdezték, ráadásul Felcsúton egy meccs szünetében. A miniszterelnök azt mondta, hogy a futballnak nem kell üzletiesnek lennie, ez az ő koncepciója. Csak kérdezzük: TAO-pénzek megvannak még önöknek?

A cikk a hirdetés után folytatódik



De nem is ez a rész volt, azt hisszük, a leginkább sajtótörténetibb. Az Index.hu által is idézett egyik rész ugyanis így hangzik:

 

?Sokan mondják azt, hogy a magyar futball szar, de a helyzet az, hogy nagyon szépen fejlődik, és előrefelé haladunk, nem igaz, Gyuri? ? fordult Szöllősihez /Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője/ a riport szerint, aki erre azt felelte: Abszolút, miniszterelnök úr! “

 

De mondott olyat is a Guardian-nak Orbán, hogy

 

?Ez az akadémia és ami körülveszi, egy része egy koncepciónak. Az én koncepciómnak, hogy a futballnak nem kell üzletiesnek lennie. A futball inkább a művészethez tartozik, nézzék meg ezt a stadiont, ez művészet”

 

Ez már a mi megjegyzésünk: a TAO-pénz pedig úgy jó, ha az nem közpénz!?

 

Az is kiderül viszont a cikkból, és bár ez az interjú, első ránézésre egyik leggyengébb része, szoroabban a magyar közélettel és politikával kapcsolatban viszont az egyik legfontosabb és leginkább elgondolkoztató, hiszen a futballról mint a politikával kapcsolatba hozható példáról beszél, arról, hogy úgy képzeli el a politikát is, mint a futballt, ami szerinte a szabadság és a katonás fegyelem keveréke. Most erre mondjuk azt, hogy a felülről irányított magyar társadalom, illetve a vezető politika a leggépiesebb rossz német futballra kezd emlékeztetni, és egyre kevésbé látjuk a legjobb brazil futball könnyedségét és szabadságát visszaköszönni? Orbán viszont biztiosan ezt mondta:

 

?A futball furcsa kombinációja annak, hogy valaki szabad ember és egyben egy katona is. A futballista egy egység tagja, de közben kreatívnak is kell lennie. Ez a modern társadalmak nagy dilemmája is: hogy egyszerre legyünk szervezettek és szabadok. A futballpályán még megy is ez, de a politikában már bonyolultabb?. 

 

A cikk azért is irigylésreméltó, mert tényleg egymást érik benne az elképesztő mondatok, és nem (vagy egyáltalán nem feltétlenül /csak/) rossz értelemben

 

?A feleségem utálja a stadiont, mert elrontja a kilátást a konyha ablakából”

 

És még nincs vége, jöjjön egy sztori akkori időből, amikor még Clintonnak hívták az USA elnökét, Orbán pedig még negyedosztályú futballista is volt Felcsúton.

 

“Éppen edzésem voltam, amikor jött valaki, hogy az amerikai elnök, Bill Clinton keres telefonon. Azt mondtam, ne viccelj, edzésem van, hívjon vissza öt perc múlva!

És így is tett, a délszláv háború miatt keresett, mert volt egy javaslata. Én meg ott álltam telefonnal a kezemben a pályán, mint egy disznó.”

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

KategóriákMETÁL