Már márciustól – értesült a hírről a Szabad Pécs. Az a hír már korábban is megjelent, hogy idén márciustól komoly változások jönnek. Sőt arról, hogy a közmunkaprogram jelentős átalakításra szorul, és szükséges a jelenlegi létszám lefaragása, korábban már Lázár János is beszélt egy múlt őszi Kormányinfó alkalmával.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Ha minden úgy lesz, ahogyan polgármesterektől és közmunkával foglalkozó vidéki önkormányzati alkalmazottaktól tudjuk, akkor a szakképesítéssel rendelkező közmunkások száma mindenképpen csökkenni fog, és nem is túl hosszú idő alatt. 

A cél egyértelműen az elsődleges munkaerőpiacon nem is kis ideje, nagyon is létező szakemberhiány pótlása, vagy ennek kísérlete.

Indirekt módon ezt célozza az is – ezt is Lázár János mondta el ?, hogy a szakmunkás minimálbért növelték, a közmunkások bére azonban változatlan maradt, vagyis az olló, a bérfeszültség tovább nőtt a piaci/elsődleges munkaerőpiaci és a közmunkával elérhető állások keresetei között.

A Szabad Pécs értesülése szerint márciustól már csak 4 hónapra lehet szerződni a közmunkásokkal, ennyi lesz a hosszabb távú foglalkoztatás időtartama, ami korábban egy év, majd hat hónap volt, illetve amit legutóbb ismét 12 hónap maximális időtartamra emeltek. Az utolsó foglalkoztatott közmunkások szerződése február utolsó napján lejár. A munkaerőpiaci visszailleszkedést segítő Start Munka Programis márciustól indul, ez egy valamelyest összetettebb program, némi eszközbeszerzési kerettel, ugyanakkor a kistelepülési önkormányzatok vezetőinek nem emiatt fáj a feje, sőt.

A Szabad Pécs úgy tudja ugyanis, hogy egy, múlt év végi önkormányzati szakértőknek szánt egyeztetésen elhangzott már egy terv, amely akár már most márciustól élne a szakképzettek, szakképesítéssel rendelkező közmunkásokra vonatkozóan. Aszerint, ha egy szakmával rendelkező személyt behívnak a foglalkoztatási szolgálatokhoz (munkaügyi központokhoz), és tudnak a számukra, a végzettségüknek megfelelő üres állást kínálni, s ezt fel is ajánlják nekik hivatalosan, majd ezt ők bármi okból nem fogadják el, akkor a közmunka programból is kiírják magukat. Függetlenül attól, hány nap/hét/hónap van vissza nekik a szerződésük lejártáig. Magyarul az a közmunkás, akit behív a munkaügyi központ, és felajánl számára a képesítésének megfelelő állást, mindenképpen kiesik a közmunkaprogramból, mert vagy elfogadja a lehetőséget, vagy nem-válasz esetén kizárja magát. Márpedig állítólag azt kapták meg a munkaügyi központok, hogy erre a jövőben kiemelten oda kell figyelniük, minél több embernek felajánlani a végzettségének megfelelő munkát.

A tervezett változtatás/forgatókönyv hátterében az áll, hogy nem kevés esetben a közmunka-program nem a munka világába vezetett vissza, sőt. A program keretében foglalkoztatottak egy részét éppen a közmunkában maradásra sarkallta. Ugyanakkor nem csak ez lehet a jó oka a kormánynak a tervezett lépésre. Hanem az is, hogy csökkentse a közmunkára fordítandó kiadásokat. De még inkább valóban az, hogy így próbálja meg kezelni valamelyest azt a helyzetet, hogy a magyar munkaerőpiacról százezres számban hiányoznak szakemberek a külföldre vándorlás miatt.

A kistelepülési polgármesterek azonban azt is elmondták, hogy amellett, hogy annak örülnek, hogy ha minél többen helyezkednek el, és kerülnek vissza az elsődleges munkaerőpiacra, szerintük ez a folyamat az elmúlt években nagyjából már lejátszódott. Vagyis vidéken túl sok olyan közmunkás azért nincs, aki azonnal bevethető lenne, vagy komolyabb szakmunkát képes lenne elvinni a hátán egyedül is akár. Ugyanakkor, ha kényszerűen elviszik a végzettséggel bíró közmunkásokat vagy kiejtetik őket a közmunkából, akkor azokat pótolni kell, kellene. Sok esetben mind mennyiségileg, mind minőségileg. Merthogy mindeközben még mindig vannak olyan futó programok, pályázatok, amelyeknek a feltételét biztosítani kell. Ilyen, ha például a szakmunkásokkal végeztetik a kultúrház felújításának egy részét, avagy ezzel számolnak, de közben a villanyszerelő-közmunkás, akivel szereltettetek volna, elment dolgozni három faluval arrébb, mert elfogatda a neki felajánlott munkát. Vagy otthon malmozik, mert nemet mondott, de így még a heti egyszeri két órába sem fér be.

Még több embert igényelhet, de fenn kell tartani helyben a mezőgazdaságot, a falusi földeken való termelést, konzerválást, szárítást, savanyítást. A közmunkából távozók részarányától függ majd jó eséllyel az is, hogy okoz-e fennakadást, ha valóban sokkal, akár kétszámjegyű százalékos összeggel csökken a létszámuk a közeljövőben. Avagy az okoz-e fennakadást, hogy sokszor éppen a valamiféle képesítéssel rendelkező embereket kérték meg a kisebb-nagyobb közmunkás csoportok irányítására, mivel a rendszerben bent maradtak egyre inkább a nehezen mozdítható és nehezen motiválható tagokat, közmunkásokat jelentik jelenleg. Mindez azt is jelenti, hogy az egész programnak egyre inkább ismét erősödik a szociális jellege a fő céllal, a munkaerőpiaci visszailleszkedés ösztönzésével szemben.

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

KategóriákMETÁL