Segít Pécsnek és Péterffy Attilának Hoppál Péter, “hiszen Pécs és térsége fejlesztéséért én már 12 éve dolgozom” – írta egy korábbi bejegyzésében a fideszes országgyűlési képviselő a pécsi polgármesternek. Mint megírtuk, Mellár Tamás független (de a Párbeszéd-frakcióban ülő) országgyűlési képviselő is elfogadta a pécsi polgármester felkérését. Mindkettőjüknek írt ugyanis a polgármester.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Mellár Tamás nyílt levelet írt Orbán Viktornak, azt követően, hogy Péterffy Attila levélben megkereste őt és Hoppál Pétert is, mint a két, Pécset is érintő baranyai országgyűlési körzetben egyéni mandátumot szerző politikusokat, hogy lobbizzanak a város érdekében.

A legtöbb magyar önkormányzathoz hasonlóan ugyanis a pécsi is nehéz helyzetbe került, mert a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság miatt csökkentek és csökkenni is fognak bevételei, megnőttek egyes kiadásai, és nem utolsó sorban egyes, az önkormányzatokat sújtó kormányzati intézkedések is hátrányosan érintik a baranyai megyeszékhelyt. Pécs esetében ez a hátrány éves szinten milliárdokban mérhető.

Ennek ellenére a pécsi költségvetés kapcsán Péterffy-megszorító csomagról beszélt a Fidesz pécsi frakciója. Nem beszélve arról, hogy a kormányzati intézkedések enyhítésére már a múlt év végén is osztottak egyes településeknek plusz támogatást, de abból a körből valami miatt kimaradtak egyes városok, például Pécs is, ahol az ellenzék nyert 2019 őszén, esetleg még a korábbi fideszes polgármestestert is lecserélték.

Nem csoda, ha egyes önkormányzatok vezetői igyekeznek egyes kormányzati politikusokhoz időpontot kérni és tárgyalóasztalhoz ülni velük azért, hogy kapjanak, és ha lehet, teljes kompenzációt kapjanak a kormánytól. Mint ismert, az egyik legkomolyabb bevételkiesést egy tavaly év végi miniszterelnöki bejelentés után szenvedik el az önkormányzatok, a kkv-k megfelezhetik 2021-től a helyi iparűzési adójukat, ami Pécs esetében önmagában milliárdos vagy több milliárdos kiesést jelenthet. Fontos azért tudni, hogy az adófelezés nem automatikus, azt kezdseményezni kell, egy nyomtatvány kitöltésével és benyújtásával.

Mint fent utaltunk rá, Péterffy Attila nem csak Mellár Tamást, hanem Hoppál Pétert is megkereste, s utóbbi politikusi Facebook-oldalán utalt rá a napokban, hogy ő is segíteni fog.

„Pécs polgármestere a segítségem kérte a járvány utáni kormányzati támogatások elnyeréséhez. Szívesen tárgyaló asztalhoz ülök, hiszen Pécs és térsége fejlesztéséért én már 12 éve dolgozom.”

A Fidesz korábbi szóvivője, és volt kulturális államtitkárnak nemrég egy újabb, videós bejegyzése jelent meg a Facebookon. Abban azt írta, hogy egy fontos egyeztetésen vannak túl, Baranya megye és Pécs városa érdekében.

„Palkovics László miniszter úr volt a vendégünk. A megbeszélésen kiemelt téma volt parlamenti körzetem és annak fejlesztési lehetőségei”.

Hoppál a videóban arról beszélt, hogy őt régi jó személyes kapcsolat fűzi Palkovics Lászlóhoz (még amikor mindketten államtitkárok voltak, és egymás mellett ültek a miniszteri értekezleteken), és ezt felhasználva mód nyílt egy külön tárgyalásra vele. A miniszter tegnap, pénteken el is jött, komoly stábbal, három államtitkárt is hozott (többek közt Bódis József volt pécsi rektort, felsőoktatási államtitkárt), és tárgyaltak Baranya megyéről és Pécsről. Hoppál mellett ült Mikes Éva, a térség fejlesztési kormánybiztosa és Őri László, a megyei önkormányzat elnöke is. Érdekesség, hogy korábban, persze, két külön korszakban mindketten voltak Pécs alpolgármesterei, mindketten a Fidesz delegáltjaiként.

Hoppál Péter szerint a tárgyalás jól sikerült, az Európai Unió következtő 7 éves fejlesztési ciklusáról és a nemzeti kormány köcvetkező tízéves fejlesztési elképzeléseiről is beszéltek. Ez alapján abban bízik Hoppál Péter, hogy „Pécs és térsége a kiemelt munkahelyteremtés, a magas színvonalú technológiák és az innovatív fejlesztések fellegvára lehet”.

KategóriákMETÁL