A cikk a hirdetés után folytatódik

Egy, a minap, Eszéken tartott konferencián legalábbis az hangzott el a közlekedésért felelős helyettes magyar államtitkár részéről a Szabad Pécs infromációi szerint, hogy a magyar-horvát határ két oldalán majd csak 2022 után kezdődhet el az építkezés. És persze, ha lesz IV. és V. Orbán-kormány is.
A 2015-ös Modern Városok Program-roadshow alkalmával Orbán Viktor Pécsett már 2016-ra ígérte ezt a nagyprojektet.
Információink szerint nem kizárt, hogy a csúszásnak az is oka lehet, hogy a munkálatokat európai uniós projektből, IKOP-forrásból tervezik finanszíozni. Egy tavalyi kormányrendelet szerint ugyanis ezeknél a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által tervezett projekteknél át kellett állni utófinanszírozásra. Úgy tudjuk, ez az akkori és jelenleg is futó projekteket is érinti, amik egy részét még most is írják át emiatt. Így korántsem elképzelhetetlen, hogy a szintén e forrásokból tervezett újabb projektek kiírása csúszik, vagy el is halasztják. Az M6-os esetében elvileg erős a gyanú arra, hogy erről, vagy részben erről lehet szó.
A Szabad Pécs értesülése szerint Mosóczi László, közlekedésért felelős helyettes államtitkár a Pannon Európai Területi Társulás által első ízben életre hívott hétfői, eszéki konferencián beszélt a sztrádaépítés 2022 utáni folytatásáról.
Mindemellett pedig a Szabad Pécs információi szerint arról is szó van, az is oka a csúszásnak, hogy a legtöbb pénzt a központok, a fővárosi vagy azokhoz közeli, avagy a már meglévő erős gazdasági központok fejlesztései szívják el mindkét országban.
?Én örülök annak, hogy ennek a konzultációnak az eredményeképpen azt mondhatjuk, hogy a pécsiek első helyre a gazdaságfejlesztés és a munkahelyteremtés kérdéseit tették. (…) megállapodtunk arról, hogy 2016-ban elkezdődik az M6-os útnak az építése Pécstől az országhatárig.? – fogalmazott Orbán Viktor 2015-ben Pécsett.
A Budapest és Bóly között futó M6-os sztráda (a Bóly és Pécs közötti szakaszt M60-asnak hívják) hivatalosan bejelentett továbbépítését (ez egyébként egy nagyjából 19 kilométeres szakasz megépítését jelenti, Eszék irányába) tehát már elhalasztották, sőt valójában már korábbi ígéretek is szóltak a folytatásról. Azt is el kell mondani persze, hogy a jelenleg nemzetközi forgalomba be nem kapcsolt M6-os horvát határig való továbbépítésének a folytatása akkor nyeri majd el igazán az értelmét, ha a horvát oldalon is megépül az A5-ös autópálya folytatása északi irányba, a magyar határig, s a két sztrádát összekapcsolják.
Szakemberek szerint ennek elmaradása az oka annak, hogy az M6-M60-as autópályán megépítésének kizárólag így legfeljebb (az amúgy nem elhananyagolható jelentőségű) közlekedésbiztonsági szempontból volt értelme. Azóta sem pörgött fel a forgalom, és átlagosan legfeljebb napi 1200-1500 autó közlekedik rajta a Dunaújvárostól délre eső szakaszokon, ami számokban soha sehol a világon nem indokolná a sztrádaépítést. A magyar és a horvát pályaépítés folytatásáról, azM6-os nemzetközi tranzitforgalomba valü bekapcsolásától viszont azt lehet várni, hogy a forgalom megsokszorozódhat.
Pedig micsoda jó kis autópálya ez? Emlékeznek még arra, amikor lovak vágtattak rajta?
Még szomorúbb, hogy Orbán Viktor 2015-ös víziója óta egyszer már újra bejelentették az M6-os továbbépítését, sőt egy tavalyi Magyar Közlönyben meg is jelent az erről szóló kormányhatározat. Abból az derült ki, hogy 2018. április 30-ig elkezdődik az M6-os sztráda határig tartó baranyai szakaszának megépítése. Igaz, a kivitelezési közbeszerzést már tavaly ősszel ki kellett volna írni.
A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

19? Lapot!