És nem viccelne, hanem vérkomolyan mondaná. Kocsis Máté budapesti fideszes politikus, VIII. kerületi polgármester ugyanis éppen ezt találta mondani egy másik józsefvárosi, persze ellenzéki képviselőnek a minap egy testületi ülésen. Hogy hivatalosan készíttetett egy pszichológiai elemzést ellenzéki képviselő-társáról, amit majd egyszer még át fog adni neki, kb. a jószándéka jeleként.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az önmagában is elképesztő kijelentésnél az talán még durvább, hogy mindezt az ellenzéki képviselőnek – egyebek mellett – a Facebook-bejegyzései alapján végezték el. Mindez azért is érdekes, és sokat mondó, mert egyes hírek szerint, ha a Fidesz alakíthat ismét kormányt, Kocsis Máté az egyik esélyes politikus a Pintér Sándor viszavonulása után megüresedő belügyminiszteri posztra. Kocsis az egyik józsefvárosi testületi ülésen mondta az alábbiakat, amit a HVG.hu szúrt ki.

?Majd ha egyszer eljön az a pillanat, amikor nem kell feltétlenül együtt dolgoznunk, akkor én átadok önnek majd egy dokumentumot négyszemközt, hogy olvassa el. Én készíttettem önről egy pszichológiai átfogó elemzést, és ezt csak önnek majd oda fogom adni. Figyelembe vettük egyébként a Facebook-bejegyzéseit, az írásmintáját, a felszólalásait, a hanghordozását, sok mindent, olvassa majd el, fantasztikus. Segítőleg adom majd oda.”

KategóriákPOP