Volt már arra példa, hogy Pécs számára fontos bejelentést a város polgármestere nélkül, Budapesten tegyék meg, s csak az után lehessen sajtótájékoztató ugyanerről Pécsett. Mint történt most hétfőn is, amikor elmondták, hogy egy dán biotechnológiai cég, a Foss fejleszt Pécsett, új gyárat építenek, és 88 új munkatársat vesznek fel. FRISSÍTVE!

A cikk a hirdetés után folytatódik



Frissítés 16.45

Pécsett is megtörtént a bejelentés a délutáni sajtótájékoztatón. A Foss, egy mezőgazdasági bitechnológiai kutatás-fejlesztéssel foglalkozó dán székhelyű nemzetközi cég 2019 decemberére épít fel Pécsett egy 6600 négyzetméteres telken egy nagyjából 2000 négyzetméter alapterületű üzemcsarnokot. A két éve immáron már a Foss tulajdonában álló pécsi Soft Flow Hungary Kft. Ügyvezetője, René Fuhlendorff azt mondta, egyelőre nem kívánják elárulni azt, pontosan hol fognak építkezni. Még tárgyalnak, de a telket már azonosították. A Szabad Pécs kérdésére az ügyvezető úgy felelt, a cég jelenlegi biotechnológiai laborjához közeli területen építkeznének, de fontos számukra az egyetem fizikai közelsége is. A cégnek jelenleg mintegy 30 dolgozója van, velük együtt nőnek majd a gyár megnyitásától számított egy-két év alatt mintegy 120 főt foglalkoztató céggé. A gyárban nem csak kutatás-fejlesztés lesz, hanem gyártási tevékenység is, a Soft Flow már jelenleg is gyártott termékeit állítják majd elő az új egységben is.

Niels Degn, a Foss kutatás-fejlesztési alelnöke is azt emelte ki a sajtótájékoztatón, hogy a Pécsi Tudományegyetemmel való jó, többéves együttműködés miatt is választották Pécset.

Bódis József rektortól azt kérdeztük, hogyan lehetséges mind több hasonló, egyetemi tudásbázisra építő fejlesztéseket generálni Pécsett, s hogyan lehetne az ilyen projekteknek nem csak a számát megsokszorozni, de fel is gyorsítani ezt a folyamatot. A rektor hangsúlyozta, hogy vannak már az egyetemen hasonló befektetéseket, vállalkozás-indításokat segítő-tervező programok.És, hogy ez tényleg az az irány, ami felé el kell indulniuk. Ezeket az elképzeléseket, terveket még jobban ki kell dolgozni, ugyanakkor már most is bizakodhatnak abban, hogy lesznek ilyen, és ehhez hasonló pécsi sikerek, amikről beszámolhatnak.   

Páva Zsolt pécsi polgármester a Szabad Pécs kérdésére azt mondta, a pécsi önkormámyzat pénzügyi támogatással külön nem segíti a társaságot, ezt a magyar kormány megtette, a hétfő délelőtti sajtótájékoztatón el is hangzott Budapesten: mintegy 770 millió forint vissza nem térítendő támogatással ösztönzik a fejlesztést. Ugyanakkor a pécsi önkormányzat is tudja segíteni az új gyár megépülését, bekötőutak biztosításával, engedélyeztetéssel, az új helyszín közösségi közlekedésbe való bekapcsolásával, vagy éppen a kommunális szolgáltatások biztosításával a területre. A polgármester kérdésünkre azt mondta, ezeket a döntéseket helyben hozzák meg. 

 

KORÁBBAN ÍRTUK

A tavaly augusztusi budapesti bejelentés és pezsgőzés alkalmával, amikor az új pécsi repülőgépgyárról beszéltek Páva Zsolt ott volt a budapesti bejelentésen, de nem az első sorban ült, és a fotózáson sem ő állt Szijjártó Péter mellett, hanem Csizi Péter, korábban viszont volt ugyanilyen eset, amikor nem is volt jelen, sőt olyan is, amikor még pécsi eseményen sem ő ült ott a bejelentéskor, pedig nehezen magyarázható meg, hogy a város polgármestere miért hiányzik.  Azt csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a tavalyi pezsgőzést követően elmondottak szerint már tavaly október óta épülnie kellene a leendő pécsi repülőgépgyárnak, de egyelőre nem kapkodták el a befektetők ezt a fejlesztést. 

Most hétfőn is valami ilyesmi történt, néhány órával a hétfő délutáni pécsi sajtótájékoztató előtt – ahol már részt vesz Páva Zsolt – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be, hogy biotechnológiai világcég fejleszt Pécsett. Egy kétezer négyzetméteres centrumban kutatási központot hoz létre, ezzel csaknem száz munkahelyet teremtve. Szijjártó mellett most is Csizi Péter lehetett ott a sajtótájékoztatón, de ő, ugye, most országgyűlési képviselő-jelölt, ráadásul nem is a legizmosabb fideszes induló az országban, tehát a politikai kommunikáció szempontjából a húzás elviekben nem rossz.

A beruházó a dán székhelyű Foss biotechnológiai vállalat. A csaknem száz fő pedig 88 fő egészen pontosan, igaz, mint az MTI írja is, magasan kvalifikált munkavállalókról van szó.

 

A kormány  beruházáshoz 772,9 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít. Ez egy fő dolgozóra vetítve majdnem 9 millió forint közvetlen állami támogatás, ugyanakkor azt is le kell írni, hogy a Foss 2 milliárdos fejlesztést tervezett az MTI híre szerint.

 

Szólni kell még valamiről biztosan. Tévedtünk, amikor azt írtuk, hogy az egyik nagy német autóipari beszállító, a Bolta érkezését jelentik be. Olvasóink elnézését kérjük!

 

Azt, hogy február 5-én jelentik be az új nagyfoglalkoztató érkezését és az új pécsi gyárat, Páva Zsolt polgármester mondta el a közgyűlésen. Ebből úgy tűnt, hogy egy teljesen új céágről van szó Pécs életében, és akkor a Bolta lesz az – amellyel, a tudomásunk továbbra is ez, előrehaladottak a tárgyalások. Azt is lehetett tudni, hogy lesz még egy vagy még két bejelentés, és ezek közt az egyik egy biotechnológiai cég volt.

Páva Zsolt nagyfoglalkoztatóról beszélt és a szavaiból egy teljesen új cégre következtettünk.

A 88 új álláshely nagyszerű hír, különösen, hogy magasan képzett munkaerőt foglalkoztató, tudásintenzív ágazati szereplőről van szó, amely ráadásul még ezen belül is egy fejlődő területtel, biotechnológiával foglalkozik, ugyanakkor ezzel kicsit meg is tévesztett minket a polgármester. Valószínűleg azonban nem csak minket.

Biztosan többre gondolt 88 főnél a polgármester szavait olvasva mindenki.

A teljes igazság pedig az, hogy a dán Foss már 2012 óta jelen van Pécsett, akkor kötött együttműködési megállapodást a Lustyik György, a neves, nemzetközileg elismert pécsi biokémikus pécsi biotechnológiai kutatás-fejlesztési cégével, a Soft Flow Hungary Kft.-vel, majd 2016-ban fel is vásárolták.

 

 

 

A K+F szektorhoz tartozó, egyelőre méretét tekintve ma még csak egy nagyjából 30 főt foglalkoztató pécsi vállalkozás azóta már a Foss érdekeltsége. A dán biotechnológiai cég most jutott oda, hogy Pécsett is bejelenti a cég fejlesztését.

 

A Külügyminisztériumban, hétfőn megtartott sajtótájékoztatón Niels Degn, a Foss kutatási és fejlesztési alelnöke azt mondta, hogy a vállalat a megfelelő szakmai kompetenciák megléte mellett a kormány és a pécsi egyetem pozitív hozzáállása miatt választotta Magyarországot. A vállalat családi tulajdonban van, és hosszú távra terveznek.

 

A Foss 1956-ban alakult Dániában; a vállalat a fejlesztési és gyártási tevékenységét a skandináv ország mellett Kínában és Magyarországon végzi. A világkereskedelemben forgalmazott gabona 80 százalékát, az összes tej 85 százalékát a cég által kidolgozott módszerrel tesztelik. A cég két évvel ezelőtt felvásárolta a Soft Flow nevű Pécsen működő biotechnológiai társaságot, a hétfőn bejelentett befektetést ezen keresztül hajtja végre.

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

KategóriákMETÁL