?Azt reméltem, hogy Pécsett minden ellenzéki jelölt közös célja az, hogy ne Hoppál Péter és ne a Fidesz nyerje a Baranya 2-es körzetben a választást, ráadásul ez könnyedén elérhető lenne, ha egy jelölt áll vele szemben” – kezdi szombati blogbejegyzését Berkecz Balázs.? Ezért hívtam el egy beszélgetésre a pécsi ellenzéki képviselő-jelölteket: Hohn Krisztinát (LMP), Gyimesi Gábort (Jobbik), Körömi Attilát (Momentum) és Nagy Ferencet (DK). Sajnos az a helyzet, hogy nem jön össze a találkozó, alapvetően a Jobbik és a DK jelöltjének elzárkózása miatt. Lelkük rajta.”
A cikk a hirdetés után folytatódik
Szóval mégsem lesz meg az együttműködés, amiről írtunk tegnap, úgy tűnik. Ahogyan talán a Baranya 1-ben sem.- És tudják, kik fognak ennek a legjobban örülni? A nagyképen láthatják őket, busójelmezben. Más tészta, hogy utána rögtön igazi télbe fordult az addig szinte tavaszias tél, de erről nyilván nem ők tehetnek, ők megpróbálták. Berkecz bejegyzésében szépen leírja pontról pontra, mni és hogy volt, mi, úgy hisszük, a lényeget közzé tettük fentebb.
Ja, és hogy valami hasznosat is írjunk: éjjel óraátállítás!

19? Lapot!