És nem csak az elhunyt Toller Lászlót, hanem Botka László szegedi polgármestert érintően is lépett Páva Zsolt. Merthogy állítólag ők mindketten benne lehettek abban a néhány hete, a kormányközeli Szegedma által megszellőztetett állítólagos korrupciós ügyben, amelynek a szálai nagyjából 14 évvel ezelőttre nyúlnak vissza.  A választások előtt hozott, eddig a hírekben fel nem bukkant ingatlanpanama-sejtés a pécsi István-akna hasznosítását érinti. A Páva Zsolt által megtett feljelentés polgármesteri magyarázatában is voltak számunkra kérdőjelek, de az a körítés, amellyel az ünnepi pécsi közgyűlés végén, csütörtökön délután mindezt felvezették és bejelentették, érthetetlen a számunkra. Pláne, hogy a politikai színjáték kifejezés sem igazán nagy túlzás lenne a jellemzésére.

A cikk a hirdetés után folytatódik



De még az elején el kell mondjuk ezt: a Szabad Pécs, mint független hírportál kívánatosnak tartja mindennemű, minden szintű kormányzati, önkormányzati és hivatali korrupció feltárását, függetlenül attól, mikor történt, milyen politikai párthoz vagy pártokhoz köthető.

Önmagában tehát az, hogy egy település, egy megyeszékhely polgármestere feljelentést tesz egy, a városát érintő, és tudomására jutó korrupciós gyanú miatt, az nemhogy támogatandó, hanem kifjezetten elvárható.

Megvolt, jöjjön az ügy!

 

? Egy nagyon régi történetről van szó, ennek a részleteit nyilván nem ismerem, nem ismerhetem, de miután a várost érinti vagy érintheti,  s ami akár még bűncselekmény is lehet – ezt nyilván majd egy illetékes fórumnak kell eldöntenie ?, ezért – hogy tisztázzuk a helyzetet – feljelentést tettem – jelentette ki Páva Zsolt pécsi polgármester csütörtökön az ünnepi pécsi közgyűlési ülés végén. Majd azt mondta, ebben kérte a hatóság reagálását,  hogy mit tudnak erről a korábbi ügyről – nyilván a válaszuktól függ, hogy milyen további lépések fognak történni – fogalmazott Páva Zsolt.

 

Pontosabban válaszolt Páva Zsolt a csütörtöki közgyűlés legvégén, amikor már minden napirendi pontot megszavaztak. Nem másnak válaszolt, mint az egyik alpolgármesterének, Decsi Istvánnak. Az utolsó utáni felvonás ugyanis azzal kezdődött, hogy Decsi hivatkozott egy újságcikkre, amelyet az erősen Fidesz-közelinek tűnő SzegedMa.hu-n közöltek, s amelyben egy pécsi és szegedi korrupciós ügyről írnak. Abban megmlítik a néhai Toller Lászlót és a jelenlegi szegedi polgármestert, az MSZP korábbi miniszterelnök-jelöltjét, Botka Lászlót. Olyan hírbe hozva őket, hogy részesei, sőt irányítói és haszonélvezői voltak egy pécsi korrupciós ügynek, amely nyomán több száz millió forintos csúszópénzt tehettek zsebre. Majd a cikk rövid ismertetése után Decsi István végre Páva Zsolthoz fordul, és azt kérdezte tőle:

 

?Érdeklődni szeretnék polgármester úrtól, hogy ez hogyan érinthette a várost, illetve kíván-e lépést tenni ebben az ügyben!?

 

És erre válaszolta a fentieket Páva-polgármester: hogy igen, már meg is tette a feljelentést. És, hogy meglátják, a rendőrség tud-e erről az ügyről valamit.

 

Nagyon úgy tűnt, politikai színjátékot láttunk, csak nem értjük, miért volt rá szükség. Egyrészt átlátszó, másrészt semmivel sem lett volna kevésbé hatásos (sőt, sőt, sőt), ha Páva Zsolt egy az egyben bejelenti, hogy feljelentést tett. És meg is tehette volna. Vagy sajtótájékoztatón is bejelenthette volna – habár ott a kritikus sajtónak lehettek volna kérdései, már ha kap meghívót az eseményre. És persze az sem hátrány, ha jobban belegondolunk, hogy mégsem egyvalaki hozza fel a Pécsett máig nagyon kedvelt elhunyt polgármester állítólagos panamáját.

 

 

A SzegedMa arról írt néhány hete, hogy egy férfi a néhai pécsi szocialista polgármestert, Toller Lászlót, és a jelenlegi szegedi MSZP-s polgármestert, Botka Lászlót vádolja 14 év után 250 millió forintos (!!) korrupcióval egy pécsi István-aknai ingatlanbiznisz kapcsán. És folytatták is a sztorit később, ITT és ITT is.

A kormányközeli internetes kiadvány idézi a férfit, pontosabban az állítólagos magyar üzletember akkor még leendő(!) bírósági vallomását, miszerint tőle összesen 250 millió forintot kért zsebbe, azaz kenőpénzként Botka László és Toller László a 2000-es évek elején.

A korrupciós egyezség lényege ?a vallomás? szerint az volt, hogy tető alá hoznak egy német befektetőt érdeklő ingatlanüzletet Pécsett. Gyakorlatilag ez az István-akna eladását jelentette, amelyez több tízmilliárd forintos fejlesztést tervezett a német fél (a turisztikai projektben luxusszállodát, idősek otthonát, konferencia-központot és fitness-központot építettek volna, de a területet 2006-ban megszerző új tulajdonos 2008 végén visszalépett a projekttől).

 

A SzegedMa cikke szerint:

?Botka hozta a projektet, Toller simítgatta helyben az ügyeket és közösen intézkedtek a Gazdasági Minisztériumban?.

 

A történetet 12-18 év elteltével előadó férfi, F. Attila azt közölte, hogy az ügy 2000-ben indult, 2004-ben konkretizálódott, de csak 2006-ban lett belőle adás-vételi szerződés, és egy ilyen papírt be is mutattak a lapban.

 

A per, amelyben F. Attila az elsőrendű vádlott a Fővárosi Törvényszéken folyik, áfacsalás miatt, majd április elején folytatódik.

 

F. Attila úgy fogalmazott, hogy  ?a milliárdos építési buliban a kenőpénzeket személyesen vették át a politikusok?. 

 

Sőt, azt is elmondta, hogy a német befektető magyar partnere, képviselőjeként  ő maga hordta reklámszatyorban a pénzt a MSZP-s politikusoknak.Állítja, egy alkalommal 50 milliót vitt Botkának és Tollernek a Parlament melletti egyik étterembe, végül kisebb részletekben kapta meg a két politikus a 250 milliót – mivel csak így tudták feltűnés nélkül kivenni a pénzt a bankból.

Állítása szerint a politikusok arra tettek ígéretet, hogy a Gazdasági Minisztérium átadja az ingatlanokat a Pécsi Önkormányzat ingatlankezelő cégének (PVV), majd azt pályáztatás nélkül eladja a befektetőknek. Ezt a folyamatot ők végig viszik, elejétől a végéig, mert befolyásukkal ezt megtehetik. Aztán a vételárat úgy alakítják, hogy az ingatlan méretéhez és becsértékéhez képest  az ár ?szociális? lesz, 210 millió forint. Arról írnak is adásvételi szerződést, s a  PVV- megkapja a pénzt, de azon túl 250 millió forintot ki kell csengetni a két politikusnak.

Toller László már nem védheti meg magát, Botka László viszont megtette: azt írta, a  cikk minden tényállítása szemenszedett hazugság. És jelezte, hogy feljelentést fog tenni.

Lapunk úgy tudja, hogy a sztorit egy, a SzegedMa nevű portállal állítólag külsős szerződésben álló pécsi újságíró szállította a lapnak. Ráadásul olyan valaki, aki jó kapcsolatban áll Páva Zsolttal.

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

KategóriákMETÁL