Csütörtökön este lakossági fórumot tartott a pécsi fideszes Nagy Csaba, a Baranya 4-es számú választó-kerületének fideszes országgyűlési képviselő-jelöltje Szigetvárott, amelyen Kaposvár első embere volt az őt támogató szónok. Az ügynökügyről a Magyar Nemzetnek nem kívánt beszélni.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Döbbenetes élmény, amikor azzal szembesül az ember, hogy az érvek és a tények nem számítanak. Csütörtök este ebből a hatásból nem kis dózissal kaptunk a szigetvári házasságkötő teremben megtartott fórumon. És, hát, egészen egyértelmű válaszokat kaptunk arra, miképpen maradhatott a mai napig polgármester, és egyáltalán politikus a fideszes Szita Károly, a III/II-es beszervezési nevén Krakus Péter. Az egyik legfontosabb a válaszok közül a közöny. Az emberek közönye, a választók közönye, a párthívek közönye.

Jónéhány, a kampányestre érkező szavazópolgárral beszéltünk. Azt kérdeztük, mit gondolnak arról, hogy Szita a nyolcvanas években jelentett az állambiztonsági szolgálatoknak.

A fórumon kb. nyolcvanan vettek részt, mi több mint tizenöt emberrel beszéltünk, s csupán egyvalaki volt, aki azt mondta, nem hallott a Krakus-ügyről, de megdöbbenti. Majd úgy folytatta, hogy amúgy csodálkozna, mert Szita Károlyt egy, a kaposváriakért és a hazájáért dolgozó egyenes embernek ismeri. A többség tájékozottabb volt, de a zömüket nem érdekelte az ügynök-múlt, sem az, hogy  a politikus minden jel szerint lelkes jelentő volt, akit nem kényszerítettek erre.

Csak legyintettek vagy a fejüket csóválták. A másik nagy csoport a kétkedőké volt. Szerintük mese, hogy Szita ügynök volt, és csak a választások miatt találta ki az ellenzék, két ember szerint pedig a beszervezési és jelentéseket tartalmazó papírokat hamisíthatták is. Több kétkedőnek is felajánlottuk, hogy megmutatjuk a nálunk lévő beszerzési papírokat, de egyikük sem élt a lehetőséggel.

 

 

A Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, Nagy Csaba arról beszélt, milyen sok támogatást nyert el Szigetvár az elmúlt 4 évben, és úgy tűnt, azt sugallta, hogy ez nem kis részben az ő személyes érdeme. Nagy Csaba arról beszélt, hogy a korábban elhunyt szigetvári jobboldali országgyűlési képviselő, Pichler Imre padtársa volt a Parlamentben, és jóbarátja is még emellett, és neki ígérte meg a halála előtt azt, hogy segíteni fogja Szigetvárt. És Nagy Csaba szerint, ha ő fentről lát minket, láthatja azt is, hogy igyekezett megtenni mindent a szigetváriakért: több különböző dián is elhangzottak azok az összegek, amelyeket Szigetvár nyert az elmúlt években. 

Szita Károly pedig a már másutt is hallott, jól ismert paneleket mondta fel: aki nem a Fideszre szavaz, az elveszejti az országot, és sokat emlegette Soros Györgyöt, az ENSZ-t, és a migránsokat, akik nőket és gyerekeket erőszakolnak, gyilkolnak és robbantanak.

Sőt, Szita Károly újra elővette a CEU-t is, mint olyan intézményt, amely nagyjából az országunk ellen dolgozik, nem is csoda szerinte, hogy nem engedték be őket a csehek, hiszen Prágában lett volna eredetileg a Soros-egyetem. A kaposvári polgármester arról is beszélt, hogy Sorosnak nagyjából kétezer ember dolgozik idehaza, gyakorlatilag tehát leügynöközött ennyi embert, hiszen szerinte ők mind azért dolgoznak, hogy a Soros-terv megvalósulhasson, és kormányváltás jöjjön, és ne lehessen elfogadni a Stop-Sorost. Emlékezhetünk, hogy Szita Károly volt az, aki a pécsi közgyűlés által, lénegében a név említése nélkül, az Emberség Erejével elleni kiáltvány elfogadása után önkormányzati szövetségi elnökként azt szorgalmazta, hogy másutt is fogadjanak el a “Soros-hálózat” elleni szövegeket.   

Szita Károlyt a fórum elején kértük arra, hogy nyilatkozzon, de azzal rázott le, hogy a fórum végén válaszol a kérdésekre. Miután vége lett, fél órát váratta az újságírókat, majd a Magyar Nemzetnek azt mondta, nekünk nem nyilatkozik, meg már megtette, amúgy meg magánbeszélgetést folytat éppen egy hölggyel és egy úrral, ne zavarjuk már őket. Nagy Csaba is társult a nem kormánybarát sajtó lerázásában Szitához. Ő is azzal érvelt, hogy magánbeszélgetést folytatnak, és micsoda bunkóság (ő nem így mondta) abban beletrollkodni.

Mindezt azok után, hogy a fórum előtt Szita azt kérte a sajtó munkatársaitól, hogy várjanak, s csak akkor fog majd nyilatkozni. Az egyik tévé riporterének nyilatkozott is a fórum után, mire annak vége lett, kezdte meg a végeláthatatlan magánbeszélgetését Szita, miközben látta és tudta is, hogy csak rá vár két újságíró.

 

Jelen volt Nemes Balázs is az esten, a Momentum pécsi elnöke. Ő egy meghatalmazást szeretett volna Szitával aláíratni, hogy kikérhesse róla a teljes állambiztonsági iratokat, de a kaposvári polgármester azt mondta neki, nem írja alá, mert ezt Nemes is kikérheti  ? ez egyébként tényszeűen nem igaz, Nemes csak a nyilvánossá tett dokumentumokhoz juthatna hozzá az engedélye nélkül, például a cikkünkben is látható beszervezési kartonhoz, amit már 2004-ben kiadott az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára.Szita ezek után azt mondta a politikusnak Nemes elmondása szerint, hogy a Magyar Nemzet hazudott róla.

 

Az külön említést érdemel, hogy felmerült két, már nyertes szigetvári uniós pályázattal kapcsolatban is probléma, az ti., hogy késében lennének a pályázat végrehajtásával. A gond ezzel csak az, hogy forrásaink szerint azokat a pályázatokat szólták le, amelyekben a Nagy Csaba-vezette megyei önkormányzat a partner, s amelyben a pályázatot elnyerő szigetvári önkormányzat a megvalósításra, vagy egy részére több esetben is olyan vállalkozókkal szerződött, akikkel nem volt gondja a baranyai önkormányzatnak. Vagyis itt minimum részben a saját munkájukat (is) szidalmazták csöppet.

 

 

A Magyar Nemzet kaposvári forrásai számoltak be arról pár napja, hogy Szita visszavonulását a parlamenti munkától az ügynökmúltjával magyarázták. – Szita Károly a Fidesz színeiben 2002-ben listáról szerzett országgyűlési mandátumot. Még az év decemberében váratlanul lemondott a mandátumáról, mondván, a heti rendszerességű plenáris ülések miatt nem tud eleget foglalkozni a polgármesteri teendőivel, és ő inkább Kaposvárt szeretné szolgálni – elevenítette fel a lapnak egy, neve elhallgatását kérő korábbi fideszes parlamenti képviselő. Azt mondta, már akkor sejtették, hogy az ügynökmúltja lehet a lemondás mögött. Az hírlett ugyanis a fideszesek közt, hogy Szita a testvéréről is jelentett.

Egy másik helyi forrás arról beszélt, hogyan úszhatta meg Szita Károly az ügyet abban a pártban, amelynek alapítói, köztük Kövér László aligha könnyen fogadják el a kommunista múltat. Szerinte a Krakus-ügy kirobbanása után az mentette meg Szita politikai karrierjét, hogy kifejezetten jó a viszonya Orbán Viktorral – korábban önkormányzati tanácsadója is volt ?, és úgy tudni, a jó kapcsolat a mai napig megmaradt. Ugyanakkor a pletykák szerint az is kellett, hogy Szita meggyőzze arról Orbánt, kezelni tudja az ügynökügyet, és nem veszít a helyi népszerűségéből. Noha a Krakus-ügy kirobbanása után a vezető fideszes politikusok egy ideig látványosan kerülték Kaposvárt, a hírek szerint megszületett a kiegyezés: a Fidesz legerősebb antikommunista beállítottságú emberei is belementek abba, hogy Szita az országos politizálástól visszavonulva helyben dolgozzon tovább. A polgármester akkori szerencséjének tartották azt is, hogy a megyei napilap, a Somogyi Hírlap alig foglalkozott az üggyel (állítólag azért, mert a sajtóorgánum vezetése akkor jó viszonyt ápolt a polgármesterrel). Így – miután egy idő múlva elcsendesedett a botrány, Szita pedig tagadta az ügynökmúltat – a kaposváriak jó része el sem hitte, hogy igaz a történet.

 

És, hogy mi volt több, mint tíz évvel a Krakus-ügy kirobbanása után, de néhány hónappal az újabb dokumentumok előkerülése előtt? Hát ez: emlékezhetünk, Szita Károly ITT beszélt a “Soros bevándorlásszervező irodákról”,. vagyios egyfajta fedett ügynöki tevékenységgel vádolt meg olyan pécsi és debreceni civileket, akik évtizede vagy hosszabb ideje dolgoznak hátrányos helyzetű emberekért, mondván, nem vagy nem teljesen igaz az, hogy ők igazából más civileket akarnak segíteni, hanem lényegében bevándorlásszervező irodák.  

KategóriákMETÁL