Sőt, a napokban a végrehajtást is megindította a volt dolgozóival szemben a jogerősen megítélt kártalanítás behajtásáért a Zsolnay Zrt., tudtuk meg a gyár vezetésétől. Állítják ugyanis, hogy a fizetési határidő az ítélet kihirdetése után 15 nappal letelt, ami február 28-a volt.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Több volt Zsolnay-dolgozó is kereste lapunkat, és elmondta, hogy a napokban a postaládájukba került egy nem ajánlva érkező, de hivatalos, pecsétes irat, amely arra figyelmeztette őket, hogy megindítják ellenük a végrehajtást, mert nem fizették ki a Zsolnaynak megjáró kártalanítást.
Mint február elején megírtuk, több mint 23 millió forintot kell fizetnie a Ledina Kerámiához átigazolt, majdnem 120 dolgozónak a Zsolnay-gyár tulajdonosai felé. Már akkori cikkünlben szerepelt, hogy a végrehajtási költségeket is be fogják nyújtani, így nőni fog az egy dolgozóra átlagosan jutó majdnem 200 ezer forintos fizetendő összeg. Vagyis, mive senki sem fizetett akár százezres nagyságrenddel is többet kell majd végül kifizetnie a dolgozóknak fejenként, vagy helyettük valakinek fejenként ilyen nagyságrendű összeget.
Zentai István, a Ledina Kerámia ügyvezetőej az ítélet után azt nyilatkozta lapunknak, hogy a Ledina Kerámiát is tulajdonló angliai székhelyű China Rose cégcsoport dolgozói helyett a tulajdonos kifizeti a megítélt összeget. ?Nem hagyjuk, hogy munkavállalóink és családjaik anyagilag ellehetetlenedjenek – írták akkor.
Megkerestük ezért az ügyvezetőt ismét, írásban, hogy megtudjuk, m,i volt az akadálya annak, hogy nem fizették ki határidőre a pénzt. Azt is megkérdeztük, hogy fizetnek-e a már nem az ő alkalmazásukban állók helyett is, ilyen szóbeli ígéretek is elhangzottak ugyanis, állítják az érintettek közül többen is lapunknak.
Arra is rákérdeztünk, igaz-e, hogy a Ledina által felkért/megbízott ügyvédek egyike azt mondta a dolgozóknak, hogy majd a hivatalos, írásos kiértesítés utántól számított 15 napon belül kell fizetni, ugyanis ezt a Zsolnaynál határozottan cáfolták. Azt írták megkersésünkre, hogy február 28. volt a fizetési határidő, ami már lejárt, ezért adták be a végrehajtást 118 fővel szemben.
Megkérdeztük azt is szerdán kora délután, hogy ha lesz-e a dolgozók kártalanítására pénzük, s ha igen, mikorra fizethetnek.
Ammint kapunk választ, frissítjük cikkünket.

19? Lapot!