Továbbra is kész tárgyalni a Party Fészek jövőjéről Benkő-Benczúr Balázs zamárdi polgármesterével, nyilatkozta a Szabad Pécsnek a témában írt első cikkünk megjelenését követően az omegás Benkő László fia, a Party Fészek üzemeltetője. Zamárdi polgármesterét is megkerestük, aki azt mondta, elfogadja a meghívást, és elmegy a beharangozó alapján kisebb népünnepéllyel és rangos mini-fesztivállal felérő, a Party Fészek melletti március 17-i szimpátia-tüntetésre. Ugyanakkor az, ami előtte volt, nem folytatódhat.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Várja, hogy a polgármester felhívja akár őt, akár édesapját – reagált Benkő-Benczúr Balázs a zamárdi városvezető Szabad Pécsen megjelent szavaira. Csákovics Gyula lapunknak mondta el a minap, hogy kész az egyeztetésre az önkormányzat döntése alapján bontásra ítélt Party Fészek kapcsán. Azt is megírtuk előző cikkünkben, hogy március 17-én szimpátia-tüntetés és -zenélés lesz a helyszínen a zamárdi szórakozóhely fennmaradása érdekében. Nem is akármilyen, nem kevés zenész és ismert ember jelezte már részvételét a demonstráción.
Kis Benkő a Szabad Pécsnek azt írta:
?Ha a polgármester kompromisszumot ajánl, tudja mindkettőnk telefonszámát, sőt a márciusi szimpátiatüntetésre is szeretettel és nyitottsággal hívtuk meg és várjuk is. Vagy vállalja fel, hogy számára eredményeink nem érnek semmit, mi ez esetben bontunk, és elvisszük Zamárdiból a kultúrát végleg. Egy másik helyre, ahol majd szeretnek minket és megbecsülnek. Minket, a művészeket, a produkciókat és a turista-közönséget, mindenkit, akiből élnek. És maradhatnak tucatnyian, egymás szomszédjaiként a feljelentgetők??
Megírtuk: a kis Benkőként emlegetett vendéglátós március 31-ig kapott haladékot a zamárdi önkormányzattól arra, hogy a bérleti szerződésének lejártával elbontsa a Party Fészek nevű szórakozóhelyet. A szerződést ugyanis már nem hosszabbította meg az önkormányzat.
Benkő-Benczúr Balázs amúgy csodálkozik a polgármester egyezkedési szándékán, ?hiszen a működés meghosszabbításáról vagy másfél évig próbáltam tárgyalni vele és a képviselő-testülettel. Volt, hogy feltételeket támasztottak, amelyek teljesülése után újabb feltételek kerültek elő. Már oda is eljutottunk, hogy zene, koncertek nélkül működhessen tovább a hely, hogy alakítsuk át az épületet. A főépítésszel egyeztetett terveket még csak meg sem nézte a polgármester vagy a testület? A kompromisszumkészség tehát nem belőlünk hiányzik?.
Ifjabb Benkő szerint nem csak az egység elbontásának vannak helyi támogatói, ők is kapnak támogatói leveket, sőt aláírásgyűjtés is indult a Party Fészek fennmaradásáért.
?Én már októberben feladtam, mert megbántódtam. Olyanokat vágtak a fejemhez egy testületi ülésen, hogy majdnem elbőgtem magam. Aztán fájó szívvel egy köszönő levelet tettünk fel a partyfészek.hu-ra. Itt indult az egész: szinte az összes olyan zenekar és zenész, aki itt fellépett, átvette a saját oldalára, mindenki posztolt, véleményezett, ezen keresztül közel 200 ezer ember jelezte, hogy ezt nem, a Partyfészket meg kell menteni! Ennyi szeretettől és elismeréstől mindenki boldog lenne. Én nagyon büszke vagyok rá és köszönöm! Nagyon jólesik, hogy így értékelik a munkám. Úgy harminc Kossuth-, Liszt- és Erkel-díjas művész, lovagkeresztesek, más állami díjjal kitüntetett művészek, valamint vendégeink és a helyiek közül is sokan állnak ki mellettünk. Mindenki nem lesz ott, de Gangxta Zolitól Müller Péter Sziámiig, a 100 Folk Celsiusig, Szakcsi Lakatos Bélától a Piramis zenekarig, Till Attiláig sokan támogatnak minket, ami nem lehet véletlen…?
Keresni fogja Benkőéket – reagált Csákovics Gyula kis Benkő szavaira. Megkerestük ugyanis a polgármestert, hogy, ha akar, reagáljon – ezt követően, ha addig nem lesz rendkívüli hír/esemény az ügyben, a március 17-i tüntetésről fogunk legközelebb beszámolni a terveink szerint.
Zamárdi polgármestere a Szabad Pécs kérdéseire azt mondta, hogy egy fejezet lezárult, ezt kell tudomásul venniük, a város képviselő-testülete pontot tett a lejáró tízéves bérleti szerződés végére, új egyezségről csak teljesen más formában, igényes vendéglátó egység felhúzásával lehet szó.
A Party Fészek kultikus afterező hely volt a Balaton-parton, hiszen a talán két legfontosabb, fiatalokat megmozgató vízparti fesztivál, a Zamárditól idén elköszönő, és nem akárkik közelébe kerülő B My Lake és a Balaton Sound egyetlen, ráadásul ingyenes nem hivatalos after party-helyszíne is volt.
Ennek a polgármester szavai szerint vége. Azt írta ugyanis:
?Nem képzelhetők el a hajnalig tartó afterpartik és meg kell szüntetni azt az igénytelenséget, amit számos jóérzésű ember illetett kritikával az elmúlt években. A képviselő-testület eltökélt ebben, semekkora szimpátiatüntetés ezen az állásponton nem fog változtatni. A 17-ére szóló meghívást egyébként köszönöm, ott leszek?.
Vélemények a Party Fészek Facebook-oldaláról
És egy markáns vélemény Zamárdi Facebook-oldaláról is védi a helyet – amellett, hogy szintén hozzászól több helyi ember is, akik közül többen is az önkormányzat lépésének örülnek
Zamárdi polgármestere elárulta: Benkő Lászlóval egyeztettek korábban a Party Fészek újjáépítéséről.
?A terveket magam vittem az önkormányzat főépítészéhez, aki elfogadhatónak tartotta. Ezek után kerülhetett volna sor a tárgyalásokra, e helyett sajtókampányt, bulvármédia-cikksorozatot indítottak ellenünk, ami szerintem csak mélyítette az árkot a döntéshozó képviselő-testület és a bérlők között. Azt egyébként Benkő Lászlónak, városunk díszpolgárának is elmondtam: a ma hatályos törvények szerint önkormányzati területen magántulajdon nem állhat, vagyis ha költenek az egységre, akkor is mindig csak bérlők lehetnek ? a Balaton-part a törzsvagyon része, tehát értékesíteni sem lehet, de nem is akarjuk. Ennek figyelembe vételével tervezzék a jövőt, egy biztos, anélkül nem képzelhető el a fennmaradás, hogy költsenek rá?.
A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

19? Lapot!