Tényleg ezt mondta! Meg azt, hogy: ?keresztet vethetünk a turizmusra, ha bevándorlóország leszünk? – ezzel a felkiáltással buzdította szavazásra a híveit Orbán Viktor csütörtökön Fonyódon.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Talán nem is véletlen, hogy Orbán Fonyódra látogatott. Néhány napja ugyanis kijött az egyik közvéleménykutató cég friss felmérése, s a szerint fej-fej mellett áll Steinmetz Ádám (Jobbik) és Móring József Attila (Fidesz) Somogy megye 3-as választókerületében.
Mindenesetre szerdán sürgős körüzeneteket kaptak a Fidesz környékbeli hívei a mobiljukra: csütörtökön délután Orbán Viktor személyesen tart kampánygyűlést a fonyódi Dísz téren Móring József Attila mellett.
Jöttek is Mesztegnyőtől Siófokig, választókerületeken átnyúlóan, lehettek is vagy háromszázan – háromkor. A kormányfő-pártelnök negyed órát késett, negyed órát beszélt, majd már tovább is állt – Nagykanizsáról érkezett egyébként, hasonló szavazásra buzdító kampányrendezvényről.
Azt, hogy kis is a Fidesz nagy ellenfele helyben, a molinókból is leolvashattuk. Az egyiken az állt, hogy ?Nekünk Orbán, nektek turbán? (pedig azt hittük, a törökök is nagy barátok?), a másikon pedig, amit pont Orbán érkeztekor bontottak ki, mumusára, Simicskára emlékeztették kéretlenül is a miniszterelnököt, egyenlőségjelet téve a korábbi Fidesz-pártkasszaőr és a Jobbik közé.
Egész nap csepergett, esett – Orbán érkeztekor elállt ugyan, de csak pár pillanatra, mialatt a pártelnök nemcsak Móringot szólította maga mellé, hanem a szomszédos, siófoki központú választókerületben induló jelöltet, Witzmann Mihályt is.
Újra eleredt, de oda se neki, akadtak virító narancssárga esőkabátok, egyébként se volt hosszú a beszéd, mondta is egy hatvanas férfi a végén, hóna alatt bukósisakkal: hallgatta volna még? Rozét kortyolgató kopasz koma álldogált a sarki ivó teraszán, mindent kommentált, ő szúrta ki, hogy milyen kevés a tömegben a fonyódi és ő vélte tudni azt is, hogy egyre jobban tartanak a fideszesek vízilabdás olimpiai bajnokunktól, Steinmetz Ádámtól, aki teleplakátolta szépen a fonyódi belvárost az elmúlt napokban.
No de vissza Orbánhoz, aki mintha csak igazolni akarná a rozékedvelő férfiút, éppen arra ösztönzött: a következő tíz napban győzzék meg ismerőseiket, barátaikat, hogy menjenek el szavazni, ?mert akár egy szavazaton is múlhat egy mandátum?.
Arról is beszélt, hogy ?nekünk nem gyűlésméreti versenyt, hanem választást kell nyerni. A legnagyobb veszély az esélyesség, ha valaki azt érzi, nélküle is meglesz a győzelem; 2002-ben az utolsó napig úgy nézett ki, hogy rendben vagyunk…?
2002 – ez önmagában hátborzongató lehetett a hallgatóságnak, de Orbán még tudta fokozni, amikor azt mondta:
?Fonyódon sokan élnek a turizmusból, márpedig turizmus csak ott van, ahol béke, nyugalom, kiszámíthatóság, jó közbiztonság. Magyarország ma ilyen hely, de ha bevándorlóországot csinálunk belőle, keresztet vethetünk a turizmusra. Egy uniós javaslatot már júniusban el akarnak fogadtatni, mely azonnal tízezer ember betelepítését jelentené Magyarországra. Valahol el kell őket helyezni. Nagykanizsáról jövök, ott üresen álló laktanya van, itt meg mindenfajta állami üdülő…?
És a csattanó:
?Nem gyönge ellenzéki pártocskákkal állunk szemben, hanem komoly nemzetközi erőkkel, Soros hálózatával, akik most bevándorlóországgá alakítanák az országot, azért, hogy néhány spekuláns kifoszthassa, mert hiszen a pénzről van szó, mindig is a pénzről volt szó??
A legutolsóutolsót, úgy hisszük, még egyszer kell, nem lehet, hogy
nem!
Orbán:
?… mert hiszen a pénzről van szó, mindig is a pénzről volt szó”
Közvetítés vége.

19? Lapot!