Hoppál Péter hivatalosan is tagja az új parlamentnek, Mellár Tamás még nem, de Péterffy Attila már őt is képviselőként kezelte, hiszen egyértelmű, hogy bejutott, de még nem hivatalos.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Matematikailag még van esély arra, hogy megfordítsa az állást Kővári János Baranya 01-es választókerületében, és ő egyelőre nem is ismerte el a vereségét (vagy legalábbis a hivatalos felületeken ezt nem közölte, és közleményt sem küldött róla), de az, hogy több, mint 250 szavazat a különbség Mellár Tamás javára, s még hozzájönnek az utolsó, del nem bontott szavazóköri csomaghoz a külképviseleteken leadott voksok, az a biztosra vehető, hogy Mellár Tamásnak kényelmes előnye lesz.
Ahogyan tegnap kényelmes kétharmados többséget szerzett nem kis meglepetésre a Fidesz.
Péterffy Attila az alábbi közleményt juttatta el hozzánk, amelyben többek közt azt írja, hogy azt várja el a két képviselőtől, hogy mindenek felett a pécsiek érdekeit szolgálják.
„Köszönöm minden pécsi szavazópolgárnak, aki tegnap a szeszélyes időjárás ellenére élt demokratikus jogával, elment a szavazófülkékhez, és a legjobb lelkiismerete szerint leadta a voksát a parlamenti választáson.
Gratulálok dr. Mellár Tamásnak és dr. Hoppál Péternek, a két pécsi választókörzet győztesének, Pécs leendő parlamenti képviselőinek. Azt várom el tőlük, hogy majdani esküjükhöz híven politikai meggyőződésüktől és párthovatartozásuktól függetlenül mindenek felett a pécsiek érdekeit szolgálják. Ehhez eredményes és sikeres munkát kívánok nekik.
Pécs polgármestereként a választási kampány felfokozott hangulata után továbbra is azon dolgozom, hogy a város valódi, összetartó közösségként tudjon működni.
Péterffy Attila
Pécs Megyei Jogú Város polgármestere”
