Százmillió forintos zsarolási ügyben vettek őrizetbe a napokban Budapesten egy 52 éves pécsi férfit, I. Fülöpöt, írta a rendőrség hivatalos oldala. A Szabad Pécsnek többen is úgy nyilatkoztak, hogy a férfit a pécsi éjszakai életből is ismerték, ugyanakkor a most őrizetbe vett 52 éves férfi büntetlen előéletű. Egyes, meg nem erősített híradások szerint ismert politikus, tévés szereplő és közéleti személyiség neve is felmerült az ügyben, amely valójában egy elfajult elszámolási vita lehet. FRISSÍTÉS!
A cikk a hirdetés után folytatódik
FRISSÍTÉS 17.30
A rendőrség hivatalos közleménye szerint a március 7-én őrizetbe vett pécsi férfi életveszélyesen megfenyegette az ügy sértettjét a gyanú szerint. Ezt hallva azt gondolhatjuk, hogy a – mint kiderült, büntetlen előéletű – pécsi férfit előzetes letartóztatásba helyezték a zsarolási ügyben, ugyanakkor az őrizetbe vétel után megtartott bírósági tárgyaláson a Szabad Pécs tudomása szerint olyan határozat született, hogy I. Fülöp házi őrizetben várhatja a nyomozás végét. Vagyis – ezek szerint, ha jók az információink – nem állt fenn a szökésnek, elrejtőzésnek, illetve a tanúk megfélemlítésének a lehetősége. Egy zsarolási ügyben, amelyben a gyanú szerinti elkövető állítólag életveszélyesen fenyegetett. Lapunk úgy tudja, nem hivatalosan, hogy az ügyben már több házkutatást is tartottak, és állítólag azt a dokumentumot is keresték, amelyről a tévés producer beszélhetett, és amelyben állítólag, ha egyáltalán létezik TAO-pénzekkel kapcsolatos visszaélésekről is szó lehet. És amely ügy/ügyek érinthetnek politikust és más közszereplőt is. Hallottunk arról is, hogy az ügyben egyelőre még nem hallgatták ki a tévés producert, noha ő az ügy egyik kulcsfigurája lehet.
Ugyanis állítólag elvileg neki tartozik 100 millió forinttal a jelenleg még zsarolásként ismert ügy sértettje, egy ismert budapesti vállalkozó, aki egyes hírek szerint azzal próbálta lerázni a pénzét követelő férfit, hogy neki fontos emberek a barátai – és ezek közt olyanok is voltak, akik ebben az állítólagos összegyűjtött, bizonyítékokat is tartalmazó TAO-pénzekről szóló aktában szerepeltek.
FRISSÍTÉS 16.20
I. Fülöpről, a most, Budapesten letartóztatott, és zsarolással vádolt 52 éves pécsi férfiről még több másik helyről is érdeklődtünk a nap folyamán. Ami biztosan leírható róla, hogy egy büntetlen előéletű férfiról van szó, ami fontos körülmény vele kapcsolatban. Az viszont közéletileg sokkal izgalmasabb szál ebben az ügyben, és emiatt is kérdezősködtünk még, hogy állítólag egy fenyegetésben(?), ráadásul a másik oldal, a megzsarolt férfi részéről elhangzott egy közszereplő és egy közéleti személyiség neve is, mondván mindenféle gyanús ügyekről tud, amit ki is tereget adott esetben. (Ezekről a meg nem erősített és valóban nem hivatalos információkról lejjebb írtunk. Most azt sikerült kideríteni, hogy ez a pletyka az üggyel kapcsolatban valóban tartja magát, beszélnek róla, olyannal azonban nekünk nem sikerült beszélni, aki ne pletykaként hivatkozna erre, és aki bármilyen bizonyítékot erről fel tudna mutatni.)
KORÁBBAN ÍRTUK
A rendőrség gyanúja szerint I. Fülöp február 22-én telefonon csörgetett fel több alkalommal is egy ismert budapesti vállalkozót, és százmillió forintot követelt tőle. Később személyesen is találkoztak, ahol a fenyegetőzés folytatódott, ezért a férfi azt mondta, inkább fizet, aztán elment a rendőrségre és feljelentést tett.
A pénzátadásra március 7-én este került sor egy V. kerületi cukrászdában, csakhogy ott már a sértetten kívül rendőrök is jelen voltak (budapesti belvárosi rendőrök és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói), akik a készpénz átvételét követően a férfit elfogták és előállították.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói I. Fülöpöt zsarolás bűntett gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.
Nem megerősített sajtóhírek szerint a zsarolási ügyben egy elszámolási vita áll valójában, egy tévés producer és egy vele üzletelő férfi között. A megzsarolt férfit fenyegette meg a pénzét követelő, ás állítólag a másik fél által megbízott, most őrizetbe vett pécsi férfi a gyanú szerint. Állítólag (figyelem, nem hivatalos, nem megerősített információ) a tévés producer erre a vállalkozót azzal fenyegett meg előtte, hogy tudomása, sőt összegyűjtött anyaga is van, méghozzá milliárdos, TAO-s pénzekkel kapcsolatban elkövethetett törvénysértésekről, ami egy ismert politikust, egy tévés és egy közéleti személyiséget is érint, akikkel a vállalkozó kapcsolatban áll.

19? Lapot!