A rácsok mögül is lehet bűnözni. Legalább 2,5 évvel tovább ülhet a börtönben az a 29 éves férfi, K. Z., aki, mint megírtuk, ?dugi? SIM-kártyával felturbózott telefonnal csalt ki pénzt emberekből, miközben a rá kiszabott, több mint 4 éves börtönbüntetését töltötte.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Jogszerűen volt nála egy, a családtagokkal való kapcsolattartásra használt mobiltelefon, amellyel csak korlátozottan lehetett hívást kezdeményezni. Ő azonban illegálisan szerzett egy olyan SIM-kártyát is, amellyel már másokat is hívhatott, és szinte korlátlanul beszélhetett velük. Mindezt a börtönben ülő háromgyermekes családapa arra használta, hogy pénzt szerezzen, csaljon ki gyanútlan és hiszékeny emberekből.
A más megyében ülő férfival szemben egy siklósi rendőrséghez tartozó településen élő sértett tett feljelentés, ezért a Baranya Megyei Főügyészség emelt ellene vádat, és csütörtökön Siklóson kezdték el tárgyalni az ügyét. Azért nem jogerős még az üzletszerűen elkövetett csalásért kiszabott 2,5 éves börtönbüntetésről szóló ítélet, amit a beismerő vallomást tevő férfi és ügyvédje elfogadott, mert az ügyész élt a háromnapos gondolkodási idő lehetőségével.
Kiderült, hogy a férfi rendszerint legfeljebb 15 ezer forintot kért egy-egy sértettől, de volt olyan, akitől több mint tíz alkalommal sikerült pénzt szereznie. A férfi vagy a Telenor vagy a Szerencsejáték Zrt. munkatársának adta ki magát, mondván nyereményjáték van, de ehhez előbb fel kell tölteni telefonegyenleget. A börtönből véletlenszerűen, találomra beütött számok alapján hívott fel embereket.
A férfi a saját egyenlegén túl rabtársai telefonkártyáit is fetöltette, akiktől cserébe pénzt, kávét vagy cigarettát kapott, összesen 475 ezer forint kárt okozott az ügy 15 sértettjének – a kár nem térült meg. Nyolc esetben a cselekmény kísérleti szakban maradt.
A vádlott nem tett vallomást Siklóson a Járásbíróságon, viszont a nyomozás során tett, felolvasott tanúvallomásait tartotta. Egyebek mellett azt mondta, hogy más fogvatartottak hasonló módon szereznek pénzt, így rendelnek példáukl pizzát a családtagjaiknak, vagy fizetnek ki parkolási díjat.

19? Lapot!