?Nem adom fel? – éppen ez a közismert sor ment a közismert LGT-dalból, amikor alig több mint fél órával kedd éjfél előtt bekapcsoltam a Lánchíd Rádiót. Sorsszerűnek éreztem. Ők 11 év után elhallgatnak, a Szabad Pécs kedden éppen egy éve indult. (Facebook-oldalunkon akkor már három hete közöltünk híreket.) Azon a napon, amikor nem csak a Lánchíd Rádió hallgat el, de az is kiderült, hogy az utolsó lapzárta napja lett a keddi a Magyar Nemzetnél.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A polgári napilap ugyanis ma, szerdán jelenik meg utoljára. És ez volt az a nap, amikor a Magyar Nemzet bezárásának híre után kb. másfél órával Magyarország régi-új miniszterelnöke azt mondta, hogy köszöni a sajtónak a munkáját. Ezt.
Szóval ilyen a közeg, a helyzetünk, ilyen nehéz mindegyikünké, de most főleg az újságírókra célzok, nem lett jobb, finoman szólva sem az elmúlt egy évben. Főleg nem az olyan független portálok helyzete, mint amilyen a Szabad Pécs is. Ám, ha most nem ugrunk egy fejest előre, s a tavalyi ?19-re lapot húzás? után nem húzunk immáron 20-ra lapot (egy képezletbeli duplapakliból, amelyben van egyetlen, egyet érő joker), akkor nekünk az első teljes év után nem lesz még 10 évünk (sem), de nagy eséllyel, még egy újabb másik sem. Abban a formában, és módon legalábbis, ahogyan eddig volt, biztosan nem. Már az első bő fél év után is, részben kényszerűségből változtatnunk kellett, átlagosan kevesebb cikk jelent meg, ugyanakkor koncentráltabbak igyekeztünk lenni, és megírni a legtöbb fontos hírt Pécs és Baranya életéből.
Olyan jó, de legalábbis olyan különleges évünk biztosan nem lesz, mint amilyen volt az első, viszont tudjuk, hogy a következő években még nagyobb szükség lesz, lenne független vidéki médiumokra. Ezért indítottunk el az első szülinapunkon egyhónapos közösségi finanszírozási kampányt. Mert nem visszavonulásra van szükség, hanem fejlődésre, előremenkülésre, bátorságra és tisztességre, a fontos kérdések megkérdezésére.
A sajtószabadságért, a tájékoztatás sokszínűségéért, a kigyensúlyozott tájékoztatásért a véleménynyilvánításért, a valós hírekéhez való hozzáférésért ezt az áldozatot meg kell hozni. Másképpen nem is fog menni. Ez az út van előttünk. Hiszünk benne. És hiszünk benne, hogy sikerülni fog.
Ami az elmúlt másfél évben történt a magyar médiában, az egészen elképesztő és elkeserítő. Ki gondolta volna 2016 szeptemberében, hogy 2018 áprisában nem lesz sem Népszabadság, sem Magyar Nemzet? És, hogy mindez azért jórészt ugyanannak az egy embernek “köszönhető”, minimum részben és áttételesen.
A Lánchíd Rádió 2007. március 15-én alakult meg, a szabad magyar sajtó napján. Sorsszerű?
Szerdán reggel, felébredés után egy helyre biztosan elmegyek: az újságárushoz. A Kollégák ennél sokkal többet érdemelnek! Sokkal.
19? Lapot!
