Ez szerdán a Pécsi Járásbíróságon is elhangzott, de korábban nem hivatalosan a Szabad Pécs is értesült erről, az ügy eddig széles körben nem ismert részletéről. Mint ismert, Sz. B. (33) tavaly nyáron több trafikot is kirabolt Pécsett, mielőtt rendőrkézre került volna.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Még arra is volt esély, hogy az első tárgyalási nap után, szerdán ítéletet hirdessenek, hiszen a vádlott részetes, feltáró jellegű vallomást tett a rendőrségi nyomozás során, és a bíróságon sem tagadta bűnösségét, de végül további bizonyítás miatt elnapolták a tárgyalást. Az is kiderült már, hogy a férfi büntethető, ugyanakkor a pécsi trafikrabló úgynevezett Borderline-szindrómában szenved. Ez egy személyiségzavar, vagyis nem betegség, ugyanakkor pszichoterápiás kezelést igényel, amely hosszú időt vehet igénybe. A Borderline személyiségzavarban szenvedők rendkívül nehezen illeszkednek be a társadalomba, vagy nem is tudnak.

Mint azt korábbi cikkeinkben leírtuk, Sz. B. drogfüggő és hajléktalan volt, majd amikor szerzett pénzt, sikerült ismerőseihez egy albérletbe bejutnia, lett fedél a feje felett, de lakótársai nem sejtették, hogy bérlőtársuknak honnan van a pénze.

Most kiderült, hogy a férfi előtte egy időben a 17 emeletes tetején húzta meg magát, és le is akarta vetni magát onnan (a Szabad Pécs egy Szigeti úti tízemeletesről tudott eddig), úgy érezte ugyanis, hogy az élete olyan válságba jutott, amit másképpen nem tud megoldani, minthogy véget vet az életének, ám akkor, a ház tetejéről meglátott egy trafikot. És akkor felcsillant előtte a remény, akkor jött neki az az ötlet, hogy így próbál meg pénzt szerezni, és kitörni helyzetéből.

Mint az a vádiratból kiderült, a vádlott férfi 2017 nyarán rendszeresen fogyasztott alkoholt és kábítószert, anyagi körülményei rendezetlenek voltak, hajléktalan életmódot folytatott. Elhatározta, hogy dohányboltok bevételét rablásokkal szerzi meg, ezért egy játékfegyvert vásárolt, de egy olyat, amely a megtévesztésig hasonlít az eredeti Beretta 92-es fegyverhez.

A férfi összesen félmillió és egymillió forint közti összeget zsákmányolt, a legnagyobb fogása több mint 300 ezer forint volt. A férfi 2017 júniusa és augusztusa között négy trafikot rabolt ki, az ötödik alkalommal azonban elfogták, mielőtt újra befejzhette volna a tervezett akcióját.

KategóriákMETÁL