Vidéki médiahálózat létrehozását tűzte ki célul a Szabad Pécs, amit április 10-én jelentettünk be. Aznap, amikor kiderült, hogy a Népszabadság után, szintén a magyar sajtótörténelem egyik igazán fontos napilapja, a Magyar Nemzet sem jelenhet meg többé. A hálózat kialakítására gyűjtést szerveztünk, amely lezárult, méghozzá biztató eredménnyel. És felajánlást kaptunk a második pécsi tavaszi tüntetésen összegyűjtött adományokból is, amit Simon Wintermanstól vettünk át.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Összesen majdnem 1,2 millió forint (1 millió 188 ezer) gyűlt össze a meghirdetett egyhónapos időszakban, több mint száznegyven felajánló által. KÖSZÖNJÜK!! Habár ez az összeg nyilvánvalóan ahhoz nem elegendő, hogy ma megvalósítsuk azt az elképzelést, amelyről már a kezdetek kezdetén beszéltünk, hogy régiós portállá bővítsük a Szabad Pécset és más városokban is megjelenjünk, ugyanakkor arra nagyon is alkalmas volt, rendkívül fontos visszajelzésként felénk, hogy mennyien mellettünk állnak, és drukkolnak nekünk, illetve mindannyiunknak. Mert a szabad és független magyar sajtó újjáépítése mindannyiunk közös érdeke. Azt éreztük, nem csak az elmúlt hetekben, de hónapokban, az elmúlt bő egy évben is, hogy erre egyre többen eszmélnek rá ismét, vagy eszmélnek egyáltalán arra rá, hogy mi a mai valós helyzete a magyar sajtónak.
Mindezt olyan közvetlen visszajelzésekből is tudjuk, amit a most adományozók adtak, vagy olyanok, akik jó szóval bátorítottak minket, és fejezték ki szolidaritásukat mindazokkal, akik nap mint nap vállalják, hogy megpróbálják ellenőrizni a mindenkori hatalmat, és elmondani az igazságot az embereknek, akkor is, ha a hatalomnak ez éppen nagyon nincsen ínyére.
A Szabad Pécs az adományt az eredetileg is kitűzött minimális cél, a hírportál megerősítésére fordítja, de annak egy részéből a következő hetekben, hónapokban egy minimális terjeszkedésre is készül, tudósítókat, külsős szerzőket kérünk meg, hogy segítsék a munkánkat. Azaz a pénzt munkabérre (minimálbér), adókra és megbízási díjakra fordítjuk, de részletesen el is fogunk vele számolni a nyár végéig. (Természetesen a hírportálunkon is megadott számlaszámra, vagy PayPal-számra továbbra is várjuk a Szabad Pécs működését segítő felajánlásokat, az adománygyűjtő kampányunk lejártával, hiszen, amint azt számos cikk végén írtuk is, a Szabad Pécs egy tisztán olvasói felajánlásokból működő független online újság.)
Mindeközben azonban beszámolunk majd arról is, hogyan próbálunk újabb forrásokat bevonni a Szabad Pécs működtetésébe, vannak már erre vonatkozó terveink, részben el is indítottunk már projektkísérleteket és folyamatosan ötletelünk is, de egy biztos: a közös pont mindezekben az, hogy a továbbiakban is megőrizzük függetlenségünket, sem párt, sem szervezet, sem érdekcsoport nem szólhat bele abba, hogyan és mit írunk, a cikkeinket továbbra is a legalpavetőbb újságírói szakmai, és emberi, etikai alapelvek mentén készítjük. Ha ezt feladnánk, akkor a vidéki nyilvánosság újraépítésének tervét kockáztatnánk, ami történelmi bűn lenne a részünkről. Mondjuk ezt akkor is, ha hisszük, hogy a vidéki nyilvánosság felépítése, újjászervezése nem egyetlen adott szerkesztőség, szakmai műhely, néhány személy vagy kisebb csoport feladata, felelőssége, és végképp nem a kiváltsága senkinek.
A pécsi tüntetők adománya és Simon Wintermans kisfiának ötforintosa
Amint írtuk is fentebb, az újságírói függetlenségről mi nagyon határozottan, egyszersmind nagyon egyszerűen és világosan gondolkodunk. Bárkitől elfogadunk felajánlást, adományt, aki nem kéri cserébe, hogy az ő kénye-kedve szerint írjunk. A legminimálisabb mértékben sem. Aki csak egy kicsit akar beleszólni egy független szerkesztőség munkájába, az már beleszólt abba, nem takarózhatunk azt követően azzal, hogy mi x-százalékban függetlenek vagyunk, és az pont olyan, mintha teljesen azok lennék: azt csak a 100 százaléknál mondhatjuk.
Simon Wintermans-tól, a 1996 óta Magyarországon, Pécsett élő holland művészettörténésztől nagy örömmel vettünk át jónéhány nappal ezelőtt 46.335 forint adományt, amit a Szabad Pécs működtetésére kaptunk. (Ezzel az összeggel 1,2 millió forintot meghaladó összeget kaptunk a május 10-ig tartó közösségi finanszírozási akciónk időszaka alatt.)
A pénzt a második tavaszi pécsi kormányellenes tüntetésen adták össze a résztvevő hallgatóság tagjai. Egészen pontosan ennél több jött össze, majdnem 200 ezer forint, amint azt a csatolt videónkból láthatják is. A tüntetés elején Simon Wintermans elmondta, hogy egyrészt a látványos demonstrációval kapcsolatosan felmerült költségekre, egy következő, tervezett tüntetés költségeire, illetve a független sajtó, ezesetben a Szabad Pécs támogatására fordítják az összegyűjtött adományt. A megelőlegezett költségek levonása után több mint 90 ezer forint maradt meg, ezt osztotta el a tüntetés szervezője kétfelé. A következő tüntetésre 46 340 forintot tett el a pécsi holland, a Szabad Pécsnek pedig 46 335 forintot ajánlott fel.
Ez egyébiránt éppen aznap történt, amikor egy sajtótájékoztatón – amelyre kizárólag néhány, kormányközeli lapot hívtak meg a szervezők – fiatal pécsi egyetemisták és két idősebb úr emelt szót az ellen, hogy Simon Wintermans szovjet katonai egyenruhában látható a Facebook-oldalán. A nem kis lyukra futásról ITT ÍRTUNK részletesen.
Éppen ezért Simonnal nem csak a pénzátadásról szóló videót készítettük el a művészettörténész és magyar felesége pécsi lakásán, hanem onnan elmentünk a korábbi Fidesz-közeli sajtótájékoztató helyszínére, és ott, a pécsi főtéren egy élő bejelentkezésen reagáltattuk az elhangzottakra Wintermanst. Velünk tartott Samu is, Simon Wintermans hétéves kisfia is. Simon a pécsi főtéren talált egy ötforintost, amit Samunak adott, hogy tegye el, mint szerencsepénzt. Samu azonban mindenféle teketóriázás nélkül odalépett az összegyűjtött, és a Szabad Pécsnek felajánlott adománygyűjtő befőttesüveghez, és beledobta az ötforintost, hogy azt ő ajánlja fel nekünk. Így kapott végül a Szabad Pécs is 46 340 forintot.
Wintermans petícióját fogadta Páva, a Szabad Pécset nem
Néhány órája posztolta ki Simon Wintermans azt, hogy petíciót adott át Pécs polgármesterének, de nincs egyelőre foganatja. A második tavaszi pécsi kormányellenes tüntetés végén ugyanis felszólították a pécsi városvezetést a tüntetők arra, hogy érjék el, hogy a közpénzből fenntartott Pécsi Hírek és a Pécsma fejezze be a szakmai szabályokat rendre felrúgó gyakorlatát, és a városvezetés váltsa le a lap főszerkesztőjét, illetve vonják felelősségre a kiadó cég ügyvezetőjét. Erről nyújtott át két hete petíciót is a pécsi városházán Simon Wintermans Páva Zsoltnak. A találkozóra előre egyeztetett időpontban került sor. Éppen aznap, amikorra megbeszéltünk Simonnal mi is a találkozót a fent leírt adomány átvételére. Amikor azonban aznap elmondta, hogy a mi találkozónk után megy időpontra a polgármesterhez is a petícióval, megkértük, hogy szóljon, a Szabad Pécs is menne fotózni és videózni. Páva Zsoltéktól azonban az a válasz érkezett, hogy nem mehetünk be akkor a városházára, a polgármester irodájába, mert nem jelentkeztünk be.
(És képzeljék, pont akkor, amikor Wintermansra vártunk a főtéren láttuk, hogy gyülekezik a pécsi kormányközeli sajtó néhány tagja, kamerákkal, fotófelszereléssel – szóval látszott, hogy sajtótájékoztató lesz, amire viszont mi nem kaptunk meghívást, ellenben úgy tettünk, mintha éppen erre az alkalomra jöttünk volna: pár perc múlva kiderült, hogy a Simon Wintermans ellen szervezett performansz kezdődik. Magyarul, éppen Wintermans-ra vártunk, hogy megtudjuk, mi volt a polgármeternél, mert Páváék nem engedtek be, ami miatt ott lehettünk a Wintermans és a Szabad Pécs tudta nélkül összehívott karaktergyilkossági-kísérlettel felérő “sajtótájékoztatón”.)
Még egyszer mondjuk: nem tárgyalni akartunk időpont nélkül, hanem egy közérdeklődésre számot tartó, hírértékű eseményt dokumentálni, nyilvánvalóan nem zavartuk volna meg magát az átadás-átvételt, persze az is biztos, hogy megkérdeztük volna a polgármestert, hogy mit gondol a Pécsi Hírek és a Pécsma működéséről, a tüntetők követeléséről, és hogy várhatóan lesz-e bármi következménye az ügynek. Egyelőre nem tudunk arról, hogy lenne, de a posztja alapján Simon Wintermans sem. Ezt írta ugyanis:

19? Lapot!