Páva Zsolt pécsi polgármester rendelt el kedden belső vizsgálatot egy 13 éves kislány kétszeres megbírságolása miatt a pécsi buszokon. A vizsgálat szupergyorsan, 24 órán belül lezárult, s kimondta: a pécsi ellenőrök nem hibáztak, sőt kifejezetten megengedő módon jártak el.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Mind április 27-én, az első esetkor, mind május 4-én, a második ellenőrzéskor, olvasható a pécsi önkormányzat Szabad Pécshez is eljuttatott polgármesteri közleményében. Mint írják, az ellenőrök ?a protokollal szemben egyik esetben sem vonták be a kislány kitöltetlen bérletszelvényét, hanem felszólították a tanulói jogviszony igazolására?.
A polgármester által elrendelt belső vizsgálat megállapította azt is, hogy a kislány édesanyja az első estet követően, május 2-án személyesen jelentkezett a társaság ügyfélszolgálati irodáján, s ott az utazáshoz a diákigazolvány hiányában szükséges okiratokkal kapcsolatos tájékoztatást megkapta. Sőt, a hölgy azt követően, a második eset után, május 7-én is felkereste az ügyfélszolgálati irodát, és rendezte az ügyet, miután panasz megtétele nélkül távozott.
Mint írtuk tegnap, az egész ügy, a kislány kétszeres megbírságolásáról a nyilvánosságban egy, a Pécsi Stopon olvasható cikkel jelent meg, amelyben azt írták, hogy a kislány édesanyja kereste meg őket a történetükkel. Sőt, az édesanya a polgármester tegnapi bejelentése után – hogy a kellemetlenség miatt ingyen jegyekkel segíti a családot, ha kívánnak élni vele, ameddig pótolják a kislány elveszett bérletigazolványát – is megkereste a Pécsi Stopot, hogy a család nem kér az ingyenjegyekből, de ők továbbajánlanák azt más megbüntetett gyerekek részére.
Páva Zsolt közleménye szerint a belső vizsgálat alapján nyert információk, dokumentumok és a munkatársak egybehangzó elmondása alapján azt állapította meg a jelentés, hogy az ellenőrök mind a jogszabályokat, mind a társaság üzletszabályzatát betartották, és jóhiszeműen jártak el.
A polgármester úgy véli, hogy a részletes vizsgálatnak és a történteknek vannak tanulságai. A legfontosabb talán, hogy amennyiben az utasok és az ellenőrök is a legnagyobb emberségességgel és tisztességgel járnak el egymás iránt, senkit nem ér sérelem, kellemetlenség.

19? Lapot!