Napra pontosan egy hónappal a tavaszi országgyűlési választás előtt jelentette be azt a kormány, hogy néhány kivételtől eltekintve gyakorlatilag megszűnik Magyarországon a maszkviselési kötelezettség. Mától pedig életbe is lépett a rendelkezés.
A cikk a hirdetés után folytatódik
„Természetesen a kormány a járványügyi adatokkal indokolta tehát az enyhítést, de sokan lesznek, akik azt fogják mondani, hogy Orbánéknak nagyon kell most minden szavazat, és a járványügyi intézkedések feloldása pár héttel a választás előtt sokkal inkább politikai mint egészségügyi döntés” – írtuk március 3-i cikkünkben. Éppen egy hónappal a választás előtt jelentette be ugyanis Gulyás Gergely a maszkhasználati kötelezettség eltörlését, ami mától, március 7-e hétfőtől lépett érvénybe.
Mint a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati oldal írja, a sikeres védekezésnek és a lakosság átoltottságnak köszönhetően a járvány ötödik hulláma visszahúzódóban van, ezért a még meglévő korlátozások is megszűnnek. A maszkviselési kötelezettség megszűnik a tömegközlekedési eszközökön, az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken, valamint a vendéglátó egységek dolgozóinak sem kell maszkot viselniük munkájuk során.
Fentieken túl megszűnik minden olyan korlátozás, amely védettségi igazolványhoz kötötte valamely hazai szolgáltatás igénybevételét. Megszűnnek a rendezvényekre vonatkozó korlátozások, nem kell már védettségi igazolvány sportrendezvényre, kulturális rendezvényekre, zenés- táncos rendezvényre, 500 főnél nagyobb létszámos szabadtéri rendezvényekre sem.
A Magyarország területére történő beutazással kapcsolatos korlátozások is feloldásra kerülnek.
A védettségi igazolvány kiállítására és érvényességre vonatkozó szabályok nem változnak, hisz azok az uniós Covid-igazolványra vonatkozó szabályozással összhangban kerültek kialakításra, az uniós országok pedig továbbra is maguk határozzák meg, hogy Covid-igazolványhoz kötik-e az országba való belépést.
A kormány továbbra is biztosítja az oltás lehetőségét mindenkinek, aki élni szeretne az oltás lehetőségével. Az oltás felvétele a kórházi oltópontokon, a házi orvosoknál és a házi gyermekorvosoknál továbbra is lehetséges. A regisztrációs és az időpontfoglaló honlap folyamatosan nyitva áll, márciusban is minden héten lesznek oltási akciónapok.
Az oltás felvétele továbbra is elvárt az egészségügyi és a szociális dolgozóktól, valamint a honvédelemben, de a közigazgatás többi területén feloldásra kerül.
Természetesen más a két helyzet, hiszen mint írják is, egyrészt immáron az ötödik hullámnak a végéhez közeledünk, azóta nemcsak megjelent, hanem nagyon sokan fel is vették az oltást, sőt sokan a második és harmadik oltásukat is, és vannak már szép számmal, akik a negyedik védőoltást is beadatták maguknak. Nem utolsósorban pedig egy, a korábbiaknál enyhébb Covid-verzió, az omikron fertőzött az utóbbi időszakban, és a szakemberek közül vannak sokan, akik azt mondják, van esély rá, hogy nem lesz hatodik hullám.
Szóval nagyon más a két helyzet, de az alábbi adatokat, illetve a koronavírus-oldal adott napi közléseit, a számokat azért ettől függetlenül is érdemes összehasonlítani, azt dokumentálni. Orbán Viktor ugyanis a legutóbbi szigorú intézkedéseket, például a kijárási korlátozás másnaptól való bevezetését 2020. november 10-én jelentette be, s mint írtuk is, Gulyás Gergely 2022. március 3-án, a választás előtt pontosan egy hónappal, azaz a választási kampány hajrája előtt ismertette, hogy a kormány jelentős enyhítést fogadott el.
A koronavirus.gov.hu oldal 2020. november 10-i közléséből:
4140 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19). Elhunyt 103 többségében idős, krónikus beteg. Az aktív fertőzöttek száma 88 737 fő. 6153 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 461-en vannak lélegeztetőgépen.
A koronavirus.gov.hu oldal 2022. március 3-i közléséből:
3862 új fertőzöttet igazoltak. Elhunyt 77 többségében idős, krónikus beteg. Az aktív fertőzöttek száma 142 456 főre csökkent. 3120 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 126-an vannak lélegeztetőgépen.

19? Lapot!