Van egy név, egy politikusé, akiről úgy tudja Alföldi Róbert (is), hogy ő tiltatta le Pécsett azt a darabot, az Igenis, miniszterelnök úr! címűt, amelyet emiatt vasárnap Pécs helyett Szigetváron játszottak el, a Vigadóban. Sőt kétszer egymás után, hogy megközelítőleg annyian láthassák a darabot a színházi előadások megtartására amúgy nyilvánvalóan sokkal kevésbé alkalmas helyszínen. A nézőkön érződött, hogy sokan legalább részben protest kiállásként is élték meg a szigetvári színházlátogatást, és ez már az előadások kezdetén hallható, nem szokványos tapsrendből is érezhető volt. Az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb színésze és rendezője a Szabad Pécsnek a két előadás közt, vasárnap, a szigetvári Vigadóban adott interjút.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Meddig lehet azt csinálni, hogy az ember alkotóként, előadóművészként próbálja tenni a dolgát, a legkülönfélébb módon és helyzetekben, aztán falakba ütközik? Ráadásul olyan falakba, amelyek nem feltétlenül, vagy leginkább nem a szakmájáról szólnak, hanem arról, hogy az a valaki bármilyen okból nem tetszik a hatalomnak, és az a hatalom most láthatóan úgy dönt, hogy megpróbál neki keresztbe tenni. És most egyre inkább úgy tűnik, hogy ezek az esetek sokasodnak. Szóval meddig lehet ezt még csinálni ebben a formában?
Ezt addig lehet csinálni, amíg lehet csinálni. Persze rémisztő dolog, de még lehet csinálni. Sőt, kontraproduktív is, és azt sem veszik észre, hogy kontraproduktív, hogy ez jelenleg sokkal inkább reklámot jelent. De addig, ameddig oda nem lehet, de ide lehet, amíg az egyik nem meri, de a másik meri. Ameddig Pesten lehet játszani, ameddig van közönség, addig lehet csinálni.
És mi van utána? Ha már nem lehet? Akkor, mit lehet tenni?
Elhúzni innen a francba.
Nagyon hasonlít ez a helyzet arra, ami a médiában is történik. Hogy még azért van néhány hely, ahol lehet írni és dolgozni szabadon. Mi is addig írhatunk csak.
Na, de mi mást lehetne tenni akkor, hogy ha nem tudod azt csinálni, amit tudsz, szeretsz, nota bene, amiből megélsz? Akkor nem tudsz mást csinálni. Vagy betagozódsz.
Na igen, választási lehetőség még mindig van. Például az, hogy egészen másba kezd valaki. Vagy elhallgat, kiszólásai sem lesznek, nem fogalmaz meg kritikát, nem csak aggódót, jót sem, és lehajtja a fejét.
Na, de hogyan hajtanád le a fejedet? Ötven vagy ötvenöt évesen tagadd meg magad, vagy ha azt nem, kezdj el mást gondolni a világról? Ezt lehet, de ez az emberek egy részét teljesen felőrli.
A közéleti, sőt politikai felhangok ellenére is a közönség-találkozókon is, legutóbb talán Szegeden volt, néhány hete, még mindig a szakmáról esik szó leginkább, színészmesterségről, rendezésről, színházról. De mostanában önt, a médiában elsősorban mégsem színészként vagy rendezőként kezelik, hanem ?..
Hanem minek? (nevet) Na, ez az, hogy minek?
…egyfajta közéleti szereplőnek, sőt hősnek. Miközben ön egy tehetséges színész, és legalább olyan tehetséges rendező. Milyen világ, vagy legalábbis milyen helyzet és időszak az, amikor (ahogyan gyakorlatilag most is) ki kell lépnie, vagy kényszerűen kilép a pozíciójából, és folyamatosan abban az új szerepben kérdezik?
Én ezt szomorúbbnak gondolom. Aki ma elmondja azt, hogyan látja a világot, és ami nem egyezik azzal, amit a hatalom elvár, hogy mit mondjál, az rögtön ellenség lesz. És egyáltalán nem biztos, hogy igazam van, és főleg nem biztos, hogy mindenben igazam van. Én nem arról beszélek, hogy kinek van igaza, hanem hogy elmondod, vagy elmondhatod-e azt, amit gondolsz a világról. Iszonyú kevés kell ehhez, hogy olyan helyzetben találd magad, hogy így állsz elől, és akkor az emberek néznek rád, meg ilyeneket kérdeznek. Mert valóban ilyeneket kell kérdezni, de ha belegondolsz, ez egyáltalán nem normális állapot. Én semmi mást nem csinálok, mint elmondom, amit gondolok. És tényleg az is megeshet, hogy nincs igazam. De az, hogy semmiféle más megközelítés, más mondat, más vélemény, másfajta hozzáállás a világhoz, az nem hiteles, csak az, ami el van várva, és ami igazából egy virtuális valóságra van felépítve, az nem az én bajom, nem az én problémám, és ez nem az én életemről szól, hanem arról, hogy ma szinte a nulla, vagy akár a nulla elég ahhoz, hogy ilyen nagyon speciális helyzetbe kerülj.
Szinte bárki az országban?
Azt gondolom, hogy igen.
Nem kell ennyire elől állni?
Nem. És erre szoktam azt mondani, el is mondtam már, de fontosnak tartom: hogy az nagyon jó, hogy ennyien voltak kinn a Kossuth téren a választások után, de szerintem nagyon nehéz, meg nagyon nagy rizikója van. És biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan effektíve a kenyerüket veszíthetik el, ami egy nagyon más helyzet. Nádas Péter mondott valami olyasmit, hogy nem lehet mindenkitől elvárni – és valóban nem lehet mindenkitől elvárni. De lehet, hogy ha az a sok ember, aki ott volt, vagy akinek tetszett, ugyanezt képviselné és ugyanolyan erősen, otthon, a saját maga munkahelyén, a szűk környezetében, akkor lehet, hogy történne valami.
Most mi a Pécsett letiltott komédia, az Igenis, miniszterelnök úr! két szigetvári előadása között beszélgetünk. És mindezidáig, mint beszéltük is már, a színház szóba sem került, pedig erről a darabról és az újabb munkáiról, terveiről kérdeztem volna egy ideális világban. Jó értelemben kötelező körként vegye, kérem, hogy az utóbbiról kérdezem. Miken dolgozott az elmúlt hetekben, hónapokban?
Most nagyon sokat dolgoztam, és nagyon jó csillagzatok alatt, jó előadásokat csináltunk, legutóbb Szombathelyen a Salem-i boszorkányokat, amit nagyon szeretnek, meg nagyon nagy híre van, meg nagyon erősen beszél valamiről. Most csináljuk a Chicago-t, ami megint egy nagyon más típusú megközelítés lesz, mint ami megszokott. Tehát nekem van még munkám, nagyon sok munkám, itthon is. Vagyis, amik történnek itthon, azok az én életemre még nincsenek befolyással, de ezek azért nagyon fontos történetek, és azért beszélek róluk, vagy azért állok bele, mert ezek felkiáltójelek.
Pedig önnel pont, hogy történnek dolgok. Itt van a pécsi letiltás, előtte a zalaegerszegi. Ezeket hogyan élte meg?
Az, hogy engem letiltanak Zalaegerszegen, az egy ügy, az egy dolog. Az, hogy egy közszereplőt letiltanak, azt mondják rá, hogy nem akarjuk, azt lehet. De itt, amiért most Szigetváron, és nem Pécsen vagyunk, az szerintem a szimpla, egyszerű cenzúra.
A nagyon rossz értelemben vett? Hatvanas/hetvenes évekbeli?
Ötvenes.
Majdnem tíz éve interjúztunk, ön még a Nemzeti Színház igazgatója volt, az interjú pedig még a Mészáros Lőrinc előtti Dunántúli Naplónak készült. Abból az apropóból egyébként, hogy elkészült egy Pécsett forgó, Pécs köré írt minisorozat a magyar televíziónak, a Géniusz, az alkimista. Abban azt mondta, hogy Pécs egy nagyon jó hely, nagyon szereti a várost. Ma is szereti még?
Ettől én még Pécset nagyon szeretem.
Az angol komédia letiltása olyan letiltás, amiről azt követően sem kommunikál, sem a hatalom, sem a Zsolnay Örökségkezelő, amely működteti a pécsi Kodály Központot. Persze pletykák keringenek arról, Pécsett legalábbis, hogy mi történt/történhetett. Önhöz eljutott ebből valami, hogy mi történt a háttérben?
Nem igazán, mert mindenki sunnyog.
Egyáltalán érdekli, hogy mi történt?
Olyan nagyon nem is érdekel. Annyit hallottam, hogy egy pécsi fideszes politikus szólt. Állítólag azért, mert polgármester szeretne majd lenni Pécsett jövőre, és ez neki egyfajta beköszönője. (A Szabad Pécs ugyanezt hallotta, és az interjú felvételén elhangzott (de itt nem közölt név) is ugyanazé, akit a hozzánk eljutott pletykák mondanak. Persze sem a történtek, sem a név nem biztos , nem hivatalos infó. – A szerk.)
Nem valósult meg végül, de volt olyan, civil kezdeményezésű terv, igazából már egy-két évvel a választás előtt, hogy ?kettős választást? kellene kicsikarni, Azaz, hogy az a demokratikus ellenzék beállna egy-egy civil/nem politikus közszereplő jelölt mögé, akik azt vállalják, hogy egy összellenzéki szakértői külsős testület segítségével megszavazzák azokat a jogszabály-módosításokat, amellyel helyreállítható az arányos és igazságos választási rendszer, biztosíthatnák az alkotmányos alapjogokat, rendeznék a sajtó- és pártfinanszírozást, és így tovább. Majd amikor ezt megszavazták, lemondanak, és kiírják az új választást. Azok közt a lehetséges civil jelöltek közt az ön neve is szerepelt. De végül ez nem valósult meg, és abban az ön szerepe csupán ennyi lett volna. A röpke idő óta is, amióta kiderült, hogy hamvába halt ez a kezdeményezés, újra változott a világ idehaza, tolódtak/tolódnak el a hangsúlyok sok fontos ügyben. Bármikor előállhat-e olyan helyzet, akár a közeljövőben Magyarországon, hogy ön nem színész, nem rendező, hanem politikus, vagy politikával foglalkozó ember lesz?
Hogy beszállok-e a politikába? Azt gondolom, hogy nem.
Fel sem merült önben soha?
De felmerült, csak annyira nulláról kellene kezdeni, hogy nem biztos, hogy én arra alkalmas lennék.
Ön elég sok mindent csinál, és eddig is mindent nulláról kezdett, vagy nem?
Igen, de azért ez egy nagyon más foglalkozás. Merthogy ez egy foglalkozás, nem egy vallás.
És hát a politikusok rossz színészek is.
Nem, jó színészek – hiszen látjuk az eredményeket, sikerük van.
19? Lapot!
